1/06/2013

Dawson és a Haverok: Jen Lindley

1983-ban született Theodore és Helen lányaként, New York-ban. Jen igazi városi lány, zűrös múlttal. Szexualitása és drogozása miatt „száműzték” a nagy mamájához. 

  1. évad
Megérkezik Jen a városi lány, majd összebarátkozik a kedves Dawsonnal. Vele később járni kezdenek, ám Joey-val nem tud kijönni. Jen-t a múltja üldözi és nem tud tőle szabadulni, pedig nagyon igyekszik. 

  1. évad
Ebben az évadban az útját kereste a lány. Miután szakított Dawsonnal (így annak barátaival sem jön ki) összebarátkozott Abby-vel a kirekesztett lánnyal, gyakran ittak együtt, szórakozta és a mólóra jártak, amolyan önpusztító-öngyilkos hajlama volt mindegyiknek. Egy kis időre összevesznek, ekkor a lány Jack-kel kezd barátkozni és védi őt a homofóboktól, köztük a pasijától is, aki emiatt szakít is vele (Ty). Ekkor kibékül Abby-vel, ám a lány részegen megfullad, Jen mélységesen kiborul és kiborít mindenkit. A nagyi kidobja, a szüleinek továbbra sem kell. Összeköltözik Jack-kel, majd az évad végén mindketten a nagyihoz költöznek. Legjobb barátokká válnak.  

  1. évad
Jack újra Andie-vel lakik, Jen pedig ponponlánnyá lép elő. Egymásba szeretnek a nála fiatalabb Henry-vel. A boszorkány Szigeten (hova kirándulni mennek) pedig alkalmi szexbe kezd Pacey-vel, ami nem vezet sehova igazából.
Felbukkan Jen anyja is, majd a féltestvére is (anyja eltitkolt lánya), mindegyik megviseli a lányt.

  1. évad
A Henry-vel való szakítás megviseli, a sí táborban majdnem szexelnek a meleg Jack-kel. Megjelenik az egyik exe, Dru Valentine, aki egyszer megkínálja droggal a labilis Andie-t, aki rosszul lesz. Ettől a barátok mind elfordulnak Jentől.
Jen kiborul attól, hogy nem tudja hova menjen suliba, Jack ugyanilyen bizonytalan. Aztán eldöntik, hogy együtt mennek Bostonba, sőt a nagyi is eladja a házát, hogy a két fiatallal maradjon.

  1. évad
Jack és Jen együtt laknak, de a barátságukat próbára teszi, hogy Jack csatlakozik a Testvériséghez és aztán alkoholista is lesz.

  1. évad
A lány megismerkedik CJ-vel, aki önjelölt segítő. Egy bulin a fiú lerészegedik és összefekszik Audrey-val, amitől Jen kiborul, Pacey pedig megveri a fiút. A nagyinál rákot diagnosztizálnak, de nem adja fel. Újra felbukkan Jen anyja, aki azt szeretné, ha a lányáék hozzá költöznének.
Finálé 5 évvel később
Jen is megérkezett az esküvőre, egy éves lányával Amy-vel. Kiderül, hogy haldoklik. Lányát Jack-re bízza és elbúcsúzik mindenkitől. 

Szerelmei
    • Billy Conrad: Vele még a történet előtt voltak egy pár, vele szexelt az apja ágyában, ezért küldték vidékre. Az 1/8-ban a fiú megjelenik, de csak megcsókolják egymást, búcsúcsókkal.
    • Dawson Leery: A jóbarát. Alkalmi kapcsolat: 2/10-11, majdnem szexeltek, de nem. 1. járás: 1/3-8, a lány szakít, mert Billy az exbarát megjelnik. 2. járás: 5/8-17, le is fekszenek egymással. Azért szakítanak, mert már nem éreznek egymás iránt semmit, túl vannak egymáson.
    • Cliff Elliot: Egy ex, aki vissza akarja kapni a lányt, aki még Dawsonnal van, 1/10-11.
    • Vincent: Egy alkalmi kapcsolat, 2/5. A fiú rájön, hogy Jen még csak 16 éves.
    • Chris Wolfe: Alkalmi kapcsolat, 2/7-8, a fiú rossz hatással volt rá.
    • Tyson Hicks: Járnak egymással, 2/13-16, Jen szakított, mert alapvetően máshogyan látták a világot és leribancozta a lányt.
    • Pacey Witter: Alkalmi szex volt csak közöttük, ami semmit sem jelentett, 3/7-9.
    • Henry Parker: 1. járás: 3/14-20, a fiú sértegette a lány barátait, ezért szakítottak. 2. járás: 3/23-4/2, A srác elköltözött és Jack-en keresztül szakított a lánnyal. 
    • Drue Valentine: vele is még a történet előtt volt egy alkalmi szexes kalandja.
    • Charlie Todd: egy vagány zenész, 5/2-6, a fiú megcsalta Nora-val, majd Joey-ra vetette ki a hálóját.
    • CJ: 6/14 kezdtek járni, majd valamikor a sorozat vége előtt szakítottak, de nem tudni miért.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése