3/31/2013

Az utolsó 10-es, már csak egy 3-as lesz

A hetedik tekercs

Az 1999-es olasz minisorozat két szálon fut. Az egyik szál főszereplője Royan a fiatal egyiptológus nő, aki a fáraók kincse után kutat férjével. Egy kisbabát találnak a folyópartján, örökbe fogadják, pár évvel később férjét megölik. Ekkor csatlakozik a forrófejű archeológushoz.
A másik szál 5000 évvel ezelőtt játszódik, amikor a fáraó felesége és a fáraó hadvezére egymásba szeretnek, gyermeküket a folyóra bízzák, és e szerelmet örökíti meg hét tekercsen a királynő hű írnoka.

A film nagyon eseménydús és tele van váratlan fordulatokkal, kissé talán búskomor is a szerelmesek gyötrődése miatt. A jelenkori kosztümökben semmi különös nincs, megfelelőek. Az 5000 éves díszletek és kosztümök viszont gyönyörűek. Teljesen jól elkülönül a két cselekményszál, ami végül egy kört ír le és önmagába tér vissza, mindenre választ adva. Izgalmas és pörgős, akció dús jelenetek, mindkét szálon. Ahogyan „elolvassuk” Taita hét tekercsét kirajzolódik egy teljesen más történet, vagyis a minisorozat abszolút kettő az egyben, mert a két szál egymás nélkül is egy korrekt film.

10/9

Mátrix

Az 1999-ben készült film főszereplője, Thomas Anderson egy programozó, aki éjszaka Neo-ként hackerkedik. Hamarosan rájön, hogy a világ,a miben él, az nem a valóság. A világ ugyanis véget ért és hackerek, programok uralják a maréknyi túlélőt.
1999: Neo felébred a valódi világban, ahol egy csapat forradalmárnak segít, akik hisznek benne, hogy Neo a rég várt Kiválasztott, aki győzelemre viszi a forradalmukat.
2003: A csapat a Forráshoz akar eljutni, hogy onnan elpusztítsák a Mátrixot, a gépek viszont Zionba, az egyetlen szabadvárosba, forradalmáraink székhelyére indul.
2003: Kitör a közvetlen forradalom Zion és a Mátrix szolgálói között. Neo a végső megoldáson dolgozik…

A film rengeteg díjat zsebelt be, méltán. A története és annak kivitelezése is nagyon látványos. Az effektek abszolút kiválóak, abban az időben a legjobbak legjobbja volt. Abszolút nem volt probléma a filmmel, nekem tetszett, mert elgondolkodtató volt az elméleti sík, amin haladt a film.

10/8

A múmia

Az 1999-es film az időszámításunk előtti II. évezredben játszódik, a fáraók korában, amikor a fáraó főpapja és a fáraó leendő felesége egymásba szeretnek. Szerelmük kitudódik és a fáraó kegyetlen bosszút áll. Imhotep, a főpap azonban nem lel békét a halálban, szerelmét akarja…
1926-ban Rick, a francia légiós és Evelyn, a hobbi egyiptológus, illetve annak bátyja „kincsvadászatra” indulnak, ekkor belebotlanak Imhotep nyughatatlan és szerelmét kereső lelkébe.
2001: 10 év telt, Rick és Evie házasok, tíz éves fiúkkal visszatérnek, amikor a kisfiúra rászorul a Skorpiókirály karperece, ezel egy időben Evie rájön, hogy előző életében egy fáraó lánya volt, majd újra felbukkan Imhotep is a szerelmével
2008: Újra évek teltek, Rick-ék fia 21 éves, Kínában keresi az agyaghadsereget. Persze feltámadó kínai katonákban nem lesz hiánya.

A film története, kosztümjei, színészei is odatették a magukét. Eseménydús, vicces és romantikus történet, amelyben még valamennyire Imhotepet is sajnálja az ember. A 3. részre, szerintem, egyáltalán semmi szükség nem volt.

10/8
 
A napfény íze

Az 1999-ben készült kanadai-német-osztrák-magyar történelmi film főszereplője egy zsidó család, akik egy likőrt találnak ki, a Napfényt. Az ő történetüket követhetjük három generáción keresztül.

A film rengeteg díjat tudhat magáénak, mivel magyar színészek, rendezők és vonatkozások is vannak benne, meg kéne néznie minden magyarnak. Nekem ezek a dolgok tetszettek, de számomra csak egyetlen szó van, amivel jellemezni tudom: Unalmas. Legalábbis számomra.

10/6
    
A bájkeverő

A 2000-res film főszereplője Eliot, egy igazi vesztes, addig a napig, amikor a lelkéért cserébe a szépséges testbe bújt ördög meg nem ígéri a fiúnak, hogy megkapja élete szerelmét, ám a kívánságok rendre balul sikerülnek az ördögi cselek miatt…

Könnyed esti szórakozás. Semmi egyéb.

10/7


Beépített szépség

A 2000-res film főszereplője Gracie, a cseppetsem nőies, ám rendkívül jó FBI-ügynök. A közelgő szépségversenyt megfenyegetik, ezért Gracie-ből bombázót faragnak, hogy beépüljön a szépségek közé…

Amolyan rút kis kacsás sztori, amiből tizenkettőegy tucat, csak éppen a körítés más. Ennek ellenére nagyon szórakoztató, vicces, izgalmas, akciódús film, amit megspékeltek némi romantikával.

10/8


Bérgyilkos a szomszédom

A 2000-res maffia-komédia főszereplője Oz, a békés és unalmas fogorvos, akit a kikapós neje és az anyósa inkább látna holtan. Hamarosan egy „jó útra tért” bérgyilkos, Jimmy költözik a szomszédba, miután összetűzésbe került a maffiával, Oz neje meglátja a lehetősgéet, hogy megszabaduljon a férjétől és a gyilkostól is. Hamarosan leszámolásos hajsza veszi kezdetét, amibe becsatlakozik Oz asszisztense, egy másik gengszter, egy idióta ügynök és Jimmy ex neje is.

A film vígjátékként van jellemezve és ezt nagyon szépen vissza is adja. Én nagyon sokat nevettem neki. A színészek (Bruce Willis, Matthew Perry) nagyon nagyot alakítottak. A többi, mint helyszínek, zene, kosztümök jók voltak,de abszolút semmi extra. De a humor az nagyon ott volt!

10/8

Mi kell a nőnek?

A 2000-res film főszereplője Nick, a sikeres reklámszakember és ügyeletes alfa hím, aki egy teszt (nőnek próbálja érezni magát „felsőbb utasításra”) közben balesetet szenved, ezután hallja a nők minden gondolatát. Elsőre azt hiszi megőrült, másodjára megtetszik neki és ki is használja, harmadjára már inkább szabadulna tőle…
2004: Jimmy már nyugdíjas, nejével él. Oz is nyugodt életet él, akkor felbukkan a bosszúra éhes maffia…újra…

A film egy vígjáték, amiben egy valódi hím soviniszta alak „megtér” és miután eltűnik a „szuperhallása” valóban megérti a nőket. Szerintem igazán különleges a történet maga, a kivitelezés sem rossz, de…

10/7

22 évente sötétség

A 2000-res film főszereplője Riddick, a fegyenc, aki a szállítóival egy elhagyott bolygóra zuhan, ahol épp egy sötétebb időszak követezik, ami 22 évi tart és a benne élő szörnyek minden élőlényt felemésztenek. A kis csapat a túlélésért kezd küzdeni…
2004: 5 év telt el és az akkor még kislány, akit Riddick megmentett felnőtt nő lett. Újabb úrbéli teremtmények vannak képben… De erről ennyit is, annyira pocsék lett, hogy 3-szor aludtam el rajta.

Vin Diesel jó választás volt! A zene, a színészek, a történet is jó volt. De az effekteket bírtam én nagyon.

10/9

Sátánka-Pokoli poronty

A 2000-res vígjáték főszereplője Nicky a Sátán legkisebb fia, akit édesapja a földre küld, miután bátyjai odamentek, mert megharagudtak apjukra. Nicky megismeri a szerelmet, a barátságot és az anyját, aki, mint kiderül egy valódi angyal, szó szerint…

Vígjátéknak nagyon jó! Nekem tetszett az egész, sokszor láttam már. Szeretem a pokolban játszódó (akár félig is) történeteket, lehet az vígjáték, horror, bármi.

10/9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése