3/17/2013

Szupercsapat

Története

Az 1983-87 között futó sorozat főszereplői az A-csapat, aki a vietnami háború után egy hazugság miatt kénytelen menekülni, mert üldözi őket a katonaság. Ám menekülésük közben segítenek az ártatlanoknak.

Szereplők

John „Hannibal” Smith
Speciális alakulatával szolgált a koreai és a vietnami háborúban is. Rangja szerint ezredes, a csapat vezetője. 13 kitüntetést adományoztak neki: Bíbor szív, Ezüst és Bronz csillag, stb.  
Amikor éppen nem segítenek valakin, akkor színészkedik, állandó alteregói is vannak, amelyekkel teszteli a leendő ügyfeleket. Általában amatőr horrorokban játszik jelmezes szörnyeket, ő önmaga ügynöke is. A sorozat alatt két nővel kerül romantikus kapcsolatba: Dr. Maggie Sullivan (egy orvos, akit az ezredes levesz a lábáról), Anne Sanders (női tűzoltó, szexuális feszültség talán kapcsolat is).

Templeton „Szépfiú” Peck
Az  A-csapattal részt vett a vietnami háborúban. Rangja szerint hadnagy. 12 kitüntetést adományoztak neki: Bronz csillag, Bíborszív, stb. Számos alteregója van, igazi hazudozó, ő az, aki összesimliskedi a csapat számára a felszereléseket, illetve simulékony modorával hódítja meg a nőket. Igazi neve Richard Bancroft (1950), és egy elítélt bűnöző fia, ám ezt nem veri nagy dobra. 

Bosco Albert „Rossz fiú” Baracus
Az  A-csapattal részt vett a vietnami háborúban. Rangja szerint őrmester. 6 kitüntetést adományoztak neki: Ezüst csillag, stb. Ő szállítja a csapatot a kocsiján, illetve kiváló szerelő. Szereti a tejet és angyon fél a repüléstől, illetve Murdock nagyon idegesíti. Családja Chicago-ban él.

Henry (Howling) Matthew  „Őrült” Murdock
Az  A-csapattal részt vett a vietnami háborúban. Rangja szerint kapitány (százados), a csapat második legmagasabb rangja. 7 kitüntetést adományoztak neki: Bronz csillag, stb. Ő szállítja helikopterrel a csapatot, ha kell. Amikor nem megmentenek embereket, akkor a Veterán Kórházban van, mert hivatalosan is őrültnek van nyilvánítva (poszt traumás stressz). Képzeletbeli barátokkal társalog, amivel kiborítja Rosszfiút. A sorozat alatt három nővel kerül romantikus kapcsolatba: Dr. Kelly Stevens (állatorvos), Jody Klineman (autóstoppal veszi fel a férfit és bújtatja), Erica (egy helyen laknak).


Színészek

George Peppard
Az 1928-1994 között élt színész Detroitban született és Kaliforniában halt meg tüdőgyulladásban. Apja építészmérnök, anyja operaénekesnő. A középiskola után besorozták és a tengerészgyalogságnál a tizedesi rangig jutott. 1948-tól építészeti egyetemre járt, tagja volt a színjátszóknak és a Beta Theta Pi testvériségnek. 1951-1994 között 56 sorozatban és filmben szerepelt. Másodrendezőként, rendezőként és producerként 1-1 filmben működött közre. 2 film hanganyagában működött közre, 26 filmben alakította önmagát és 12 dokumentumfilmben vett részt.
Öt felesége volt: Helen(1954-64-két gyermek: Bradford és Julie), Elizabeth (1966-72-Christian kisfiú), Sherry (1975-79), Alexis (1984-86)  és Laura (1992-94).

Dirk Benedict
1945-ben született Montanában egy könyvelő anya és egy ügyvéd apa gyermekeként. 1972-2010 között 46 sorozatban és filmben szerepelt. Rendezőként kettő, íróként egy filmben működött közre. 5 dokumentumfilmben vállalt munkát, illetve 31-szer alakította önmagát.
Egyszer volt nős, neje Toni Hudson színésznö (1986-95), két fiuk van: Roland és George. 1998-ban tudta meg, hogy van egy nagy fia, John (1968).

Mr. T.
1952-ben született Chicagoban, 12 gyermekes családban. 1980-2011 között 24 filmben szerepelt, 3 zenei anyagában vett részt, önmagát 89-szer alakította, 31 dokumentumfilmben szerepelt. 1985 óta birkózóként is jegyzik. Ezen kívül testőr és tévés személyiség.

Dwight Schultz
1947-ben született Baltimore-ban. 1981 és 2012 között 167 filmben és sorozatban játszott. Hétszer alakította önmagát és két dokumentumfilmben működött közre. Rengeteg filmben szinkronizált és rádióműsorokban szerepelt.  Wendy Fulton a neje 1883 óta, lánya Ava (1987) tengerészgyalogos.


Epizódismertető

Az epizódok részletezése helyett itt egy link, ahol elméletileg minden rész fenn van, magyarul.
Ateam


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése