3/31/2017

Motoros klubok törvényen kívül és belül

Közeleg a tavasz egyre többen pattannak motorra, így aktuálissá vált a téma, no meg nehezen felejthető a nem is olyan régen véget ért Sons of Anarcy/Kemény motorosok. 
(Nagyon hosszú cikk lesz, tele motoros klubok leírásaival).

Motoros klubokról általában

Olyan csoportosulás, akiket a motorok iránti szeretet kapcsol össze. Több fajta klubot különböztethetünk meg, vannak Keresztény motorosok, Harley-sok, BMW-motorosok, Női motorosok, Meleg motorosok, Veterán motorosok, Jótékonysági motorosok, adott területeknek is lehetnek saját klubjai, stb. Lényegében bárki (bármilyen csoport) alapíthat klubot, amennyiben megfelel az AMA (Amerikai Motorosok Szövetsége) szabályzatának. Ez a szervezet 1924 óta működik és tavalyig 1200 klubnak (klubnévnek) adott engedélyt a működésre, akik számtalan chapter-t hozhatnak létre szerte a világban. Az egyik legelső motoros klub a New York-i volt, ez 1903-ban egyesült egy másikkal. 
Ezek a klubok használják az MC jelzést, amely azt jelenti, hogy tisztelik a törvényt és más klubokat is. Ezt a jelzést/foltot/patch-ot viselik a mellényükön/kabátjukon. Itt át is térhetünk a Törvényen kívüliekre!



Törvényen kívüli klubok

Ők nem tartják be az AMA szabályait, saját szabályzat szerint élnek, többnyire törvényen kívül. Néhány szó a szervezetükről: elnök, alelnök, pénztáros, titkár, kapitány, őrmester alkotják a klubot, vagy csupán a vezetést, hiszen sok-sok tagjuk lehet. Az őrmestert hívhatjuk igazságszolgáltatónak is, mert ő az, aki bármi eszközzel védi a klubját.
Minden klubnak több chapter-e is lehet, amit az AnyaKlub (első, fő) irányít így vagy úgy. Akár ténylegesen, akár a szabályzati rendszerével, de mindenképp erős kapoccsal.
Minden klubnak van egy klubháza, ahonnan mindent irányítanak, ahol a lényegi döntések születnek.
Minden klubnak kellenek új tagok, akiket egy bejáratott rendszer szerint vesznek fel, ez minden klubnál eltérhet elemeiben vagy egészében. Leggyakrabban Prospect-nek hívjuk őket és taggá válásuk próbák sorából áll, ami végén minden klubtagnak egyöntetűen kell megszavazni az új tag belépését. Állítom, hogy klubtaggá válni egy nagyon kemény és hosszú folyamat, mert ezek a törvényen kívüli csoportok nagyon megnézik kiket is vesznek maguk közé, jogosan mondjuk. Aztán minden klub körül van egy tágabb csoportosulás is, amibe klubbarátok, segítők és klubcsajok, barátnők tartoznak, tehát olyanok, akik nem szerves részei a klubnak, de támogatják, adott esetben védik is azt.
Ezek a klubok híresek arról, hogy jótékonysági eseményeken vesznek részt, adományoznak, ilyen eseményeket szerveznek. Miért? Ők azt mondják, hogy ne legyen negatív kép róluk, mert igazából nem rossz emberek. Mások szerint ez csak arra szolgál, hogy elfedjék a sok rosszat, amit tesznek, vagy esetleg kiegyenlítsék azt.
Viseletük
Color/Kutte: A mellény (kabát) és annak a díszítése a legfontosabb eleme az egész öltözetüknek. Hátul: Klubnév, Logó, Helyszín (ország, város, terület, régió). Elöl: 1%-os jelölés, ami a törvényen kívüliséget jelképezi, a klubtag rangja, a klub neve, a chapter neve, régió neve, stb., tehát klubadatok. A kabát vagy mellény hátulján lévő hármas jelölésről fentebb írtam, nos, ez leginkább ezeknek a kluboknak a jelölése, mert a törvényes klubok kettes jelölést használnak, tehát klubnév és logó. Persze mindkét esetben vannak átfedések is, így ez nem szentírás, csak eredetileg így volt.
1%: erről külön is érdemes írni. 1947-ben az AMA tett egy kijelentést (amit mondjuk, nem ismernek, de hát a legenda az legenda), hogy a motorosok 99%-a törvénytisztelő polgár, csak egy százalékük a törvényen kívüli. Ezt a klubok pedig azóta is örömmel felvállalják.
Egyéb foltok: klubja válogatja, de vannak egyedi jelölésű jelvények is. Pl. a szárnyakkal nagyon jól lehet megkülönböztetni a klubon belül tagokat, amiket a kívülállók nem értenek meg.
Tetoválások: minden motoros tetovált, általánosíthatnánk, de nem. Azonban a legtöbb klubtag tetováltat, mégpedig a klubja szimbólumait zömmel.
Külső jegyek: ebben sem általánosíthatunk, de a szakállas motoros elég népszerű, talán, mert így annak idején megnehezíthették ezzel a rendőrök dolgát, ha azonosításra került sor.
Faji és nemi megkülönböztetés
Tény, hogy ezeknek a kluboknak nem lehetnek női tagjai, legalábbis. Ennek több oka is volt, amik sztereotípiákra alapultak.
Szintén tény, hogy eredetileg ezek a klubok kizárólag fehér férfiakból álltak. Ma vannak afroamerikai, ázsiai, mexikói klubok is, de ezek a rasszok egy klubon belül nem szoktak keveredni.
Ma már oldódnak ezek a berögzült dolgok, de az alapok ugyanazok.
Bűncselekmények
Nem minden 1%-os klub él bűnözésből, de nagyon sokan közülük igen. Az FBI listáján négy nagy klub szerepel az első helyeken: Hells Angels, Outlaws, Pagans, Bandidos. Vádak: kábítószerkereskedelem, prostitúció, zsarolás, lopott áru kereskedelem, fegyverkereskedelem, gyilkosság. Csak az elsőből 1 milliár dollár jön be évente, FBI számítások szerint. 2008-ban egy nagyobb razziasorozat után 2 millió dollárt koboztak el és 110 elfogatóparancsot adtak ki. Egy motorosok közötti háborúnak pedig 150 áldozata volt.
Az USA több szabályt, törvényt is beiktatott, hogy véget vessen a motorosbandák (meg mindenféle bandák, szervezetek) megfékezésére, de eddig nem járt sikerrel. Az illegalitás virágzik.
Klubháborúk
Az egyes klubok versengenek egymással a területek, az elveik miatt, ezek általában harcokkal érnek véget, vagy azzal kezdődnek. Néha a klubok szövetkeznek egymással egy harmadik klub kiiktatása céljából, de lényegében a rivalizálás örök.
Média megjelenés
Ez nem tartozik ide, de mivel nagyon felkapottak ezek a motoros klubok, így rengeteg film ötletéül is szolgálnak.
TKMF (törvényen kívüli motoros film), ez egy műfaj, ami a ’60-as évektől létezik. Több mint 200 művet köszönhetünk neki. Van könyv is a témában, illetve négy sorozat is, egyik a Kemény motorosok. De videójátékban is jelentek már meg, a GTA-ban.



Magyar motoros klubok

Természetesen Magyarországon is vannak motoros klubok. Nálunk a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) a szabályozó szerv (ha lehet így hívni egyáltalán, mert nem egészen az), ami 1906-ban alakult. A motoros klubokról hazai számáról nincs pontos adatom, de nagyon sokan vannak. Hazánkban is jelen van a Hells Angels és az ehhez a vonulathoz tartozó hazai alakulatok is.  Több ilyen klub oldalát is végig böngésztem és ajánlom másoknak is, mert nagyon színesek, érdekesek. De, aki hazánkban keresi a törvényen kívüli vonulatot, az csalódni fog.



Törvényen kívüli motoros klubok listája

Moonshiners
1934
Compton, Kalifornia USA
Ők igazából egy motorversenyzőkből álló banda voltak, akik utcai versenyeken indultak, legálisakon és illegálisokon egyaránt. Később váltak Klubbá. Hamarosan az AMA felülvizsgálta a klubot és nem adta meg a működési engedélyét, vagyis megkapta az 1%-os jelzőt. A csapat ennek ellenére nem áll semmilyen kapcsolatban a bűnözéssel, csupán nem feleltek meg a kívánalmaknak.
Outlaws
1935 
McCook, illinois, USA
A Klub a Matilda Bárjában alakította ki önmagát, a 66-os út mentén egy poros kisvárosban. Alapítói II. világháborús veteránok voltak, akiket megfosztottak jogaiktól. Amerikai gyártású motraik vannak, a tagok csak férfiak. 48 chapterük van 23 államban, szerte a világban, kb. 2000 tagjuk van. Fő riválisa a Hells Angels Klub. Jelmondatuk: Isten megbocsát, az outlaws (kívülállók) nem! Öt amerikai államban, illetve Belgiumban és Angliában indult ellenük eljárás, a vádak: gyilkosság, összeesküvés, pénzmosás, erőszak, szerencsejáték, kábítószerkereskedelem, rablás, emberrablás. Ezekben a bűnökben 20-30 tagot vádoltak és ítéltek el, több esetben Hells Angels tagokat támadtak és öltek meg.
Market Street Commandos
1940
San Francisco, USA
A Klub székhelye az Antone Pool Hall volt, a tagok Harley-val közlekedtek. Részt vettek a Hollister lázadáson, amiben az AMA volt a célpont. 1954-ben beléptek a Hells Angels kötelékébe, így ez a klub megszűnt igazából.   
Red Devils
kb. 1940
Hamilton, Ontario, Kanada
Három chapterük volt az államban, nem volt nemzetköziek. 4 esetben indult ellenük eljárás, a vádak: fegyverkereskedelem, kábítószerkereskedelem, gyilkosság. Mindenkori szövetségesük a Bacchus Mc volt, akikhez 2014-ben az egész RD csatlakozott, így a klub maga megszűnt.
Galloping Goose
1942
Los Angeles, USA
A csapattagok motorversenyzőként kezdték pályafutásukat, Harley-n ültek. Jelmondatuk: Gyakran tesztelve, Mindig hűséges! 15 chapterük van az USA-ban. Többször merült fel ellenük bűncselekményekben való részvétel, de nem bizonyíthatóan, ám nyilvánvalóan. Ellenségeik nincsenek, azonban mivel szoros viszonyt ápolnak a Hells Angels-szel, az ő ellenségeikkel nincsenek jóban.
Pissed Off Bastrads of Bloomington
1945
Bloomington, Kalifornia, USA
Ők is a Hollister lázadásokban emelkedtek ki, mint a legtöbb klub. Több tagja átcsatlakozott más klubokhoz, de azért még ma is léteznek két államban, bár nem túl nagy számban.
Top Hatters
1947
Hollister, Kalifornia, USA
A tagok Harley-val közlekednek és öt chapterük van.
Hells Angels
1948
Fontana, Kalifornia, USA
A klubot háborús veteránok alapították. Bátran hívhatjuk őket A Klubnak, mert a négy nagy közül is a legnagyobbak, leghíresebbek és leghírhedtebbek. A honlapjukról mindent meg lehet tudni a történetükről, így nem megyek bele. Több száz chapterük van 30 országban. Nem nyíltan, de rasszista csoport. A nevük a védjegyük, vagyis levédették. Több ezer tagjuk van. 13 országban indult ellenük eljárás különböző ügyekben: fegyverkereskedelem, kábítószerkereskedelem, gyilkosság, testi sértés, rablás, emberrablás, stb. 18 szövetségesük, 10 ellenségük van és az idők folyamán hat klubbal egyesültek, további 15 klub támogatja őket. Mottójuk: Angyalok mindörökké, Mindörökké angyalok.
Highwaymen
1954
Detroit, USA
A klub jelmondata: Betyárok mindörökké, Mindörökké betyárok! Ez a klub Michigan területének legnagyobb klubja, 7 chapterük van. Többször indult ellenük eljárás, a vádak: zsarolás, gyilkosság, testi sértés, kábítószerkereskedelem, csalás, lopás, összeesküvés, fegyverkereskedelem. 78 esetben született elmarasztaló ítélet a tagjai ellen. Ellenségük az Outlaws, a területek miatt, mert utóbbiak betörtek Michigan-be.
Sons of Satan
1954
Lancaster, Pennsylvania, USA
A klubot világháborús veteránok alapították és már a kezdetekkor 100 tagja volt. Több chaptere is van, de csak kizárólag Pennsylvania-ban működnek. Több tag ellen is indult eljárás az évek alatt, a vád: szadista gyilkosság. Az 1966 óta üzemeltetett klubházukat 2002-ben a levegőbe röpítette egy rivális csoport, pár év múlva engedélyt kaptak az újjáépítésre. Riválisai a Hells Angels, szövetségesei a Pogányok (Pagans)
Gypsy Joker
1956
San Francisco, USA
Először az Államokban volt jelen, majd egy nagyobb egyesülés után Ausztrália egyik legnagyobb motorosklubja lett. Nagy és erős klub, aminek a székhelye ma már Oregon. Az egyik legerőszakosabb klubként tartják számon, többször is emeltek ellene vádat: fegyveres rablás, gyújtogatás, gyilkosság, testi sértés, hamisítás, kábítószerkereskedelem, fegyverkereskedelem, lopás, prostitúció. Chapterei vannak öt országban, Ausztráliában még hét. Riválisai a Hells Angels, szövetségesei a Free Souls.
Grim Reapers
1958
Alberta, Kanada
A klubnak három chaptere volt Kanadában, majd 1997-ben az egész csapat csatlakozott a Hells Angels-hez, így gyakorlatilag megszűnt. A klubtagok Harley-kon ültek. A törvénnyel is többször összeütköztek, gyilkosság, zsarolás, emberrablás, fegyverkereskedelem. A Rebels és a Kings Crew voltak az ellenségeik, a Hells Angels a szövetségeseik.  
Pagan's
1959
Prince George, Maryland, USA
A Négy Nagy Klub (Outlaws, Hells Angels, Bandidos) közül az egyik. Ők nem engednek nagy nyilvánosságot maguknak, így a honlapjuk is semmitmondó. Eredetileg csak 13 tagja volt. Mottójuk: Élni és meghalni. Erősen neonáci csoport. 40 chapterük van az országban, de pletykák szólnak még három európai chapterről is. Az AnyaKlub helye sem állandó, vándorol, de nagyjából mindig Pennsylvania-ban van. A klubjai nem monumentálisak és agyonhirdetettek, inkább kicsik, nehezen megközelíthetőek. Hat ellenségük van, a legnagyobb a Hells Angels, négy szövetségesük, köztük a Mongolok. Szintén kerültek szembe a törvénnyel: gyilkosság, testi sértés, kábítószerkereskedelem, összeesküvés, robbantásos merényletek.
Solo Angeles
1959
Tijuana, Mexikó
A klubtagok choppereken száguldoznak, ritkábban Harley-n. Van egy nagysikerű jótékonysági rendezvényük (amit évente megszerveznek), amivel hátrányos helyzetű gyerekeken segítenek. Szoros kapcsolatot ápolnak a Hells Angels-szel, illetve az MS-13 nevű utcai bandával is. Ellenségeik a Mongolok. Nincsenek bizonyított bűncselekményeik, vagyis inkább tanúk.
Chosen Few
1959
Los Angeles, USA
Tagjai Harley-kon utaznak és eredetileg ez egy fekete férfiakból álló banda. Hamarosan azonben felvettek fehéreket, majd ázsiaiakat, mexikóiakat, gyakorlatilag egy kevert fajú csoport lettek. Ezt egyetlen motoros banda sem tolerálta igazán így az eleje óta gyakoriak voltak az atrocitások a CF és más klubok között. Öt chapterük van szerte a világban, az USA-ban csak az AnyaKlub, de ez korán sem biztos. Nekik is voltak összetűzéseik a törvénnyel, testisértés, gyilkosság.
Iron Horsemen
1960
Cincinnati, USA
Mottójuk: Hamut a hamunak, port a pornak, ha nem volnának az Iron Horsemen-ek az országutak megrozsdásodnának. 11 amerikai államban vannak chapterei. Vádak ellenük: testi sértés, gyilkosság, drogok, lövöldözés. Három ellensége, egy szövetséges és egy támogató klubja van.
Hangmen
1960
Richmond, Kalifornia, USA
A klubot Harley-barát férfiak alapították, 13-an, de nem akartak másokhoz csatlakozni, így saját klubot hoztak létre. 16 chaptere van, főleg az Államokban és Németországban. Nemigen tudunk bűncselekményekről, amiket hozzájuk köthetnénk. Két ellenségük, három szövetségesük van.
Diablos
1961
San Bernardino, USA
A klubba, mint sok más ilyen klubba is, csak fehér férfiak tartoznak. Hét chapterük van és leginkább a keleti parton aktívak. Kábítószerkereskedelemmel és gyilkossággal vádolták meg a klubot, egy-egy alkalommal. Egy szövetségeséről tudunk.
El Forastero
1962
Sioux City, Iowa, USA
A klub neve spanyolul kívülállót jelent. Úgy alakultak meg, hogy csatlakozni akartak egy másik klubhoz, de nem jött össze. Kb. 7 chapterük van. Két szövetségesük van, ellenségeik nem ismertek. A Galloping Goose-zal nagyon szoros a kapcsolata, testvérklubok, valahol egy klubhelyen is osztoznak. Lopással és drogokkal kapcsolatban indult ellenük eljárás többször is. Ők szerveznek egy futamot is, ahol rendszeresek voltak az átadások, drogügyletek. 
Blue Angeles
1963
Glasgow, Skócia
A Papingo klub lett a csapat megalakulásának törzshelye, még mielőtt az klub lett volna. 12 chaptere van, kettőt leszámítva a Királyságban. A klub maga egyedülálló a környéken, se ellensége, se szövetségese nincs. Igazából még bűnesetek sem köthetőek hozzá, leszámítva néhány verekedést.
Invaders
1965
Gary, Indiana, USA
Harley és veteránok. 13 chaptere van az AnyaKlub környékén, nemzetközi chaptere nincs. Vádak: drog, gyilkosság. Sem ellenségeik, sem szövetségeseik nincsenek. Úgy tudjuk, hogy 2012-ben kísérlet zajlott a törvény részéről, hogy a klubot, vagy legalábbis a fő klubot, bezárassa.
Vagos
1965
Temescal Valley, Kalifornia, USA
Veteránok alapították ezt is, ők is a Harley szerelmesei. A tagok többsége spanyol, kaukázusi származású. Mottója: Azt adunk, amit kapunk. Közel 50 chaptere van szerte a világban, nagyrészt az Államokban és Mexikóban. Vádak ellenük: gyilkosság, emberrablás, kábítószer, fegyverek, rablás, testi értés, nemi erőszak, robbantás. Két ellenségük, egy szövetségesük van.
Sin City Deciples
1966
Gary, Indiana, USA
Harley-kon száguldoznak. Ők az egyik legrégebbi és legnagyobb, többnyire feketék alkotta klub. Kb. 10.000 tagjuk van, saját elmondásuk szerint. Rengeteget jótékonykodnak, tagjaik között szép számmal akadnak értelmiségiek (orvosok, ügyvédek, stb.). Mottója: Inkább a Halál, mint a becstelenség vagy Becstelenség után halál jár. Kb. 20 chaptere van az Államokban, külföldi chapterekről regélnek, de bizonyíték nincs rá. Vádak ellenük: nemi erőszak, gyorshajtás, gyilkosság, fegyverek, drogok, lopás, autólopás, gyújtogatás, testi sértés. Nincsenek sem ellenségei, sem szövetségesei.
Sons of Silence
1966
Niwot, Colorado, USA
Mottója: Amíg a halál el nem választ. 24 chaptere van, nagyrészt az USA-ban és Németországban. Vádak ellenük: gyilkosság, emberrablás, kábítószer-fegyverkereskedelem, nemi erőszak. Egy-egy ellensége és szövetségese van meg néhány támogatóklubja.
Bandidos
1966
San Leon, Texas, USA
A négy legnagyobb klub között van. Tagjai többnyire mexikói bandákból, klubokból álltak össze, ma már nemzetközi. Egyes tagjai a vietnami háborúban is szolgáltak. Mottója: Mi vagyunk a nép, a szüleid figyelmeztettek! 210 chaptere van, 22 országban, közel 5000 taggal. Számtalanszor került szembe a törvényekkel a klub, a vádak: robbantások, gyilkosság, zsarolás, kábítószer, fegyverek, stb. Három szövetségesük, kilenc támogató klubjuk van és kilenc ellenségük, akik közül a legnagyobb a Hells Angels.
Warlocks
1967
Mindkét csoportot ugyanabban az évben hozták létre, csak az egyiket Philadelphiában, a másikat pedig Floridában, egymástól független klubok.
Philadelphia: Harley-kon száguldozó vietnami veteránok alapították, akik szigorúan csak a fehéreket tekintik a tagjaiknak, a régi klubértékrendek vannak érvényben náluk. Ők kerülik a közösségi médiát is. Több szakadás is volt a klubon belül, néhány chapter átpártolt a floridai klubhoz. Mottójuk: Minden fehér! Vörös és fehér! Több chapterük is volt az Államokban, de több már nem aktív. Vádak ellenük: gyilkosság, súlyos testisértés, emberrablás, kábítószerek. Három ellensége van, és egy bűnszervezet a támogatója. 2011-ben bezárt az AnyaKlub, majd több chapter is eltűnt. A klub jelenlegi státusza ismeretlen.
Florida: 13 motorrajongó katona egy hadihajón határozta el, hogy klubot alapítanak (mindenki a saját városában, csak közös néven), meghatározták a nevet és a logót, de a szolgálat után a terveket csak egy ember váltotta valóra. Mottója: A mi dolgunk, az kiba..ottul nem a te dolgod! 33 chaptere van az Államokban és újabb 10 chaptere a világ más tájain. Vádak ellenük: gyilkosság, fegyverek, drogok, lopás, lövöldözés. Két ellensége van, köztük az azonos nevű klub, illetve három szövetségese.
Wheels of Soul
1967
Philadelphia, USA
Ez egy kevert fajú klub, de erősebb benne a fekete bőrű jelenlét. Jelenleg 25 államban vannak chapterei. Vádak ellenük: gyilkosság, zsarolás, rablás. Három szövetségese, négy ellensége van.
Devils Diciples
1967
Fontana, Kalifornia, USA
Kilenc chapterük van, ők is Harley-kon száguldoznak. Vádak ellenük: kábítószer, szervezet bűnözés, zsarolás, fegyverek. Három szövetségesük van, ellenségük nincs.
Head Hunters
1967
West Auckland, Új-Zéland
A klub valójában egy utcai banda volt különböző etnikumú emberekből, aztán megjelent a Harley és egy férfi, aki összefogta a tagokat, klubot alakított. Négy chapterük van a szigeten. Vádak ellenük: testi sértés, nemi erőszak, emberrablás, gyilkosság, kábítószer, bűnszervezeti tevékenység. Igen erőszakos banda. Három ellenségük, egy szövetségesük van.
Hell's Lovers
1967
Chicago, USA
A klubot egy Harley-kért rajongó hozta létre, aki nem talált magának klubot, mert mexikói származású, így létrehozta ezt a klubot, ami, sok más klubbal ellentétben, multikulturális, tagja lehet bárki színtől és nyelvtől függetlenül. Mottója: A halál a barátom és az autópálya az otthonom. Nyolc hivatalos chapterük van, de azt gondoljuk, hogy ennél több is van, de csak az USA területén belül. Vádak ellenük: lövöldözés, drogok és fegyverek. Három ellenségük és egy szövetségesük van.
69'ers
1968
Brooklyn és Queens, New York, USA
A klub alakulásáról, alapítóiról semmit sem tudunk, csak két dolgot, imádták a Harley-kat és volt közöttük egy Tiger nevű tag. 10 chaptere van az országban és egy Puerto Rico-ban. Gyilkossági vádak érték már őket, de többnyire nem tőlük hangos a média, jótékonykodni is szoktak.
The Breed
1968
New Jersey, USA
Erős klub, ami több klubot is magába olvasztott. 20-60 chaptere van az Államok területén, különösen az ÉK-i területeken. Vádak ellene: összecsapás, verekedés, zsarolás, erőszak, rablás, fegyverek, drogok. Három ellensége van, köztük a Hells Angels.
Comanchero
1968
Sydney, Ausztrália
A klubot egy skót férfi alapította, aki egy katonai alakulatot hozott létre motoros klubja révén. Ugyanazon rangokkal, fegyelemmel, stb. képezte ki csapatát, mint a sereg. Négy ausztrál és három európai chaptere van. Vádak ellene: lövöldözés, verekedés, gyilkosság. 2-3 ellenségük van, de azokkal véres összecsapásai is voltak.
Free Souls
1968
Eugene, Oregon, USA
Harley-kon ülnek, négy chapterük van összesen, ebből kettő az USA-ban. Vádak ellenük: kábítószer, gyilkosság, lopás. Szövetségeseik a GypsyJoker Klub, ellenségeik nincsenek. Keveset tudunk erről a klubról, főként az első évtizedéről.
Hessians
1968
Costa Mesa, Kalifornia, USA
A klubot Harley-t imádó vietnami veteránok alapították. Hat chaptere van. Vádak ellenük: gyilkosság, fegyver és kábítószer kereskedelem. Ellenségei nincsenek, ellenben három szövetségese is, akik közül a Hells Angels üzleti partnere is.
Zulus
1969
Akron, Ohio, USA
Tagjai csak fekete férfiak voltak, Harley-kon száguldoztak, 12 chapterük volt a környéken. A még aktív tagok Ohio-ban vannak.
Mongols
1969
Montabello, Kalifornia, USA
Kb. 1500 tagjuk, 14 chapterük van az USA-ban és 18 szerte a világban. Vádak ellenük: kábítószer, pénzmosás, rablás, zsarolás, gyilkosság, támadás, fegyverrel való visszaélés. Mottója: Kevés tisztelet, semmi félelem. Nagyon erős klub, amely igazi bűnszervezetté nőtte ki magát.
Phantom
’60-a, ’70-es évek években több ilyen nevű banda is alakult a Michigan-tó környékén. A Fantomoknak négy chapterük van, nem igen tekinthetjük őket bűnszervezetnek, bár egy gyilkossági ügyben nyakig benne voltak, székhelyük Chicago. A Fantom MC pedig Detroitban székel, 11 chapterük van és nyolc esetben indult ellenük bűnvádi eljárás, ezen kívül egy igen véres bandaháborúban is benne voltak; Erősen kötődik ez a szervezet egy utcai bandához is. Még három olyan klub van, amik ezt a nevet viselik. Igazából egyik sem köthető a másikhoz szorosan.
Rebels
Két klub is viseli ezt a nevet, egymástól teljesen függetlenül, de most együtt tárgyaljuk őket a nevük okán.
Az egyik 1969-ben alakult az ausztráliai Brisbane-ben, a másik 1968-ban Red Deer-ben, Kanadában.
Ausztrál: a kontinens legnagyobb bandája, amit Harey-n lovagoló baráti társaság alapított. Mottója: Törvényen kívüli elit. Közel 90 chaptere van szerte a világon, ebből 70 a szigeten. Vádak ellenük: gyilkosság, drog-fegyverkereskedelem, lopás. 2012 óta a szigeten tilos a motoros jelzésekben középületeket látogatni. 2014-ben véres harc a Lone Wolf-fal. Három csoport is az ellensége, szövetségesei nincsenek.
Kanada: A ’90-es évek egyik meghatározó klubja volt. 4 kanadai chaptere volt. Vádak ellenük: összeesküvés, súlyos testi sértés, gyilkosság. Egy szövetségese és egy ellensége volt. 1997-98-ban több tag is átigazolt a Hells Angels-hez, később még páran a Bandidos-hoz. 2004 óta ez a klub már nem aktív.
Brother Speed
1969
Boise, Idaho, USA
Harley-t kedvelő barátok alapították meg a klubot, ma már 12 chaptere van az országban, főként ÉNY-on. Vádak ellenük: csempészet, kábítószer, zaklatás, közlekedési kihágások, klubok közötti harc. A Devils a szövetségesük, az ellenségeik nem bizonyítottak.
Coffin Cheaters és Finks
1970
Előbbi Perth-ben, utóbbi Adelaide városában alakult Ausztráliában. Érdemes őket együtt tárgyalni, mert életük szorosan összefonódik.
Előbbinek hét chaptere van a kontinensen, öt Norvégiában. Utóbbinak hét chaptere van a kontinensen. Előbbinek egy ügye van 2010 előttről, amiben egy utcai bandában kerül összetűzésbe, utóbbinak nincs ilyen ügye. Aztán 2010-ben a két klub összecsapott. Az ok az volt, hogy a Finks nyitott egy klubot Perth-ben, ezzel megsértette a CC-t. Volt lövöldözés, gyilkosság. Később mindkét klubnak meggyűlt a baja a rendőrséggel, gyilkosság, drogkereskedelem, erőszak, stb. Előbbi klub az erősebb, utóbbinak egy cahptere már a Mongolokat erősíti. Ellenségeik: természetesen egymás, illetve a CC-nek a már említett utcai banda is. Szövetségeseik: CC-nek a Hells Angels, utóbbinak a Comanchero és a Mongols. 
Bacchus
1972
Albert County, New Brunswick, Kanada
Ez az egyik legnagyobb és legrégebbi klub Kanadában. Önmagukban is erős klub voltak mindig, és nagyon jó a politikájuk is, így sikerült kimaradniuk minden klubháborúból. Tárgyalások folytak arról, hogy csatlakoznak a Hells Angels-hez, de ez nem történt meg, ellenben a Red Devils csatlakozott a Bacchus-hoz, így megnövelve annak nívóját és erejét. Mottója: Fekete és arany, soha be nem hódol. 9 chapterük van. Erősen bűnszervezet: kábítószer-fegyverkereskedelem, gyilkosságok. Nincsenek riválisai, jó kapcsolatot ápol minden környező klubbal.
Gremium
1972
Manheim, Németország
A legnagyobb német klub, 73 chaptere van Németországban és 71 más európai régiókban. Motorklubként működik, vagyis szabályzata van, de ennek ellenére motor-rajongókként is működnek, mert versenyeznek is. 1988-ig teljesen tilos volt a bűnszervezkedés az országban, a térségben, stb. Aztán a világ „felszabadult” és ma már előfordul, hogy egyes tagjait letartóztatják, de sohasem vádolták meg kollektíven a klubot. Vádak, a pletykák szerint: ember-fegyver-drogkereskedelem, prostitúció. 2010-ben kollektív vizsgálat zajlott a klub ellen. Több támogatójuk is van, zenekarok, szélsőjobboldali szervezetek.
Black Sabbath Motorcycle Club
1974
San Diego, USA
A Klubnak 23 chaptere van jelenleg, mindenféle motorokon száguldoznak. Mottójuk: Szabályok nélkül 1974 óta. Eddig három gyilkossági ügyben kerültek reflektorfénybe, de csak egyet sikerült rájuk bizonyítani. 2014 óta nem jegyzik a törvényen kívüliek között, nem tudni miért.
Lost Breed
1976
Nelson, Új-Zéland
Sosem volt több chapterük csak az AnyaKlub. A klub fénykorában 21 tagjukat letartóztatták verekedésért, majd volt egy lövöldözés, egy robbantás és a növekvő veszélye egy bandaháborúnak. Két ellenségük és jóval több szövetségesük volt. A klub elkezdett szétesni, ennek több oka is volt. A lényeg az, hogy 2015-ben a Hells Angels kötelékeibe léptek.
Road Runners
1978
Lengyelország
Ők voltak az első motoros klub az országban, eredetileg háborús veteránok alkották. E a klub hozta létre a motoros kongresszust is, ami annyit jelentett, hogy ez a szervezet szabályozza a hazai motoros klubokat. A szabályai, a colors meg néhány eleme hasonlatos más nagyobb klubokéhoz, de ez akár lehet véletlen is. 16 chapterük van az országban és egy-egy Belgiumban, Ausztriában és az USA-ban. Bizonyítottan nem sok vád hozható fel ellenük, de itt is volt bűnszervezkedés, gyilkosság-gyanúja. Egyetlen szövetségesük van, ellenségeik nincsenek, de több támogató klubjuk is van. 
Peckerwoods
1978
Santee, Kalifornia, USA
Tagjai kizárólag fehér férfiak, Harley-kon száguldoznak és erősen neonácik. Ellenben ők egy motoros klub, nincs közük más klubokhoz, amik a nevüket használják, illetve az azonos néven futó börtönbandákhoz sem. A mendemondák szerint tagjai alulképzett, szegény, bunkó férfiak voltak eredetileg. Mottójuk: Mindaz vagyunk, amit rólunk gondolsz. Nyolc chapterük van a nyugati parton, abból 4 Kaliforniában. Az ellenük felhozott vádak: fegyverkereskedelem, lopás, drogkereskedelem, támadás, betörés, 14 tagjukat le is tartóztatták, majd el is ítélték. Nincsenek hivatalos ellenségeik vagy szövetségeseik.
Road Knights
1979
Timaru, Új-Zéland
Mottójuk: RK örökké, örökké RK. Hat chapterük van, 3 ÚZ-on, 1-1 Hollandiában, Thaiföldön és az USA-ban. Vádolták őket is drogkereskedelemmel, merénylettel, fegyverkereskedelemmel. Több ellenségük is van, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy felgyújtották a klubházukat, meg próbálták felrobbantani és megölni őket. Egy skinhead bandát tudhatnak a szövetségeseiknek.
Satan's Soldiers
1980
Bronx, New Jersey, USA, Ausztrália
Az, hogy valójában mikor és ki alapította nem tudjuk. Egyes feljegyzések szerint már 1968 óta léteztek. Az USA után Ausztráliában is megalakult a klub és bár a törvények ugyanazok, a név egy raggal módosult és a colors is. Összesen négy chapterük van, kettő az USA-ban, kettő Ausztráliában. Vádak ellenük: gyilkosság, fegyverkereskedelem, zsarolás, gyújtogatás, illegális fegyverviselés. Egyetlen jegyzett ellenségük a Bandidos, ellenben több szövetségesük is van, köztük a Hells Angels.
Rock Machine
1986
Montreal, Kanada
A klubot Salvatore Cazzetta alapította, miután nem értett egyet a Hells Angels egyik akciójával, amiben több tag is életét vesztette. Cazette a HA klubhoz volt éppen csatlakozóban, ő lett volna a kanadai chapter vezetője, de az akció után saját klubot alapított. A klubjához csak fehér férfiak csatlakozhattak. Mottójuk: Az életben és halálban. Más klubokkal ellentétben nekik nem voltak mellényeik, jelölt ruhadarabjaik, mert nem akarták, hogy könnyen azonosíthatóak legyenek, gyűrűket viseltek. Kb. 20 chapterük van szerte a világban. A klub 2000-ben megszűnt, tagjait átvette a Bandidos nevű klub. 2007-ben néhány ex-Bandidos, ex-Mongols és ex-RM megreformálja a hajdani klubot, meghatározza a szabályokat, a colorst, mindent. 2008-ban bejelentik, hogy ők immáron egy motor-rajongókból álló klub, nem vesznek részt a bűnözésben. A klub rovására egyetlen cselekedet róhatunk fel kriminalisztikai szempontból: a nyolc évig tartó Quebec-i bandaháborút, amiben több klub és bűnszervezet is összefogott, hogy a Hells Angels-t kiszorítsák Kanadából, ennek 160 halálos áldozata és meghatározhatatlan sérültje volt. Ezen előtte pedig többször vádolták fegyverkereskedelemmel, zsarolással, prostitúcióval, drogkereskedelemmel, pénzmosással, fegyveresrablással, gyilkossággal, emberrablással.
Jus Brothers
1990
San Joaquin, Kalifornia, USA
A klub 1990-ben alakult meg egy kaliforniai bárban, a Mountain House-ban, 7 taggal.
’92-ben ez a fejezet lezárult, Stockton-ban alakult meg az új AnyaKlub. Összesen 6 chapterük van, leginkább Kaliforniában. Ennek a klubnak is volt dolga a törvénnyel, egyik tagját gyilkosságért ítélték el, míg egy másik esetben egy rivális klub próbálta meg megölni ezen klub tagját. Két ellenségük van, szövetségesük a Hells Angels.
Satudarah
1990
Moordrecht, Hollandia
Indonéz bevándorlók alapították, bármilyen rassz a tagja lehet. Hírhedtek erőszakosságukról. Közel 80 chapterük van, szerte a világban, de a pontos szám nem ismert, mivel a klubokat futószalagon hozták létre, van, ami már nem létezik, vagy újabbak alakultak. Bűneik között szerepel a gyilkosság, fegyver és kábítószerkereskedelem, testi sértés. Ellenségük a Hells Angels, szövetségesük a Bandidos.
Lone Legion
Nem tudjuk mikor alakul, több évtizedes
Blenheim, Új-Zéland
A klub az USA-ban alakult, majd áttette székhelyét Új-Zélandra. 2007-ig klubházuk ismert volt, majd egy gyilkossági ügy miatt átköltöztették. A klub szigorú szabályok szerint él, elzártan a médiától és a külvilágtól. Két chapterük van csupán, de ez is feltételezés. Egyszer, a már említett gyilkossági ügy miatt kerültek a törvény elé. Tagjai egy motoros szövetségnek, ami célja, hogy támogassák egymást. Történetéről, jelenéről, szabályrendszeréről, tagjairól szinte semmit sem tudunk.
Notorious
2007
Sydney, Ausztrália
A klub érdekessége, hogy nem minden tagja igazi motoros, többnek motorja sincs, amolyan utcai bandaként van számon tartva. De! A Nomádok motoros banda néhány volt tagja alapította, motoros szabályokkal és gyökerekkel, tagjait nagyon gyorsan szerezte be, főleg közel-keleti, csendesóceán-szigetvilági emberekből. Nincsenek chapterei, nincs klubháza, de alapvetően motoros klubként jegyzi magát. Rövid élete alatt tekintélyes bűnlajstromot tudhat magáénak, vádak: gyilkosság, lövöldözés, fegyverrel való visszaélés, robbantásos merényletek, testi sértés, rablás, fegyverkereskedelem, kábítószerkereskedelem, prostitúció. Három ellenségük van, köztük a Hells Angels, két szövetségesük, köztük a Nomádok.  Mottója: Csak a halottak látják a háború végét. Tagjai száma nem ismert, a pletykák 7000 tagról szólnak. Megint mások szerint a klub már nem aktív.






8 megjegyzés:

  1. Személy szerint én imádom a Kemény motorosokat, így keveredtem erre az oldalra is. Nagyon klassz, hogy léteznek ilyen klubok, nagy kár, hogy inkább Amerikában. Én is szívesen csatlakoznék. A magyar klubok szerintem meg sem közelítik azokat. Gergő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szerettem ezt a sorozatot. Itthon is vannak klubok, pl. a Hells... meg mások, ők az anyaklubok működését követik, elvileg.

      Törlés
  2. Vettem egy Sons of anarchy-s motoros mellényt. Az a kérdésem, hogy piszkálhatnak e más club-ok, a hátoldalán feltűntetett MC. jelölés miatt, vagy tudják, hogy ez csak egy kamu mellény?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki tudja, hogy kamu. :)

      Törlés
    2. Nyilván tudják, hogy kamu, ettől függetlenül sokszor előfordul hogy cseszegetnek érte, verekedést is láttam miatta. Persze nem biztos, te tudod.

      Törlés
    3. Persze, hogy tudják, hogy kamu, a cseszegetés nem annak szól. Maximum annak, hogy az igazi kluboknak nem mindig tetszik, hogy valaki divatból „klubtagoskodik”, holott nincs mögötte tartalom. Egy igazi klubban vannak szabályok, múlt, ranglétra, egy összetett világ. Míg valaki megrendeli egy filmsorozat kellék ruháját. Persze nem minden motoros látja így, de aki így látja, azt jobb békén hagyni, mert nem szeretik, ha valaki kamumellényben villog előttük. Ha pedig nem motoros cseszeget érte, akkor azt le kell …rni, mert az csak simán gyökér.

      Törlés
  3. Rengeteg butaság van ide leírva... Körülbelül olyan, mintha valaki beírta volna a Google képkeresőkbe a klubok nevét, és néhány képből levont prekoncepció alapján, szőtt volna róluk egy történetet.

    -Hells Angels: A Hells Angels, burkoltan sem rasszista csoport! Ha az lenne, nem lennének divízióik Dél-Amerikában, Afrikába, Ázsiába...stb. Egyébként Németországban, főleg török tagjaik vannak.

    -Bandidos: A Bandidost 1996-ban alapították, nem 1966-ban. Attól, hogy a klub nevének spanyolos a hangzása, még véletlenül sem mexikóiak a tagok! Ez egy fehér klub! 2015-ben volt egy nagyon kemény összecsapásuk, két kisebb klubbal Texasban egy vendéglőben.

    -Mongols: Ők Mexikóiakból álló klub! Ha a Mongols és a Bandidos jellemzése fel lenne cserélve, akkor több értelme lenne a dolognak...

    -Gremium: Róluk sikerült a legnagyobb butaságot írni! Ez a brigád, főleg muszlimokból áll (albánok, törökök). Jelenleg, a Német szélsőjobbnak ezekkel a népcsoportokkal van a legélesebb konfliktusuk. Biztos, hogy nem támogatják őket!


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Hellsnek most már vannak nem fehér tagjai, de alapvetően rasszista volt, ezt maga Berger nyilatkozta még a 2000-res évek elején. Akkor egyetlen más bőrszínű tagja sem volt. Ma már vannak más chapterek is, de ha megfigyeled, egy chapteren belül nem igen változnak a rasszok. Sőt sok tagja ma is rasszista. Tudnék ebbe még jobban is belemenni, de akkor meg én mennék át rasszistába.
      Bandidos: 1966-ban alapították, ebben biztos vagyok, nézz utána. Egyike a legrégibb és legnagyobb kluboknak. A klubot egy fehér férfi alapította, ez tény, Don Chambers. A klubot a mexikói banditák tiszteletére nevezte el így. Tagjai az elején veteránok voltak és spanyol banditák, hogy úgy mondjam. Chambers onnan toborzott ahonnan tudott. Texashoz pedig elég közel volt/van Mexikó. Tagjainál használtam a többnyire szót, mert tudom, hogy nem csak mexikóiakból állt, sőt, és ez is múlt idő, hiszen azóta már, mint írtam, nemzetközi. Mongols: náluk meg semmilyen rasszt nem írtam. Sem, hogy mexikóiak, sem, hogy nem.
      Gremium: itt sem írtam le azt, hogy tagjai milyen nemzetiségűek. Azt pedig, hogy támogatja a szélsőjobb, jól írtam. Pontosabban: Jó néhány tagja mély kapcsolatot ápol szélsőjobboldali szervezetekkel. Meg is tudom ezeket nevezni, ahogyan a zenekarokat is, akik támogatják őket.
      Nagyon hosszú lett volna amúgy ez az írás, ha mindent beleírtam volna, amit tudok, vagy aminek után olvastam. De mindenre van válaszom.

      Törlés