6/17/2014

Az elveszett világ kalandorai

Történet
A kalandfilm 1999-2002 között futott, három évadot, 66 epizódot élt meg. A film főszereplői egy kalandvágyó 1900-as évek eleji expedíció tagjai, akik életük kalandjára indulnak, de ami rájuk vár, arra legmerészebb álmaikban sem gondoltak.


Szereplők
George Edward Challenger professzor
Ő vezeti az expedíciót és az a célja, hogy a szkeptikus londoni tudós társadalomnak bizonyítsa igazát, illetve ezzel elismert tudós lehessen.
Arthur Summerlee professzor
A csapat legidősebb tagja, illetve C. kollégája, aki egyáltalán nem hisz az elveszett világ létezésében, ezért is kíséri el kollégáját az útra, hogy megcáfolhassa őt. Fiatalon világutazónak készült, de csak katonaként volt része utazásokban.
Lady Marguerite Krux
Ő fizeti az expedíciót, de kizárólag az anyagi haszon reményében vág bele, más nem is érdekli. Jó nevelést kapott nemes hölgy, de szeretetet soha nem kapott, így egy önző nő lett belőle.
Lord John Richard Roxton
Egy gazdag nemes, aki imád vadászni. A vagyont néhai testvére után kapta csak meg, ami miatt bűntudata van (meg az általa vezetett szafarin halt meg a testvére, amiatt is). Ő kalandvágyból csatlakozik, később hasznát veszik vadászati tapasztalatainak.
Edward T. Malone
Amerikai újságíró, aki az útról készített beszámolóval szeretne befutni, illetve menyasszonyát lenyűgözni. Karrierjét kihordóként kezdte, majd haditudósító lett, később újságjánál a halálozási rovatot vezette, illetve riporterré vált.
Veronica Layton
Vele már az elveszett világban találkoznak, 11 éve veszett nyoma a szüleinek, azóta egyedül él. Rendkívül ügyes, leleményes és erős lány, jól alkalmazkodott a dzsungelhez, de mégis maradt benne valami egykori nemes hölgységéből. Eredeti neve Abigail Latham.
Finn
A lány az utolsó évadban csatlakozik a csapathoz, 2033-ból érkezett.



Színészek
Peter McCauley
1950-ben született Új-Zélandon, hazájában elismert színész. Neje Catherine Wilkin, színésznő, hosszú évek óta. 1979-2013 között 48 filmben és sorozatban játszott. Ezek nagy része hazájában volt nagy siker, de játszott az általunk is lejátszott Xena, Herkules és Spartacus sorozatokban is.
Michael Sinelnikoff
1928-ban született Londonban, színész és író. Szülei révén orosz vér is csörgedezik ereiben. 1985-2009 között 37 filmben, sorozatban játszott, egy filmet pedig producerként, egy másikat pedig íróként jegyez.
Rachel Blakely
1968-ban született Borneo-ban amerikai apa és ausztrál anya lányaként, nővére Ruth. 12 éves volt, amikor az olaj üzletben érdekelt apjával letelepedett Ausztráliában, anyjuk halála után. Karrierjét modellként kezdte, majd exférje javaslatára színészkedni kezdett. Első férje Peter Craig volt 1990-től pár évig. Jelenlegi párja Sean Rigby kaszkadőr, fiaik, Cooper (2003) és Nash (2009). Szeret főzni, kempingezni, varrni és festeni. 1993-2013 között 23 filmben, sorozatban játszott, de igazán átütőt nem alkotott.
William Snow
1960-ban született Sydney-ben Ausztráliában. Neje 2002 óta Kim Kilbey, producer. Karrierjét reklámokban kezdet, melyekkel arca bejárta a világot. 1997-2007 között 13 filmben és sorozatban játszott, de nem alkotott semmi maradandót.
David Orth
1965-ben született Kanadában. 1986-2014 között 61 filmben és sorozatban játszott, néhányat nálunk is levetítettek.
Jennifer O’Dell
1974-ben született Kaliforniában, már gyerekként színészkedett, de aztán a tanulmányainak szentelte magát, csak ezek után vágott bele komolyan a színészkedésbe. Apja és nagyapja is egy nagy múltú sörfőző vállalatnál dolgozott. Elismert spinning-oktató. Férje Mark Platzer, fiuk, Logan (2005). 1995/(1963)-2013 között 37 filmben, sorozatban játszott, de semmi maradandót nem sikerült alkotnia.
Lara Cox
1978-ban született Ausztráliában, van egy öccse, gyerekként tanár akart lenni, modell volt, mielőtt színésznő lett. 1996-2014 között 33 filmben, sorozatban játszott, köztük a nálunk is vetített Szívtipró gimiben. Igazán nagy sikert nálunk nem ért el.


Epizódismertető



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése