Fotók a halálból

A viktoriánus kor (1837-1901) egyik legbizarrabb eleme a halál utáni fotózás volt. Ezeket akkoriban emlék vagy gyász porténak hívták, és az volt a célja, hogy a gyászoló család még egyszer utoljára megörökítse az elhunytat. Valójában a felsőbb osztály tagjai között már régebb óta divat volt, hogy elhunyt szerettükről festményt készíttettek, de a középosztály számára ez elérhetetlenül drága volt. Aztán 1839-ben megjelent a fényképezőgép őse (és vele a fényképészek), amit már bárki igénybe tudott venni, mert megfizethető volt.

Mikor és hol?

Ez a szokás igazából Angliában volt divat (a már fent említett viktoriánus korban), de az USA-ban is megjelent (1910-1930), illetve Izlandon (1900-1940), és némileg Európában is. Végül az 1960-as évekre megfogyatkozott rá a kereslet, majd az 1970-es években szinte  is tűnt. Ám mind a mai napig vannak olyan speciális művészek, akik vállalnak ilyesmit.

Hogyan?

A fotókat több stílusban is el lehetett készíteni. Kezdetben úgy rendezték el a halottat, mintha aludni: rendezett ágy (lesimított, élekre hajtott), hálóing (tiszta, vasalt), megfésült haj, lecsukott szem. Mindez olykor virágokkal (néhol egész virág arzenállal) kiegészítve. Később már székbe is ültették a halottat, és környezetét úgy rendezték be, hogy az megfeleljen társadalmi szerepének. Itt már rendesen fel volt öltöztetve az elhunyt, akit szépen meg is fésültek, illetve felékszereztek. A szeme itt már hol nyitva volt, hol csukva. No, és ezután következett a legbizarrabb "beállítás". A halott úgy néz ki mintha élne, és itt már a családja is szerepel(het) a fotón. Az elhunyt szeme nyitva, fel van öltöztetve, be van állítva a haja, ékszereket visel, olykor sminket. Majd miután lezajlik az előkészítés, a fotós állványok segítségével felállítja, leülteti, kitámasztja, mozdulatba helyezi. Halott gyermek a szüleivel, halott anya élő lányai karjában, halott testvérek, halott gyerek élő testvérei mellett, olykor egész családok. Rettenetesen bizarr! Aztán a legkésőbbi időpontban már koporsóban (is) fotózták az elhunytat.

Miért?

Ehhez tudnunk kell, hogy mindez egy olyan korban történt, amikor hatalmas volt az elhalálozás, különösen a gyerekek között, és az átlag életkor sem volt túl magas. Rengeteg betegség volt, ami hamar elragadott bárkit, és az emberekben égett a vágy (és a fájdalom), hogy csak még egyszer, utoljára… És a fényképezőgép erre lehetőséget adott. Össze lehetett akár az egész családot hívni egy utolsó fotóra… a korán elhunyt kisbabákról nem is szólva (első és utolsó fotó a családdal). Még egyszer utoljára mind együtt lehettek, és elbúcsúzhattak az elhunyttól.

Vélemény

Sokat olvastam már erről a témáról, illetve láttam videókat, és ipari mennyiségű fotót is. Ám, annak ellenére, hogy vonz a misztikum, meg szeretem a különc dolgokat… ez még mindig nagyon bizarr. Azt elhiszem, hogy jót tett a gyászolók lelkének még egy utolsó fotó, mert így talán könnyebben fogadták el, hogy szerettük nincs többé. Illetve, ha együtt a család, mindenki el is tud búcsúzni, és legalább még egyszer utoljára mind együtt lehettek. De! Egy halott szülővel, gyermekkel, testvérrel fotózkodni… az szerintem hatalmas lelki teher… főleg, ha a halottal fotózkodó maga is csupán egy gyermek. Bár, ha eleve ebbe nő bele… Mindegyis! A lényeg az, hogy igen különös és bizarr szokás volt ez, ám mégis volt értelme és célja… mert megkönnyítette a gyászt.