Előző
írásomban magáról Ragnar-ról írtam, így nemigen mentem bele a fiaiba, illetve a
gyermekeibe. Most azonban, hogy a sorozatban felnőttek a fiúk és megkezdik az
apjuk által kijelölt utat, illetve a szüleik mind meghaltak, itt az ideje egy
nekik szánt bejegyzésnek.
Néhány
dologtól azonban tekintsünk el!
-
Maga
Ragnar és így a fiai sem valószínű, hogy valódi történelmi szereplők. Hiszen,
ha apjukat több hősből „gyúrták” össze, úgy fiai sem valószínű, hogy léteztek.
-
Az
évszámok! Ezerféle évszám van a neten, hogy ki-mikor-mit csinált, így az
biztos, hogy 840-ben meghalt az apjuk, ehhez viszonyítok.
-
A
lányok! Ragnarnak voltak lányai, de róluk vagy semmit, vagy keveset tudunk, de
majd róluk is teszek említést.
Friedlief
Anyja: Lagertha
Testvérei: Ragnhild és egy
Ismeretlen lány
Élete: 815-ben született, egy nővére,
Ragnhild, kb. 810-ben és egy húga, akinek a neve nem maradt fenn, talán, mert
fiatalon elhunyt. Miután anyja Norvégiába ment, nem hallani többé ezekről a
gyermekekről. Friedlief nem vesz részt apjuk bosszúhadjáratában.
Eirik és Agnar:
Anyjuk: Thora
Testvéreik: Dunvat
Életük: 820-ban születtek, anyjukat már öt
évesen elvesztik, Aslaug neveli fel őket. 840-ben halnak meg, amikor egy svéd
tartományt akartak elfoglalni, hogy apjuknak bizonyíthassanak. Csatában fogták
el őket, majd mindkettejüket karóba húzták. Aslaug és néhány fia 1500 harcossal
áll bosszút értük. Dunvat, a testvérük, is Ragnar fia, de nem tudjuk mikor
született, vagy mikor halt meg. Azt feltételezzük, hogy egy csatában hal meg,
talán a bosszú hadjárat alatt (ami testvérei miatt indult, nem apjukért). Eirik
nős volt, felesége Tora Sigursdottir, fiai: Knud és Sveinn. Eirik, Agnar és
talán még Dunvat is, Ragnar halála előtt meghalnak.
Ubbe
Anyja: Ismeretlen, Ragnar egyik ágyasa
VAGY ő is Aslaug fia
Testvérei: Amennyiben nem
Aslaug fia (bár vannak források, amik őket is Aslaug-hoz sorolták) Yngvar,
Harald, Ulvi és egy lány, Álof.
Élete: 825-ben született. 865-ben a fiúk
megtámadták Angliát és végig dúlták a következő tíz évben. Ubbe az egyik ilyen
csatában halt meg, 878-ban, Cynwit-nél. Nős volt, de nem tudjuk, hogy volt e
gyermeke. Ő nem tért haza, így területeket sem kapott.
Testvéreiről
nem maradt fenn semmilyen adat, talán hamar meghaltak. Álof az egyetlen lány,
860-ban halt meg, egy angliai viking jarl felesége volt, két fia és egy lánya
született.
Radbard
Anyja: Svanlog
Élete: Anyja szintén Ragnar felesége
volt, ám 29 évesen meghalt. Ezután Aslaug nevelte fel. Más források szerint a
nő csak ágyas volt. Nem tudjuk mikor született vagy halt meg, apja
bosszúhadjáratában sem vett részt.
Aslaug gyermekei
Vasbordújú Bjorn
Élete: 803-ban született, a Nagy Portya
és a Nagy Bosszú után gazdagon megrakodva tért haza, testvéreivel ekkor
felosztották a birodalmukat. Az övé lett Svédország nagy része. 860 környékén
halt meg teljes nyugalomban és gazdagságban.
Gyermekei:
Áslakur (nős, fia Hróaldur), Refil (nős, fia Erik), Erik (nőtlen, fiai Bjorn és
Emund. Erik fiatalon halt meg, még 20 sem volt). Valószínűleg volt felesége
Bjorn-nek, de nem maradt fenn adat arról, hogy ki volt. Vérvonala a svéd
királyi családhoz járult hozzá.
Hvitserk
Élete: 800-877 között élt, Írországban
hunyt el. Csatában fogták el, kivégzése neméről őmaga döntött, elégettette
magát. Apja halála után Alsó-Szászország egy részét és Dánia nagy részét,
északi területeit kapta. Két felesége volt: Fehér
Halfdan lánya és Efanda, Novgorod hercegnője. Efanda férje halála után
újraházasodott, majd belehalt a szülésbe, negyven fele járhatott már ekkor,
vagy 50. Fiaik: Haskuldr (840-882, nőtlen, fia Askold), Dyr-Kijev herceg
(845-882, neje Niskinin lánya). Gyermekei a kijevi fejedelemségek
uralkodóházainak vérvonalához járultak hozzá.
Kígyószemű Sigurd
Élete: 890-ben halt meg Dániában. Apjuk
halála után két nagy norvég, egy dán és egy holland tartományt kapott. Neje, a
meggyilkolt Aelle király lánya, Blaeja (830-875). Lányaik: Álof (férjezett),
Thora (férjezett, két fia született), Aslaug (férjezett, két lánya és egy fia
született), Fiuk, Oleg (845-917. Pereslava hercegnő férje lett Kijevben). Fia a
dán, egyik lánya a norvég királyi vérvonalhoz járult hozzá.
Csontnélküli Ivar
Élete: 835-872. Apjuk halála után övé
lett ÉK-Anglia. Életéről keveset tudunk, az angolszász krónikák 870 körül
említik utoljára, de nem valószínű, hogy meghalt. Említettem előző írásomban,
hogy volt egy ír király, aki dinasztiát alapított. Ul-Ímair volt a dinasztia neve, valószínűleg ez ő volt. Más
elméletek szerint egyszerűen belehalt a csontozata betegségének egyik
szövődményébe. Két fia volt, Yngvar és Husto.
Rognvald
Élete: Ő is Aslaug fia, 786 körül
született. Ő is nagy viking vezér volt, aki részt vett apjuk hadjáratában.
Hastein
Élete: 823-895, Franciaországban hal meg.
Hatalmas vezér volt, Bjorn állandó társa és gyakran kérte is ki a tanácsát.
Együtt fosztogatták a Földközi-tenger partvidékét, Hastein több egyéni
hadjáratot is levezetett, mind angol, mind francia területeken, utóbbiak
egyikébe bele is halt. Fia: Huncdeus (865-ben
született, neki meg egy fia volt).
Halvdan
Élete: 815-877, ő volt az első viking
király Dublinban. Részt vett apjuk bosszúhadjáratában is, sőt az egyik vezető ő
maga volt. Egy ír ütközetben hunyt el.
...
A
fiúk személyiségéről még kevesebbet tudunk. Azt tudjuk, hogy Bjorn, Ivar, majd
Hastein és Halydan voltak a fő vezetők. Ők voltak a bölcsebbek, a
tapasztaltabbak, stb.
A Nagy pogány hadsereg
Így
hívták azokat, akik Ragnar fiaival tartottak a bosszúútjukon. Több ezer
harcosról van szó, minden skandináv tartományból érkeztek harcosok és jarlok,
vezetők is. Ezután az a horda 14 éven keresztül tartotta rettegésben az angol
királyságokat, ugyanis teljesen feldúlták az egész kontinenst. Először bosszút
álltak Aelle királyon, akin a testvérek végrehajtották a vérsast, majd jött Mercia és Wessex. Aethelred volt a király ekkor,
Aethelwulf fia, Egbert unokája. Ő a nagy vikingtámadás alatt halt meg, helyét
öccse a fiatal Alfred vette át. Alfred jóval műveltebb, okosabb és istenfélőbb volt, mint testvérei,
elődjei, jelentős győzedelmeket aratott a vikingek felett.
Az Örökségek |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése