„Minden elolvasott könyv egy újabb megélt élet”
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
Sokat gondolkodtam, hogy melyik novellámmal, versemmel nyissam meg ezt a topicot. De aztán arra jutottam, hogy még egyikkel sem. Rengeteg írásom van, a melyeket azért nem tárok a nyilvánosság elé, mert könyvet írok. Ez a könyv már gyakorlatilag kész, csupán a megszerkesztése van hátra. Így ez az első igazi művem.
Röviden írnék azokról a novellaféleségekről is, amiket majd ide fogok írni. Miriam-novelláknak hívom őket. Azért így, mert ez lett volna a nevem születésemkor, de aztán mégsem, ám én szerettem volna valahol használni ezt a nevet életem során.
Más néven pedig Álom-novelláknak hívom őket. Miért? Mert ezeknek a novelláknak az alapjait úgy álmodtam meg, szó szerint. Már rendkívül régóta leírom az emlékezetesebb álmaimat, bővítem a sztorikat.
Szerintem meglehetősen izgalmas már maga az ötlet is, illetve az elkészítésük is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése