11/30/2017

Ősz - 2017

Szeptember

The Horde
A 2016-os horrorban egy tanárnő tanulmányi kirándulásra viszi néhány tanulóját egy erdőségbe, ahova a nő barátja, egy vérbeli katona is elkíséri őket. A hétvége azonban menekülésbe csap át, amikor rájuk támad egy mutáns horda.
A történet maga ismerős lehet sokaknak, mert már vagy egy tucat horrorban szerepelt a téma. A kivitelezésében van némi eltérés, ami jót tesz ennek a filmnek, de az abszolút kiemelkedő része az a tanárnő vőlegénye, aki egy igazi Rambo. Nem egy elveszett, szerencsétlen alak, hanem egy igazi gyilkos, aki a jég hátán is megél. Mondjuk a barátnője sem az a tipikus bajbajutott szereplő. A többiek azonban tucatszereplők, felejthetőek. 8/10

The Thinning
A 2016-os akciófilmben, a távoli jövőben járunk, ahol a népességszabályozást egy teszt határozza meg, amin, ha átmész életben maradsz. Azonban két diák szembe kerül ezzel a korrupt és igazságtalan rendszerrel, élni akarnak.
Régóta szemeztem már ezzel a filmmel, de a Disney-jellege miatt elvetettem, azonban kellemesen csalódtam. A történet az nagyon jó és meglepően jól is van kidolgozva, a szereplők sem rosszak benne. Volt néhány fordulat, amikre nem számítottam. Szerintem ez a film megérdemli a folytatást, ami nem is fog elmaradni, az a meglátásom. Van benne lehetőség, hogy egy trilógia legyen belőle. 8,5/10

Fák jú, Tanárúr 1-2
2013/2015-ös vígjáték főszereplője Zeki Müller, aki frissen szabadul a börtönből, de a zsákmánya egy suliban van elásva, így beáll tanerőnek, majd megkapja a legkezelhetetlenebb osztályt, de mivel ő maga is renitens…kő kövön nem marad.
Tudtam, hogy létezik, de nem néztem meg, azonban erről kár lett volna lemaradni. Igazi vígjáték, ütős poénokkal, gegekkel, stb. A szereplők is jól alakítanak, és nem is néznek ki rosszul. A második rész kicsit laposabb, de én nagyon sokat nevettem a filmek alatt. Abszolút ajánlom megnézésre. 9/10

Szekrénybe zárt igazság
A 2015-ös dráma főszereplője Oscar, aki még gyerekként szenvedett traumát, ami a mai napig hatalmas nyomást gyakorol az életére. De aztán a felnőttkor küszöbén lázadni kezd, és szembenéz a démonaival…
A főszereplő szerepelt az egyik sorozatomban, így keveredtem a filmhez. Dráma az van benne bőven, a története sem volt rossz, úgy néz ki a homofóbia ’jó’ téma mostanság. De nekem ez egy kicsit vontatott volt és a főszereplő hallucináció nagyion idegesítettek. De a végkifejlet sem tetszett. 6/10

Utódok 2
Ez a zenés-táncos Disney produkció második része, elsőről is írtam már régebben. Tehát adott a JóMesék világa, illetve a GonoszSziget, előbbinek élnek azok, akik boldogan éltek míg meg nem haltak, utóbbin pedig azok, akik ezen mesék póruljárt főgonoszai. Az elősző részben már néhány gonoszszülő neveletlen gyermeke a Jók iskolájába kezd járni, mostanra pedig be is illeszkedtek, de Mal még mindig bizonytalan és ez a bizonytalanság visszavezeti a csapatot a Szigetre…
Igazából ez egy könnyed film, de semmi extra nincs benne. A története jó, a zenék jók, a táncok jók, a színészek jók. Én kiemelném benne a sztárokat, akik más Disney-produkciókból érkeztek, illetve van benne 1-2 zene, ami rendkívül jó, nekem nagyon tetszik a főcímdal pl. és az a kalózdal is a hajónál. 8/10

Gólyák
A 2016-os animációs filmben a gólyák hozzák a gyermekeket a világra, de egy ki nem szállított gyermek után felhagytak ezzel a tevékenységgel, ma csomagokat szállítanak, azonban Junior, a fiatal, sikeres gólya és Tulipán, az ittrekedt emberlány véletlenül gyártanak egy gyermeket, akit el kell tüntetniük…
A trailer alapján döntöttem el, hogy megnézem és nem bántam meg. Nagyon klassz a sztorija, a képi világa. Nagyon szép mese szerintem a szeretetről, a kitartásról. Junior és Tulipán kapcsolata pedig nagyon aranyos, meg ugye ott a kisbébi is. 8/10

Csápi
A mese főszereplője, Csápi a kíváncsi polip, aki egy baleset után nekivág a végtelen óceánnak, hogy megmentse a kolóniájukat. Útjuk során megismerhetjük egy letűnt civilizáció romjait, ugyanis az emberiség kihalt és a föld egésze a víz alá került.
Kizárólag a sztori miatt néztem meg, érdekelt a világ, ami az emberiség után maradt. Ez tetszett is benne, a képi világ is jó volt, a sztorija sem volt rossz, csak én annyira nem vagyok oda a mesékért. Jah és egy hatalmas negatívum, hogy Csápi világa gyakorlatilag Csápi miatt kerül veszélybe. 6/10

Csocsósztori
A 2013-as mese főszereplője Amadeo, aki egy pici falu csocsóbajnoka. Aztán visszatér a faluba a felkapott focista, Ász, aki bosszút akar állni egykori iskolatársán, ezért tönkreteszi a csocsóasztalát, azonban az egyik játékos, a kapitány életre kel, majd szép lassan a csapat minden tagja, és igyekeznek újra összekerülni, illetve Amadeo-nak is segíteni.
Erről a meséről sohasem hallottam, a tévében láttam belőle egy részletet, ezért néztem meg. Nagyon megfogott a sztorija, és van jelentése, mélysége, van benne humor, minimális romantika, tenni akarás, küzdelem. A képi világa nem a legszebb, de ettől még nekem 7/10

Az
Az idei horrorfilm főszereplője a csatornákból 30 évente előbújó, gyermekeket evő bohóc. Hét gyerek azonban szembeszáll vele.
Láttam az 1990-es filmet is, kezdeném ezzel. Ez szinte ugyanaz, leszámítva, hogy néhány elemet megváltoztattak az alkotók és a képi világa sokkal, de sokkal jobb. Igazán látványos szerintem, várom a másik részét is nagyon, de újat nem nyújt annak, aki már olvasta a könyvet és látta az előző filmet is. 8/10

Csillagközi invázió
Az idei animációs film főszereplője Rico parancsnok, aki újonc csapatával a Marsra indul, hogy legyőzzön ott egy furcsa rovarfajt.
A képi világa az lenyűgöző, már ezért érdemes megnézni. A sztorija jó, a kivitelezés meg a karakterek sem olyan rosszak, de az egész olyan vontatott talán, vagy zavart, nem is tudom hogyan jellemezzem, de hiányzott belőle valami az biztos. 8/10

Zigóta-Rövidfilm
Az alig 25 perces horror főszereplője két megviselt ember, akik egy galaktikus bányán kénytelenek szembenézni egy mutáns lénnyel, ami már felemésztette a legénység minden tagját.
A rendező kisfilmjeiről már írtam, mi szerint ezek a kisfilmek csak ízelítők abból, amiket meg tudna csinálni egész estés filmnek is, ha van rá igény és támogatás. Ebben a filmben is megvan a lehetőség, mert jó az alapsztorija, bár nem ismeretlen, a szereplők sem voltak rosszak, sem a képi világa. 8/10

Lazarus hatás
A 2015-ös thriller főszereplője egy csapat végzős diák és a tanáruk, akik a halottak újraélesztésén kísérleteznek, majd ez egy kutyával sikerül is. Azonban az egyetem rájön és elveszi az egész kutatási anyagot. A csapat megijed, ezért éjszaka betörnek a laborba, hogy visszavegyék, ami az övék, de az akcióban egyikük baleset áldozata lesz, meghal, a többiek feltámasztják, de a lány többé nem ugyanaz…
A filmet a szőke srác miatt néztem meg, aki szerepel az egyik sorozatomban. Nem rossz a történet, a szereplők és a kivitelezés sem. Igazából egyszer nézhető horror kategória, ám nekem egy picit zavaros volt a történet, a végkifejlet meg egyszerűen nem tetszett. 6/10

Mielőtt elmegyek
Az idei dráma főszereplője Sammy, a népszerű végzős lány, aki azt hiszi mindene megvan, aztán balesetet szenved, majd megreked az élet és halál között, emiatt újra éli az utolsó napját, újra és újra, míg fejlődni nem kezd a jelleme, rájön, hogy mennyi minden hiányzott az életéből, és mennyi mindenért lehetett volna hálásabb is…
Én nem tudtam, hogy ez létezik könyvben, most már tudom. Nekem nagyon-nagyon tetszett ez a film, a történet, a kivitelezés, a szereplők, a monológok, minden. Egyedül (bár azért sejtettem) a vége nem tetszett, de az nagyon nem. 9/10





Október

It Stains the Sands Red
Az elcseszett életű Molly a sivatagban reked, amikor kitör a zombiapokalipszis, társa pedig egy soha el nem fáradó zombi lesz, így a lánynak meg kell küzdenie az emlékeivel, a kudarcaival, a függőségeivel, a hibáival, a sivataggal, az idővel és magával az apokalipszissel is, úgy, hogy kezd "összebarátkozni" kísérőjével...
Szeretem a zombis filmeket, de ez nem nagyon tetszett. Egyszer meglehetett nézni, de csak azért nem kapcsoltam ki, mert érdekelt a vége. A csaj lélektani utazása jó, a végkifejlet is jó, de legalábbis biztató, azonban maga a film kicsit vontatott, a lány sem feltétlenül szimpatikus, az a kialakuló zombi-csaj barátság viszont rém ostoba. Ez ellentmond minden zombis filmnek, de amúgy a józan észnek is, még, ha van is némi lélektani jelentése. 6/10

Nulladik óra
Az 1985-ös vígjátékban öt különböző hátterű tini tölti szombati büntetését az iskolájuk könyvtárában, a sportoló, az úrilány, a tolvaj, a zseni és a lázadó. Eleinte egymás agyára mennek, de ahogy teleik az idő kezdenek megnyílni...
Kezdeném azzal, hogy a filmen iszonyatosan látszik a kora, de a története, és annak kivitelezése, meg a színészek sem rosszak. Ezt a filmet ma modernebb köntösbe öltöztetve simán el lehetne adni, akár ugyanígy. Kicsit vontatott volt, néhol erőltetett, de alapvetően nem volt rossz. 7/10

Közöttünk az Űr
A 2016-os sci-fi főszereplője a Marson született, majd elárvult  Gardner, aki emiatt nem mehet a Földre, hiszen meghalna, így egyedül nő fel, tudósokkal körülvéve a bázison, egyetlen vigasza Tulsa, a lázadó földi lány, akivel chatel. Gardner egy napon elhatározza, a Földre megy, hogy találkozzon ezzel a lánnyal és megtalálja az apját. 
A film sztorija jó volt, a kivitelezése sem volt rossz, de valamit hiányoltam belőle, talán túl giccsesre sikeredett. 7/10

Leatherface 
A 2017-es filmben sok évvel az eredeti történések előtt járunk, amikor meghal a helyi seriff lánya, ezért elviteti a pszichopata Sawyer család legfiatalabb tagját. Aztán eltelik 10 év, a fiúból tini lesz és három társával, meg a túszul ejtett ápolónővel, megszöknek az elmegyógyintézetből. 
Láttam szinte mindegyik elődjét, de ez tetszett a legjobban. Sajnos itt is belefutottam abba, hogy a gyilkossal kezdtem együtt érezni, és neki drukkoltam, vagyis neki meg a lánynak. Persze tudtam, hogy hogyan kell végződnie, de azért reménykedtem na. De ezt leszámítva, kellően akciós-véres, megvan benne a pszichopata faktor (többszörösen is), van benn bajtársiasság, árulás, bontakozó romantika. 8/10

Egy különc srác feljegyzései
A 2012-es dráma főszereplője az elsőgimnazista Charlie, aki annyira különc, hogy senki sem kar vele barátkozni, aztán szárnyai alá veszi a végzős testvérpár. Ekkor kezdi meg lélekutazását a saját személyisége körül.
Ez a Charlie baromira különc volt az tuti, de éppen ezért ütött is.  A színészek játékával nem feltétlenül vagyok minden esetben elégedett, de ez a sztori tetszett, és jól is volt kidolgozva. 8/10

L.I.E.
A 2001-es dráma főszereplője a 15 éves Howie, akinek egyedül kell megbirkóznia a kamaszkor minden kínjával, mert az anyukája meghalt, az apja elhanyagolja, a barátai pedig a bűnbe viszik, ráadásul egyre biztosabb benne, hogy meleg. 
Én reménykedtem valamiféle pozitív végkifejletben, de azt nem kaptam meg, ennek ellenére a főhös elindult valamerre. Annak örülök, hogy nem követte azt, aki elárulta, és nem lett annak a fogja, akinek a karjaiba rohant. A film hozza a dráma minden elemét, a színészek sem voltak rosszak, a sztori az jó volt, csak kicsit fel is pörgethették volna. 7/10

SKAM
A 2015-2017 között valós időben futó norvég tinidráma főszereplői középiskolások, akik a kamaszok minden problémájával megküzdenek, mind a négy évad más srácról szól és más-más problémákat ölel fel. 
Nekem tetszett ez a sorozat, főleg az, hogy valós időben adták le a részeket, ahogyan a filmben van, illetve, hogy a szereplőket gyakorlatilag hét lakat alatt őrizték, hogy meglegyen a show varázsa, illetve minden karakter kapott instagramot, facebookot, stb, hogy a karakter még inkább valós legyen. Tetszett, hogy minden évad másról szólt, hogy fejlődtek a karakterek. A zenék is szuperek voltak. Akkor mi nem tetszett? Hogy hiányos lett, mert hiányzik még 2 évad, és ez tény. Hogy néhány karakter nem úgy "végezte", ahogyan vártam (Chris-Eva). Illetve a norvég-faktor, amivel alapjáraton nem is volt bajom, csak voltak benn ismeretlen dolgok, meg az a sok szőke, de végülis ez sem zavart igazán. 9/10

Gyilkos játékok 
A 1988-as fekete-vígjáték főszereplője a 16 éves Veronica, aki bár népszerű, de egyre jobban idegesítik felszínes és aljas barátnői, akik mindegyike a Heather nevet viseli. Aztán megismeri az életveszélyesen lázadó J.D.-t, aki kihozza az összezavart lányból a dögöt. Kétségtelenül régi film, de a sztorija mindig aktuális. Nekem ez egy kicsit feketehumor volt, amit nem szeretek. Tetszett: a sztori, a BonnieÉsClyde-love. Nem tetszett: egyesek színészi játéka, ahogyan kidolgozták ezt  jó sztorit, de a végkifejlet sem teljesen, bár ütős volt az kétségtelen. Nekem a főszereplő lány kicsit bárgyú volt, igaz kikupált a végére. 7/10



November

A világ közepe (Die Mitte Der Welt)
A 2017-es dráma középpontjában a 17 éves Philip áll, aki hazajön a nyaralásáról és már semmi sem a régi. Ott van a tiniként viselkedő anyja, az állatokkal beszélgető különc ikerhuga, a furcsa és féltékeny legjobb barátnője és Nicholas, a titokzatos új fiú, akibe Phil beleszeret.
Nekem tetszett a film, mert nem egy kliséhalmaz, volt története, volt benne drámaiság, voltak benne meglepetések, még a szereplők játéka (még ha nem is volt átütő) is jó volt. Igazából elég vontatott volt és több szálon is mozgott, így nem volt egyszerű összerakni a darabkákat, amik a film végére mind a helyükre kerültek. Nem az a tipikus Happyendes-sztori, de mégsincs hiányérzetünk, mindenki azt kapja, amit megérdemel. 8,5/10

Fűrész
Hét év után tért vissza ez a horror, úgy, hogy 2010-ben igazából már lezárták, mert körbeért a történet. Szóval, eltelt 10 év és most valaki újra gyilkolni kezdi az embereket, a Kirakós nevében, az ő hangjával, az ő DNS-ével…
ITT már írtam róla egy összefoglalást még évekkel ezelőtt. 
Ezt most is tartom, mert tényleg egy zseniálisan összerakott franchise-ról szól. De szerintem több részt már nem kéne belőle forgatni, mert egyrészt egy teljese új szereplőt ismerünk meg, aki valahogy olyan erőltetettre sikerült, de maga a sztori is erőltetve van, mintha az alkotók majd megfeszültek volna, hogy a Kirakóshoz kössék a sztorit. De én ugyanilyen baklövésnek érzem a Gordon-szál kihagyását is (tudom, hogy a színész perelte az alkotókat, meg ilyesmi, de lehetett volna helyettesíteni vagy legalább megmondani, hogy miért nem szerepel). Ezt most kivételesen nem is pontozom.

Plane Dead
A 2007-es horror főszereplője a Los Angeles-Párizs járat, amivel néhány tudós egy veszélyes vírust szállít. Természetesen a vírus kiszabadul és az utasok egy része zombivá válik, a másik fele pedig igyekszik túlélni, de nincs hova menekülni és segítség sem fog érkezni…
Ahhoz képest, hogy 10 éves, én nem láttam még, de tetszett. Igazi zombis horror, hozza a megszokott kerettörténetet, a karaktereket, de mégis tud újat mutatni. Érdemes a megnézésre. 7/10

A halottak tánca
A 2008-as zombivígjáték főszereplője néhány középiskolás, akik a szalagavatójukra készülnek, de közben a városka melletti erőmű szivárgása miatt felélednek a halottak a közeli temetőben és vadászni indulnak.
Mos, zombis film, hozza a kliséket, a sztorit, a karaktereket, stb. De kétség kívül vígjáték, vannak benne poénok, némi erőltetettség, de nézhető. Én nem szeretem a horrorvígjátékokat, de ez egész nézhető volt. Jó, voltak benne idegesítő részek, pl. a főhős barátnője, akit ki nem állhattam, meg ugye annak lúzer-szexi párocskának sem ezt a véget gondoltam ki, de lényegében nézhető, egyszer. 6/10

The babysitter
Az idei horror főszereplője a mindentől halálosan rettegő 12 éves Cole, akinek még mindig babysittere van, a szuperszexi Bee, akibe a kisfiú titkon szerelmes. Egyik éjszaka Cole nem alszik el, amikor a lány vigyáz rá, hogy kileshesse mit csinál, míg ő alszik, de amit lát, alapjaiban forgatja fel az életét, ugyanis a lánynak szektája van…a gyilkos fajtából. 2020: Két évvel később járunk, Cole most már a középiskolában próbál túlélni, ahol ő a bogaras srác, akinek senkisem hisz. Ám a régi démonok még nem tűntek el, sőt, hoztak új barátokat is. Hát ez a film nagyon tetszett. A szekta klisé, a szekta tagjai sztereotíp klisék, még a sztori egyes elemei is azok, de az a kisfiú…ő mindent visz. nagyon jól ki van találva a karaktere, ahogyan felépítik minden hiányosságát, félelmét, majd a nyomás hatására hogyan alakul át szuperkölyökké, zseniális. Csakis a kisfiú miatt, kizárólag: 9. A klisék, a humor még mindig jelen van, de a sztori most is remek, sőt némileg fordulatos is. Cole még mindig nagy túlélő, és most már társa is van9/10

Boldog Halálnapot!
Az idei horror főszereplője a népszerű Tree, akinek a szülinapja furcsán alakul, tekintve, hogy a nap végén megölik, majd másnap megismétlődik a gyilkos nap. Tree az első néhány sokk után igyekszik rájönni ki ölte meg és eközben rendbeteszi az életét is.
A sztori az már több filmben is megjelent, rengetegben, így elég sok klisét is tartalmaz, mégis végig izgalmas volt, meg vicces is és a karakterek is elég jól ki voltak dolgozva, főleg a főszereplő, akinek a jellemváltozása nagyon jól sikerült, minden ébredéssel egyre erőteljesebben észrevehető. A gyilkos kiléte is igazi meglepetés, nem igen lehetett rá számítani, ez plusz pont egy horrornál szerintem. 8,5/10

Mutánsok éjszakája
A 2012-es horror főszereplője a sötétben rettegő fiatal srác, Cole. Egy napon a Halley üstökös megérkezik a Föld légterébe, és az emberek egyre furcsábban kezdenek viselkedni, majd egy napon zombik és fura űrlények hada lepi el a világot.
Hát ez rémes volt. Cole karakterében van némi vehemencia, amiket a verekedéseknél láthatunk, a védőjében is van spiritusz, de ő meg nincs kidolgozva, a barátnője meg egyenesen felejthető. A zombi-űrlény sztori mondjuk elég egyedi, de maga a sztori, te jó ég. Olyan volt, mintha paródia lenne, így megnéztem, hogy nincs e ott a vígjáték felirat, de nincs. Ezt zombishorrornak szánták. Egyszer mindenképp nézd meg! 5/10

Monster High – Sokkolódva
Ebben a részben a suli lakói az elektromossággal és egyik társának álmának megvalósításával bajlódnak.
Nos, a 2016-os MH-nál már írtam, hogy elég lenne már ebből a meséből, mert míg a látvány tökéletes, addig a sztorik rémesek. Főleg, hogy tavaly bevezették ezt az új vonulatot, hogy Draculaura meg a barátnői csinálták a sulit, nem jön be. Kész mázli, hogy ezt nem szoktam pontozni. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése