Az élet értékét nem a hosszúságával
mérjük. Az a fontos, hogyan használjuk ki a ránk bízott életet. Te hogyan
használod ki ma az életed?
Még januárban írtam egy tervezetet erre az évre, ami A sárkány éve, avagy a kevesebb néha több címet viselte. Ennek a lényege az volt, hogy idén csökkentsem a stresszt az életemben, és minimalizáljak magam körül mindent az egyszerűség jegyében.
*
Az ötlet vezérfonalát Shunmyo Masuno könyve, a Zen az egyszerű élet művészete, adta meg. Majd az a tény segített meg is valósítani, hogy a kínai naptár szerint, február 10-én, kezdetét vette a Sárkány éve, ami röviden, az álmok valóra-váltását, és a változásokat jelképezi.

Ezután még tűztem ki magam elé néhány megvalósítandó célt idénre, mindamellett, hogy folytatni akartam az elmúlt években megkezdett önmegvalósító „lélektúrámat” is. Mindezek eredményességéről ITT olvashattok.

És, még ezen túl is ért lélek-dopping, hiszen idén is kóstoltam számomra különleges ÉTELEKET. Olvastam KÖNYVEKET, és néztem FILMEKET-SORIKAT is. Illetve rengeteg új ÉLMÉNNYEL is gazdagodtam.

A fenti összegzésekből is látszik, hogy idén is rengeteg pozitív dolog ért, amik rettenetesen sok energiával töltenek fel évről évre.
Ugyanakkor évről évre ugyanazt érzem: még mindig nincs erőm a gyökeres változáshoz!
Talán majd jövőre… szoktam mondani, de aztán semmi sem történik…
Talán majd jövőre…
***

Bring them home now: 2023.
október 7-én a Hamasz megtámadta Izraelt. A támadások során
1139 embert öltek meg a terroristák... és 251 embert ejtettek
túszul, akik közül sokan még ma is foglyok… ám van olyan,
kinek már csak a holttestét várják haza a szerettei...
A testvérgyilkosság hagyománya: A legrégebbi testvérgyilkosság még a bibliai időkben történt, de tökélyre az Oszmán dinasztia uralkodói fejlesztették...
A fák ereje: Az első fák kb. 400 millió éve jelentek meg a bolygónkon, és azóta is kitartanak… sokszor a legszélsőségesebb körülmények között is… mert élni akarnak.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése