2/03/2013

Bruce Lee

A Kritika rovatot írtam meg, amikor belebotlottam Bruce Lee nevébe, vagyis most döntöttem úgy, hogy személyisége miatt írok róla, hiszen ismerni már nagyon régóta ismerem a munkásságát.

Bruce Lee

Bruce Lee, San Francisco, Kínai negyedében született 1940.11.27-én Hongkongi szülők gyermekeként, eredeti nevén Lee Jun-fan.
Édesapja Lee Hoi-Chuen kínai, édesanyja Grace Ho pedig félig kaukázusi, félig kínai származású volt. Apja a kantoni opera csillaga volt, illetve hazájában népszerű színész (kb. 40 filmet jegyeztek a nevével). Anyja pedig egy nagyon erős hongkongi klánhoz tartozott, igen gazdag családból. Bruce-nak négy testvére van, Phoebe, Agnes, Peter és Robert. A család, Bruce pár hónapos korában visszatér Hong Kong-ba.
Több fajta néven is szólították Bruce-t. Ennek számtalan oka volt: családi hagyományok, babonák, örökségek, stb.
A környék, ahol a fiatal fiú nevelkedett tele volt bűnözéssel, a figyelme pedig az utcai harcok felé terelődött, ezért szülei beíratták egy harcművészeti iskolába, a Wing Chun-ba (ez az időszak mély nyomokat hagyott a fiúban, mind harcstílusában, mind filozófiájában). Ekkor 12-13 éves volt, azonban az utcai harcokban aktívan részt vett továbbra is. Amikor azonban már rendőrségi ügyek lettek ezekből a harcokból a család úgy döntött, hogy a 19 éves fiú kötözzön Amerikába, Agnes nővéréhez.
San Francisco-ban, nővérénél ne sokáig időzött (amíg ott lakott táncot oktatott), hamarosan Seattle-be költözött, ahol a család egy barátjának, Ruby Chow-nak az éttermében dolgozott. Itt fejezte be tanulmányait is, majd a washingtoni egyetem dráma és/vagy filozófia szakára jelentkezett.  Emellett első tanítványainak oktatni kezdte a kungfut is bőrszínre, korra és nemre való tekintet nélkül. 1963-ban megismerte Linda Emeryt, későbbi feleségét (aki a tanítványa is lett). Még ekkor megnyitott az első iskoláját. 1964-ben Oaklandben is nyitott egy iskolát, illetve augusztusban elvette (a lány családja heves tiltakozása ellenére) Lindát is. Ekkor azonban nem csak a rasszistákkal kellet megküzdenie, hanem egy ellenséges harciskola egy mesterével is (akik nem nézték jó szemmel az oktatását), akit végül megvert. 
Bruce Lee ezután kifejleszt és tökéletesít egy vadonatúj keverék stílust, ami a Jeet Kune Do nevet kapja.
Hamarosan megkapta élete első filmszerepét is a „The Green Hornet”-ban (1966). Ekkortájt születnek meg gyermekei is. Brandon (1965) és Shannon (1969). A film nem volt iagzán sikeres, ám Bruce neve ismert lett, azonban akkoriban nem rajongott senki a kínai színészekért, így méltatlan szerepeket kapott, amiket nem vállalt el egy idő után. Azonban egy sérülése miatti pihenőn megírta JKD elveit és technikáit, mintegy hat kötetbe foglalva.
Ő találta ki a Kung Fu filmsorozat sztoriját, azonban a főszerepet (ígéretek ellenére) Carradine kapta, mert még mindig sokan nem hittek benne, hogy a kínai fiúval eladhatnék a filmet.    
1970-ben hazautazott Hongkongba, ahol szembesült vele, hogy filmjei itt hatalmas sikerek. Itt kezdett tehát filmes karrierbe, amivel pedig ismételten felfigyelt rá Hollywood. Ekkor azonban már igazán méltó filmekben kapott szerepeket és olyan feltörekvő fiatal színészekkel játszhatott együtt, mint Chuck Norris, Jackie Chan, Yuen Biao és Sammo Hung. Haláláig mintegy 40 filmben játszott, némelyikben még gyermekszínészként.
1973.07.20-án halt meg agy ödéma utáni lábadozásakor, mert allergiás rohamot kapott egy fájdalomcsillapítótól. Prózai halálát, tekintve szívósságát, sok rajongója a mai napig nem fogadja el, számos feltevés és összeesküvés elmélet született halálával kapcsolatban. 

Családja

Linda Emery
1945-ben született előkelő svéd-angol családba. Linda középiskolában tanult, amikor megismerte a főiskolás Bruce-t. Később elkezdett az óráira járni, majd egy egyetemre is jártak. 1964-ben összeházasodtak, majd megszülettek a gyermekeik is, Bruce és Shannon.
Bruce halála (1973) után férjhez ment annak egyik tanítványához, Tom Bleecker-hez (1988-1990). 1991 óta pedig Bruce Cadwell, tőzsdeügynök felesége.
Két könyvet jelentetett meg, amelyek mindegyike Bruce Lee-ről szól.

Brandon Bruce Lee
1965.02.01-én született. Brandon 8 éves volt, amikor az apja meghalt, ezután a család többször is költözött (előtte is). Brandon nehezen kezelhető volt, középiskolájából kicsapták, de azért leérettségizett. Főiskolára ment színészetet tanulni, majd egy év után egy színi akadémiára. Eközben apja egyik kiváló tanítványa tanította meg őt harcolni.
1986-ban debütált színészként, majd a nagy áttörés a Leszámolás Kis-Tokióban (1991) című filmmel történt. Haláláig mindössze hét filmben játszott.
1990-ben ismerte meg menyasszonyát, Eliza Hutton-t, akit A Holló című film után akart elvenni.
1993.03.31-én A Holló forgatása közben az egyik jelenet (vaktöltények helyett „véletlenül” élessel lőttek rá) játszása közben meghalt.

Shannon Lee
1969.04.19-én született. 1991-ben diplomázott ének szakon. Később férjhez ment Anthony Keasler ügyvédhez (1994), lánya Wren 2003-as. 1993-2002 között összesen tíz filmben játszott, ezeket tekintjük az aktív éveinek. Leginkább apja emlékét ápolja, ő a Bruce Lee Alapítvány elnöke, illetve számos dologban részt vesz, ahol édesapja emlékének adóznak, vagy munkásságát tanítják, hirdetik, reklámozzák, stb.


Végül itt egy idézet, amit Brandon az esküvői meghívójukra választott, sírfeliratán is ez olvasható.   
„Mivel nem tudjuk, hogy mikor fogunk meghalni, úgy gondolunk az életre, mint egy kimeríthetetlen kútra. És mégis, minden csupán néhány alkalommal történik meg, és tényleg nagyon ritkán. Hány alkalommal fogsz emlékezni egy bizonyos reggelre a gyermekkorodból, egy reggelre, ami olyan mélyen a része a létednek, hogy el sem tudod képzelni az életed nélküle. Esetleg négyszer, ötször? Talán még ennyi sem. Hány alkalommal fogod a holdtöltét látni? Talán húsz. És mégis az egész végtelennek látszik…”


2 megjegyzés:

  1. Azt nem árt hozzátenni, hogy nem Bruce Lee szerepelt Jackie Chan filmjében, hanem fordtva, csak akkor még nem Jackie Chan volt a neve és csak mint kaszkadőr szerepelt Bruce Lee filmjeiben. Egyébként pontosan lehet tudni, hogy mely szerepeket kapta meg Jackie Chan. Az egyik a Nagyfőnökben az a fiatal srác, akit Bruce Lee kirúgott egy ablakból, erről Jackie Chan is írt a saját életrajzában, mert senki nem merte vállalni a szerepet és végül ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt rá, de ő is elájult a rúgástól.

    VálaszTörlés
  2. Ezért írtam, hogy feltörekvő (még amatőr) színészekkel játszott, mikor befutott. A többi így igaz.

    VálaszTörlés