Kb. 12 000 évvel ezelőtt Eurázsiából vándoroltak át az őslakosok a Bering-szoros környékén. Ezután különböző népcsoportokra bontva vándoroltak szét a hatalmas kontinensen, majd fejlődtek különböző szinteken.
Antropológia szempontból vitatott az eredetük, mert nagyon mongolid rasszba vannak beskatulyázva, azonban Ázsiából 12 000 éve eljöttek, tehát nem fejlődtek a szerint tovább. Alkalmazkodtak az amerikai kontinens sajátosságaihoz, így bár eredetük szerint mongolidok, inkább amerikanoidok-nak nevezhetnénk őket, hiszen másképpen fejlődtek tovább.
Nyelvüket 5 nagycsaládra, 17 kisebb családra, 6 nem rokon nyelvre és 26 kihalt nyelvcsaládra lehetne osztani. Csak Észak-Amerikában 56 különböző nyelvtípus létezett. Hihetetlenül sokféle, mindez annak eredménye, hogy a bevándoroltak rengeteg kisebb ágra bomlottak szét és ezek az ágak egyetlen központ köré csoportosultak és ott fejlődtek tovább, vagyis nem vándoroltak be egymás kultúrájába.
Történelem
A történelmüket több régióra lehet bontani, hiszen több különböző kultúráról beszélünk. Mi két részre bontjuk most ezt: Észak-Amerikai indiánok történelme és nagy kultúrnépek (Aztékok, Inkák, Maják) történelme.
Az Észak-Amerikai indiánok nem alkottak egységes népcsoportot, sem kultúrájukban, sem történelmükben, sem sehogyan. Kalifornia, Florida és Kanada területén letelepedett, földművelő népek éltek, míg a kontinens közepén vándorló, nomád népek éltek. Történelmükből nem maradt fenn jelentősebb adat, azonban ha maradt volna, sem lenne jelentősége, ugyanis 12 000 éve, hogy idejöttek, de életmódjuk mit sem változott. Több istenhitük volt, vadásztak, földet műveltek, kommunákban éltek és csak a közvetlenül mellettük élő csoportokkal kommunikáltak. Mindannyian egy isten beavatkozásához kötötték a népük létrejöttét. Abszolút különbözött ezeknek a népeknek a nyelve, a szokás rendszere, mégsem tértek el egymástól jelentősen és semmi jelentőset nem tettek, hogy legyen bármilyen egyéni történelmük. Aztán a XV. Századtól kezdve folyamatosan érkeztek az európai hódítók, franciák, angolok, akik aztán háborúba is kezdtek egymással. Belevonták harcaikba az indiánokat is, akiket, ha nem győzött le egy európai betegség, akkor rab-katonák lettek. Később megtéríteni akarták a szerintük istentelen népeket, akik ha ezt nem akarták megölték őket. A XIX. századra jelentősen megcsappant az indiánok és területeik száma, ám a növekvő új-amerikai lakosság újabb területeket vett el, aztán az indiánok hosszú és elkeseredett háborúba kezdtek a fehérekkel, hiába. A vége ugyanaz lett a nem kihalt népeknek, rezervátumokba zárták őket, ahol ma is élnek.
A kultúrnépekről csak általánosságban írok, mert később külön-külön is lesz róluk szó. Szóval 3 nagy korszaka volt mindegyiknek: Emelkedés, Virágzás, Hanyatlás. Az első korszakot tekintjük az emelkedésnek. Itt fejlődtek tovább síksági rokonaiknál, kialakult a kézművesség, az építészet, a földművelés, stb. A második rész a virágzás kora. Ebben az időszakban hatalmasra duzzadtak ezek a népek, gazdagságuk és kultúrájuk pedig kiemelkedő volt. A harmadik rész a hanyatlás, amit részben a háborúk okoztak, de nagyrészt az európaiak érkezése, akik eltörölték e kultúrákat a földfelszínéről. Politikai felépítésüket tekintve uralkodói társadalom volt, egy uralkodóval az élén, illetve meg volt a klasszikus hierarchia a papsággal, a földművesekkel, szakemberekkel, polgárokkal, stb. Művészetük kiforrott volt, mind a festészetben, mind a szobrászatban, mind más művészeti ágakban. A csillagászatban és a matematikában korszakokkal megelőzték az európaiakat. Több istenben hittek, akiknek a papság véráldozatot mutatott be időközökként. Saját írás és nyelvrendszerrel rendelkeztek. Sorsuk is megegyezett, a spanyolok mind egy szálig legyilkolták őket, megsemmisítve virágzó kultúrájukat.
Észak-Amerika
Ide tartozik a mai USA és Kanada egész területe, vagyis az egész északi rész. A felső részen éltek a „hideg terület” népei, míg az Államok területén a már említett síkvidéki népek. Éppen ezért e két részt én is külön veszem.
Kanada, Alaszka és messze északon, avagy a „hideg terület”: Ezeken a területeken többnyire az inuitok, eszkimók éltek meg. Ők a nevüket a nyers húsok megevése kapták. Az eszkimók az aleut nyelvcsalád nyelvein beszélnek, szám szerint nyolcon. Lakóterük az iglu, amely egy hóból és jégből épített igen jól szigetelt otthon számukra, ahol egész családok laknak együtt, nagyszülőstől-mindenestől. De némely törzsek, évszaktól függően használtak faházakat is. Régebben, de igazából most is három féle képen látják el magukat, halásznak, vadásznak és gyűjtögetnek, illetve rénszarvast tenyésztenek. Eszközeiket tekintve kajakkal járták a folyót, faszánnal rótták a havas tájakat, egyszerű eszközökkel vadásztak. Ruházatukat a leölt állatok bundájából készítették, hogy megvédje őket a hidegtől. Vastag szőrmeruhákba bújva élték, élik életüket. A férfiak látták el az egész törzset, az asszonyok feldolgozták az elejtett zsákmányokat, illetve gondoskodjanak a gyerekekről, idősekről. Vallásukat tekintve a sámánizmusban hittek, hitük közvetítője a Sámán volt. Nagyon fontos szerepe volt a hiedelemvilágukban az állatoknak a környezetnek. Művészetük egészét is a hiedelemvilág adja, hiszen minden tekintetben állatokat és a környezetet jelenítik meg az ábrázolásaikban.
A XVI. században érkeztek az első telepesek (vikingek előbb érkeztek, de nem tettek kárt semmiben), akik rengeteg betegséget hurcoltak be, így a 2 milliós őslakos közösséget gyakorlatilag 90%-kal megtizedelte. Az idők folyamán számuk hol csökkent, hol nőtt, ám drasztikusan nem irtották őket, tekintve, hogy életterük nem állt az európaiak közvetlen útjában. Jelenleg Kanadában 1,2 millióan élnek, ami a lakosság 3,5%-a. Ez a szám nő egyébként, ami azt is jelenti, hogy ezeken a területeken nem bánnak „rosszul” az őslakosokkal, de jelentheti azt is, hogy ahol ők élnek „ott a madár sem jár”.
USA: az őslakosok történelme itt már közel sem alakult olyan egyszerűen, mint északon. Nyolc kultúra-régióra lehetett bontani az akkori indián világot, amelyekben 5 nagy nyelvcsalád volt és rengeteg kultúra. A régiók nem voltak egymással közvetlen kapcsolatban. Ebben a nyolc régióban gyakorlatilag ugyanúgy zajlott az élet, ezért vegyünk egy régiót. Adott régióban adott nyelvcsalád „rokonnyelvein” beszéltek a törzsek. A törzsek egymástól jól elkülönített helyeken laktak, tiszteletben tartva egymást, még háború és területvita alatt is. Minden törzsnek volt egy főnöke és egy sámánja is. Hitük alapja a természet volt és az állatok tisztelete. A törzset a hite irányította, illetve a törzsfőnök és a vének tanácsa. Vadásztak, gyűjtögettek és halásztak. Egyes törzsek állatokat is tenyésztettek, illetve növényeket termesztettek. Voltak törzsek, melyek vándoroltak és voltak, amelyek szabályos falvakban éltek. Lakóhelyük igen változatos, akár törzsekként változó: voltak, akik sátrakban laktak, szalmakunyhókban, faházakban, stb. Igazából mind a nyolc területen más volt a „divat”. Igen egyszerűeszközöket használtak, melyeket fából és kőből készítettek többnyire. Ruházatuk és „sminkjük” is változó volt, de általánosságban elmondható, hogy nem voltak túlöltözöttek. A férfiak apró bőr ágyékkötőket, illetve hosszú rojtos nadrágokat viseltek, ingekkel, mellénykékkel, felsőkkel vagy semmivel. Tollakkal és fogakkal díszítették magukat, illetve alkalmakként testfestéssel. A vallás kérdését nagy vonalakban említettem már. Az indiánok mélységesen tisztelték a természetet, hitték, hogy mindennek lelke van, legyen az bármilyen élőlény. A sámán volt az, aki a szellemvilággal tartotta a kapcsolatot, aki egyébként gyógyító is volt. Nagyon fontosak voltak számukra a törzsi ünnepek, hatalmas közösségi életet éltek. Ezen indiánok kapcsán nem tudunk hatalmas kultúráról beszámolni, nagyrészt amiatt, hogy nem írástudó népekről beszélünk, vagyis soha semmit nem írtak le. De maradtak azért fenn dolgok, például tudjuk, hogy a navahók a homokfestésről híresek. Ezen túl az indiánok totemoszlopokat, maszkokat, edényeket, amuletteket, ruhákat, takarókat és kenukat is készítettek, vagyis volt kézügyességük. Igen bölcs népek voltak, akik összhangban éltek a természettel. A XV. században azonban megérkeztek az európaiak, akik a XIX. századig módszeresen irtották az indiánokat. Miért? Ennek két oka volt. Az egyik az, hogy alacsonyabb népnek tartották őket, akiket le kell igázni, akik nem érdemlik meg a földet, mert mondjuk „rézbőrűek” vagy pogányok. A másik ok az volt, hogy az amerikai lakosság növekedett és kellett nekik az indián terület, de mivel abszolút megvetették az indiánokat, így egyszerűen elvették, ami azoké volt. Hogyan? Először a betegségekkel, gyakorlatilag 90% volt a halandóság az első időkben. Aztán rabszolgának kezdték használni őket, amibe vagy belehaltak, vagy nem ritkán meddők lettek. Belekényszerítették őket háborúkba, függetlenedési háború, polgárháború, stb., amikbe aztán többen bele is haltak. A XIX. századra a számuk alaposan lecsökkent. De még asszimilálódni is megpróbáltak néhányan, ám a legtöbben ezt nagyon sértőnek és megalázónak érezték. Ekkor a jogaiktól megfosztott népek elkeseredett harcba kezdtek, hol a politika színterén, hol fizikai összecsapásokban. Ennek eredménye viszont az lett, hogy rezervátumokba zárták őket. Ma 310 rezervátum van az országban, elenyésző számú indián él még ma is a városokban, falvakban. Összesen 3 millió indián él az Államok területén, még ma is meglehetősen méltatlan körülmények között. Jó, nem élnek lehetetlen körülmények között, de még ma sincsenek olyan jogaik, mint amilyeneket megérdemelnének múltjuk után.
Közép-Amerika
Ezen a részen igazából két kultúráról beszélhetünk, mindkettő igen fejlett és lenyűgöző volt, ezek a maja és az azték. Ám ne feledkezzünk meg a többiről sem, az olmékokról, a toltékokról és Teotihuacan-ról sem.
Maja
1. korszak (i.e. 10000-i.u. 300)
Hatalmas időszakot ölel fel ez a rész, akár több részre is bonthatnám. I.e. 2500 környékén földet műveltek a maják, zsúpfedeles kunyhókban laktak és rendkívüli kerámiákat készítettek. A következő lépésben megjelent a komoly, teraszos földművelés, kb. 500 fős falvak alakultak, kereskedni kezdtek egymással a falvak, stb. Ezen időszak utolsó lépésében kialakultak a több ezres városkák, a hatalmas templomok, vezetők, királyok léptek hatalomra, kialakult egy komplex társadalom, vagyis minden téren felemelkedés zajlott (néhány kisebb, nem tisztázott összeomló városon kívül). Ez az időszak egy hosszú fejlődési szakasz volt, amelyben továbbfejlődött egy olyan kezdetleges kultúra, ami Észak-Amerikában megrekedt.
2. korszak (300-950)
A valódi Maja-virágzás kora volt ez, illetve a rengeteg belső háborúskodásé is egyben. Itt már több ezres városokról beszélünk, monumentális lakó és vallási épületekről, művészettörténeti felemelkedésről, technikai fejlődésekről, stb.
3. korszak (950-1550)
A Maja világ még virágozott, ám a gyakori háborúk és az ezzel járó áldozat megbontotta a civilizációt. Falvak néptelenedtek el, uralkodócsaládok irtottak ki mind egy szálig, katonákká lépett elő szinte minden férfi. A civilizáció igazából olyan 1400 környékén már hanyatlott. Majd 1550-ben megérkeztek a hódító spanyolok, akik gyakorlatilag mindent elpusztítottak.
Elsősorban az építészetben alkottak hatalmasat, mert ilyen épületeket nem igen alkothattak volna, ha nincsenek nagyon sok mérnöki képességnek a tudatában. Ebből kifolyólag a szobrászatban is jeleskedtek. Gyönyörűen festettek, illetve készítettek drágakövekből ékszereket, használati tárgyakat (eszközök nélkül). De faragtak köveket és kagylókat is. A ruházatukat is maguk készítették, ami nagyon jellegzetes volt és cseppet sem primitív. Ezen túl kerámiákat is készítettek, illetve a testfestészet sem volt idegen számukra.
A maják a matematika és a csillagászat területén voltak iszonyatosan fejlettek, megelőzve minden európai népet. Ismerték a csillagokat és bámulatosan pontos naptárat készítettek. Számrendszerük hihetetlenül átlátható. Ezekkel ellentétben primitív eszközeik voltak csupán, mégis bámulatos dolgokat alkottak.
A vallás csúcsán az Istenek álltak, akik a maják szerint halandók voltak, ezért kellett őket vérrel táplálni. Az emberáldozat mindennapos volt a maják életében. A vallást szolgálták a monumentális, égre törő templomok is, illetve az Istenek közvetítői a papság is.
Hieroglifírást használtak, melyeket kódexekben és különböző tárgyakba vésve őriztek meg számunkra. Nyelvüket megfejteni nem volt egyszerű, pár ezer szót használtak csupán, ezt is egy kihalt nyelvre alapozva.
Azték
I.u. 2-12. század között vadász és gyűjtögető életmódot folytattak, később összefutottak a harcoló Toltékokkal, akiktől, leigázásuk után, átvették a katonai szervezettségüket. Aztán a 13. században letelepedtek legendássá vált lakhelyükön, ahol 100 év alatt egy virágzó kultúrát alkottak meg. Katonai állam volt, ami többnyire háborúzott vagy szövetségeket kötött, így esett, hogy 1502-re érte el a csúcsot, amikor lakói száma elérte a 2 milliót. Földművelő társadalom voltak, illetve állatokat is tenyésztettek. Élénk kereskedelmet folytattak egymás között, illetve más népekkel. 11. uralkodójuk volt a trónon, amikor 1519-ben megérkeztek a spanyolok, hatalmas pusztítás hagyva maguk után.
Legjelentősebb a kimagasló építészeti tudásuk volt, de szinte ugyanolyan kimagasló volta költészet is náluk. Verseket írtak, színműveket adtak elő, akrobatákkal, színészekkel, stb. Az aztékoknak is volt naptára, ám az nem oly jelentős, mint a majáké, bár kétség kívül fejlett volt.
Vallásuk alapja az emberáldozat volt, illetve rettenetesen szigorúan szabályozták az emberek életét.
Olmék, Tolték, Teotihuacan
Ezek a kultúrák egészítették ki a két legnagyobbat. Az Olmékok i.e 1500-i.e.400 között éltek a területen. Ők építettek először piramis-szerű épületeket a vallásuk gyakorlására. Élénk kereskedelmet folytattak, társadalmuk csúcsán a papkirály állt. Domborműveket készítettek, de legjelentősebb alkotásaik a kőfejek. Máig nem tisztázott, hogy használtak e írást, ám csillagászati tudásuk minden népet megelőzött. Eltűnésükre nincs konkrét magyarázat, valószínűleg háborúba keveredtek, amit elvesztettek és beolvadtak egy másik népbe.
A toltékok 800-1000 között léteztek, míg le nem igázták őket az aztékok. Abszolút katonai állam voltak, harcos volt benne minden férfi. Ők a jellegzetes piramisokba oszlopokat tettek. Ők is emberáldozatokat mutattak be az isteneknek.
A Teo. Kultúra i.e. 200 körül lett alapítva, legalábbis a legkorábbi emlékek innen valók. Lakossága 150-200 000 ember között mozgott. Az olmék kultúrával mutat hasonlatosságokat, mivel korban is ehhez állott a legközelebb. Ők is több istent tiszteltek, illetve ők is gyakran mutattak be emberáldozatokat. i.u. 540-re a kis ország megszűnt létezni. Ennek több oka is lehetett, tolték betörés, a nép fellázadt a nemesek ellen, illetve összefogtak a környező törzsek és elpusztították a város lakóit.
Több kisebb törzs is élt ezeken a területeken, melyek szintén saját kultúrával rendelkeztek. Amit megállapíthatunk általánosan Közép-Amerika összes törzséről, azok a következők: piramisokat építettek az isteneiknek, több istenben hittek (akiket nem tartottak halhatatlannak), emberáldozatokat mutattak be, harcos népek voltak (félkatonai államok), fejlett kultúrájuk volt (főleg a tudományok területén).
A mai országokat tekintve, Belize-ben a lakosság 34%-a őslakos (vagy teljesen vagy kevert), 10% abszolút maja kötődésű és 6%-ban valamilyen afrikai csoporttal keresztezett. Costa Ricának 1,5%-a, Guatemalának 40%-a, Hondurasnak 5%-a (80%-a meg kevert félvér) őslakos, illetve Nicaraguában 200 000 van belőlük. Mexikóban 1,5 millió indián él. Kubának 0,1%-a őslakos, ami azt tekintve, hogy Kolumbusz érkezésekor is csupán 100 000-en voltak, ez egy egész arányos adat. El Salvador lakosainak pedig 1%-a őslakos, ami a hosszú évek alatt végbement irtások eredménye.
Ezek az adatok reprezentatívak, ugyanis a tisztán azték, maja vagy bármilyen őslakosok, nagyon kevesen maradtak, ma már csak %-os arányokban beszélhetünk, mondjuk valaki 40%-ban őslakó, stb.
Ezek az emberek azonban nem végezték olyan nyomorultul, mint északi társaik. Ennek több oka is volt, pedig a spanyolok sokkal kegyetlenebbek voltak velük, mint az északiakkal az angolok vagy a franciák. Ezek a népek jóval fejlettebbek voltak, illetve mind egy szálig harcoló-katona népek, így nem adták fel harc nélkül. Az igaz, hogy a lakosság 88%-a elpusztult, de rengeteg spanyol is életét vesztette az évekig tartó harcokban. De az, hogy járványok is tizedelték az őslakosokat, az nem új senkinek, gondolom.
A 12%, akik életben maradtak rabszolgákká lettek, majd egy idő után beépültek a spanyol kultúrába. Lényegében ezek az őslakosok jobban jártak, mert nem zárták őket rezervátumokba, illetve viszonylag mindig szabadabbak voltak és az óta sem különböztetik meg őket oly drasztikusan, mint északi társaikat.
Dél-Amerika
Ez a kultúrkör nagyban hasonlít a Közép-Amerikai kultúrához. Részben azért, mert az itt élő népek hasonlóságot mutatnak, részben pedig azért, mert őket is spanyolok és portugálok hódították meg. De itt még egy adalékról kell beszélnünk, a többi népről, akiket a hódítók behurcoltak, mint rabszolgák.
Chavín, Tiahuanaco, Csimuk
Ez a három kultúra a legrégebbi: Chavín (i.u. 400-600), Tiahuanaco (i.e. 300-i.u.1000) és a csimuk. Mindegyik kultúra földművelést folytatott, illetve halászott és vadászott. Törzsi kommunákban, családokban éltek. A csimuknak azért is tulajdonítunk jelentőséget, mert gazdaságuk és társadalmuk gyakorlatilag a megszólalásig hasonlít a későbbi inkákhoz.
Paracas (i.e.800.sz.-i.u 100.sz.)
Öntözéses földművelést használtak, illetve a vízgazdálkodásuk korukat meghazudtoló volt. Legtöbbet a feltárt sírokból tudunk. Volt olyan sír, melyben 40 múmia is volt, ami azt jelenti, hogy egy-egy család egy helyre temetkezett. Kivételes minőségű és szépségű szőtteseik voltak, amit cserekereskedelemhez, béketárgyalásokhoz és temetésekhez is használtak, nagy jelentősége volt ennek számukra. Ebben a kultúrában találkozunk a nyújtott koponya fogalmával, aminek státusz-szerepe volt akkoriban. Az akkori orvosok mesterségesen nyújtották a koponyákat a rangoknak megfelelően, illetve használták az „agysebészetet” is, ami számukra azt jelentette, hogy meglékelték a koponyát és gyógyították a különböző betegségeket (lelkit, testit egyaránt).
Tiahuanaco-kultúra (i.e. 300-i.u.1000)
Eredetileg a Chavín kultúra folytatása vagy abból való kilépése. I.e.300-i.u.300 között fejlődött mezőgazdasági várossá, mindenféle növényt termesztettek, illetve csatornarendszereket készítettek, mivel kiváló mérnökök és gazdálkodók voltak. Gazdálkodásuk nagyszerűségét csak emeli a tény, hogy míg ma a hagyományos gazdálkodás keretében X adag kukoricát termesztünk, addig a Tiahuanaco-k 2X adagot termesztettek. Ez hatalmas dolog, ami hamarosan várossá emelte a törzseket. Elitjük egy fallal elhatárolt szigeten élt monumentális építmények (ezek szintén kiváló mérnöki munka eredményei) közelében. Hatalmas területeket hódítottak meg, bár nem voltak kimondottan harcos népek. 600-700 között drámaian megnőtt a város és vele a gazdaság is, több útvonalon szállították a lámák az élelmiszereket, a szőtteseket a réz és a kerámia árukat. A város ekkor már több mint 7 m2 –en terült el és 30 000 fölötti volt a lakosai száma, de ettől még elképesztő élelmiszer feleslege volt. Vallásuk a több istenhit volt, fő erényük a szőttesek készítése, színezése, illetve a kerámiák gyönyörű elkészítése volt. 950-ben azonban történt valami: az épületek félkészen maradtak, a lakók elmenekültek vagy meghaltak, a birodalom összeomlott. Az okok között szerepel egy támadás, az aszály, a belső viszály, de pontosan nem tudjuk. A maradék törzsek beolvadtak az inkák közé.
Mocsikák (i.u. 100-800)
Rendkívül fejlett volt a fazekasságuk és az ötvösművészetük. Öntözéses földművelést alkalmaztak. Katonai erődítményekben éltek, ahol a papok és a katonák uralkodtak. Ennek ellenére nem beszélhetünk társadalomról, mert az alapok hiányoztak. Monumentális épületeket hozta létre, vallásukban nagy szerepet játszott az emberáldozat is. Kultúrájuk pusztulását az évtizedekig tartó esőzés, majd az azt felváltó évtizedes aszály okozhatta.
Nazca-kultúra (i.u. 400-900)
Egyszerű földművelő nép voltak, akik természetimádó vallást gyakoroltak. Különlegességük, hogy halottakat magzati testtartásban hantolták el, illetve a Nazca-vonalak. Erről mindenki hallhatott állatokat, stb. ábrázoló vonalak vannak a sziklákba vésve, amelyeket csak nagyobb magasságokból látni. Valószínűleg a csatornázáshoz, öntözéshez használták ezeket a vonalakat, de még így is sok kérdés nyitott ezzel kapcsolatban, például miért ilyen alakban, miért ekkorában, hogyan lett ilyen egynek, hogyan tudták, hogy ez hogy fog az égből kinézni, stb. Rengeteg a kérdés. Jelentős volt a szőttes készítés és a fazekas munka is náluk. A Nazca-kultúra egyszer csak eltűnt, aminek az oka maga a természet volt. A területen árvíz és aszály váltotta egymást, illetve az eróziókat elősegítő szél sem tett túl jót.
Inka (i.u. 900-1572)
Egyértelműen Dél-Amerika legnagyobb kultúrájáról beszélünk, amely szinte magába foglalta és ötvözte az előtte fellelhető összes kultúrát.
A Tiahuanaco-indiánok maradéka és az inkák elődei egyesülve meghódították a kecsua törzseket, akiktől átvették nyelvüket, melyet ma is beszélnek. A XIV. században a birodalom befolyása nagyjából 32 km-re terjedt ki, majd a XVI. Századra 2 millió km2 volt a területe és 10 millió fő lakta, fővárosa Cuzco volt. Társadalmukat tekintve faluközösségeket alkottak, akiket uralkodójuk az inka irányított. Hierarchia uralkodott, melyben a felső kasztba sorolták a papokat, lejjebb a kereskedőket, mestereket, legalább a rabszolgákat. A rabszolgák munkájából és a területek megsarcoltatásából éltek. A törvényeket úgy tartották be, hogy minden 10 emberre jutott egy vezető, aki szabályozott, majd 5 ilyenre tizedre jutott egy vezető, aki 50 fő felett uralkodott, felette egy százas egység vezetője, stb. Igazi piramisrendszer volt, amit kiválóan lehetett irányítani nagyobb távolságokról is. Szerszámaikat tekintve nem voltak túl fejlettek, hiszen nem voltak igavonóik, a hegyek nem tették lehetővé a nagy gazdaságokat, illetve fémeik sem voltak. Öntözéses földművelést alkalmaztak és lámát tenyésztettek. Kiváló ötvösök voltak, akik a kitermelt fémeket (aranyat, rezet, ezüstöt, ónt) kiválóan megmunkálták. Vallásuk a sokistenhitre épült, emberáldozatokkal párosítva. Számukra a központi elem maga a Nap volt. Igazából ők nem írtak, hanem csomóztak. A csomóírás egyszerű volt és könnyen értelmezhető, a különböző színek, csomók, stb. mind mást jelentettek. Az inkák mindenről nyilvántartást vezettek, mint egy modern társadalom. Építészetére a monumentalitás volt jellemző, de az utakban ért el jelentőset. Az utak rém fontosak egy ekkora területű államban, kb. 20 000 km-nyi úttal rendelkezett, melyekhez pár km-ekként pihenőket építettek. Az inkák szerint az ember dolga, hogy megvédje a természetet! Aztán 1532-ben megérkeztek a spanyolok, majd az inkák hol szövetséget kötöttek velük, hol háborúztak, de a lényeg ugyanaz maradt: 1572-ben az inkák ellenállása megtört és a spanyolok bevették a birodalmat.
Természetesen több kisebb törzs is élt ezeken a vidékeken, melyek kultúrájukban sok hasonlóságot mutattak a fejlett kultúrákkal. Ám voltak természetimádó őserdő lakók, illetve pusztai népek is, akik megrekedtek ugyanazon a szinten, mint Északi társaik. Általánosságban megemlíthetjük, hogy hasonló kultúrával rendelkeztek, mint Közép-Amerikai társaik, hiszen többistenhitük volt, emberáldozatokat mutattak be, fejlett tudásuk volt, monumentális épületeik voltak és őket is a spanyolok gyűrték le.
A mai országokat tekintve Argentína lakosainak 0,5%-a őslakos, 5%-a pedig félvér, akik 16 különböző nyelvcsalád tagjai. Bolívia 55%-a őslakos, főként kecsua és ajmara, míg 30%-a félvér. Brazília 0,4%-a őslakos, akik 225 népcsoporthoz tartoznak, míg 12%-ka félvér. Chile 4,6%-a őslakos. Kolumbiának 1%-a (1,3 millió) őslakos, 58%-a félvér. Ecuador 25%-a őslakos, 65% félvér. Peru 45%-a őshonos, nagyrészt kecsua, míg 37%-a félvér. Suriname 2%-a őslakos. Venezuelának 2%-a őslakos, 70%-a félvér. Guyana 7%-a őslakos, 12% keverék. Paraguay 94%-a keverék, 3%-a őslakos, akik guarani indiánok. Uruguay 2%-a keverék.
Hatalmas arányban élték túl a spanyolokat ezen a területen az őslakosok, az adatokból világosan kiderül. De miért? Talán, hogy harcoltak a hódítókkal, talán ellenállóbbak voltak a betegségekkel szemben? Nem hinném, de az biztos, hogy ezen a területen hamarabb történt az asszimilálódás. Illetve ezen a területen hamar felbukkantak más népek is, mint rabszolganépek, mint a feketék Afrikából, vagy a bevándorló Ázsiaiak, stb. Lényegében olvasztótégellyé vált Dél-Amerika, emiatt a népek jobban fenn tudtak maradni. De van még más is, ami miatt viszonylag keveset sérültek ezek az őslakók: a domborzat! Ugyanis Dél-Amerika jelentős része nem túl emberbarát terület, hatalmas őserdejével, az Andok meredek hegyvonulataival vagy akár az Atacama-sivataggal, amik évszázadokkal ezelőtt még nagyobbak voltak és még veszélyesebbek.
Törzsek
Több mint 4000 törzs élt Amerika területén saját nyelvvel vagy nyelvcsaládokkal, saját kultúrával, öltözködéssel és életmóddal. Nem sorolom fel ezeket a törzseket, mert igazán felesleges. Több millió indián élt a hódítások előtt ezeken a területeken. Ma ezek az indiánok 52 millióan vannak, és 100 nyelven beszélnek csupán. Az igazi törzsi jellegeket már csak az Amazonas őserdeiben fedezhetjük fel, meg néhány amerikai törzsnél, akik rezervátumokban élnek, de utóbbiaknál már csak részben, hiszen nagyrészt asszimilálódtak.
Kultúra, művészet
Rendkívül színes kultúráról beszélünk az indiánok történelme kapcsán. Már az egyes részeknél részleteztem, hogy hol milyen kultúra volt, itt így csak összefoglalom. Mi tartozik ide? A vallás, az öltözködés, a gazdaság, a politikai berendezkedés, a művészetek és a tudományok. Vallásukat tekintve a természetvallások hívei voltak, mindegyik „csoport” a sokistenhithez tartozott. Ezek az istenek a mindennapokban szolgálták őket, vadászat-isten, termékenység-istennő, stb. Isteneik számára áldozatokat mutattak be, északon termések formájában, míg délebbre a véráldozat volt a megszokott. A vallás áthatotta az életüket, vezetőik között mindig ott voltak a papok, sámánok, akik irányították a népet. Mindegyik kultúra tisztelte a természetet, az állatokat és igyekezett a legkevesebb kárt okozni a földben, amin éltek, mert tartottak az istenek haragjától.
Öltözködésüket tekintve rendkívül változatosak voltak. Északon vastag szőrmeruhákat hordtak, ami megvédte őket a hidegtől, az Államok területén nagyrészt ágyékkötőket vagy bőr holmikat hordtak, amik nem fedték be őket teljesen, hacsak az idő azt meg nem kívánta. Délen a gazdag ruházkodás volt a divat, szépséges ruhákat varrtak maguknak akár az inkák is. Igazából a ruházkodás az adott régió időjárásától függött a legjobban, aztán jött a különböző népek jellegzetessége, amikor tollakkal, fogakkal, ékszerekkel, festéssel, stb. kiegészítették a viseletüket.
Gazdaságukat tekintve halásztak, vadásztak, gyűjtögettek, állatokat tenyésztettek és a földet művelték, illetve kereskedtek is. Ez általánosságban minden régióra igaz!
Politikai berendezkedésüket tekintve szintén nem voltak túl változatosak. Északon a törzs Sámánja és a Törzsfőnök alkották a vezetőséget, illetve a Vének tanácsa. Ezen túl voltak harcosok, akik védték a falut. Aztán még az asszonyok voltak, akik feladata az otthon védelmében ki is merült. Délebbre, sőt egész délen más volt a helyzet némileg. A király, uralkodó vezette a népet, amihez nagyban hozzájárult a Papság. Ezt követte a jól felszerelt hadsereg (nagyrészt katonai államokról beszélünk). Eddig megegyeznek az északiakkal, de délebbre további kasztok volt, mint a földművesek, mint a mesterek, a rabszolgák, stb.
A művészeteknél olyan dolgokat kell megemlítenem, mint a homokfestés, a totemoszlopok, maszkok és ékszerek készítése, szobrászat, ékszerkészítés, szőttesek készítése, ruhák varrása, ötvösmunkák, stb. Nagyon kreatív népekről van szó, akik művészetét leginkább a vallás és a természet szeretete ihlette.
Tudományokról igazán csak a délebbi indiánok esetében beszélhetünk, de északabbi társaik is igen pontosan tudták, hogy mikor melyik évszak jön, és akkor mit kell tenni, illetve jól ismerték a természetet és az időjárást is. A déli indiánok kiváló mérnökök és építészek voltak. Jeleskedtek a matematika és a csillagászat területén is. Fényévekkel előzték meg európai társaik kutatásait.
Általánosan megállapítható, hogy az indiánok cseppet sem voltak primitívek, csak némileg lemaradtak fejlődésben az őket meghódítókról. De volt olyan elemük bőven, amiben pedig megelőzték őket. Ezeket az embereket nem elpusztítaniuk kellett volna, hanem megismerni a kultúrájuk és tanulni tőlük.
Híres indiánok
Igazán érdemes olyan indiánokat is megemlíteni, akik hasznára voltak a világnak, törzsüknek, ezért vagy azért.
Kanada
Jeanette Armstrong: okanagan indián, író, pedagógus, művész és az indián kultúra aktivistája.
Andrew Blackbird (1814-1908): ottawa indián, történész, törzsfőnök, író. Tanácsadó volt az angoloknál és tolmács az indiánok-fehérek között.
Pauline Johnson (1861-1913): mohawk indián, író és művész.
Simon Pokagon (1830-1899): potawatomi indián, író és az indiánok szószólója. Követelte az államok kormányától, hogy bánjon tisztességesen az indiánokkal.
USA
William Apess (1798–1839). Pequot indián, író, aktivista és metodista lelkész. Utazó lelkész volt, aki segített bárkinek, illetve több indián lázadásban és tüntetésben is részt vett.
Black Elk (Hehaka Sapa) (1863–1950): sziú indián, álomlátó, író. Haláláig a népéért küzdött, csatákban is részt vett. Meggyőződése volt, hogy ő vezeti népét vissza az ősök útjára.
Ward Churchill: író, politikai aktivista, etnikai professzor. Az indiánok jogaiért küzd.
Elizabeth Cook-Lynn (1930–) lakota szerkesztő, költő, író, tudós, aki a törzsek szuverenitásáért küzdött a politikában.
David Cusick (1780–1840): tuscarora indián, író és művész, aki megírta az indiánok teremtéstörténetét, mitológiáját, stb.
Vine Deloria, Jr. (1933–2005): sziú, író, teológus, történész, aktivista. A sztereotípiák ellen küzdött és részt vett a kongresszus munkájában, az indiánok képviseletében.
Charles Eastman (Ohiyesa, 1858–1939): dakota indián, orvos, író, reformer. A politikában a fiatalok jövőjéért küzdött, írta az USA történelmét, indián szemszögből.
Geronimo: apacs harcos, aki háborút indított az európai telepesek ellen.
Handsome Lake (Ganiodajo, 1735–1815): irokéz vallási vezető, aki az indián vallásért küzdött, illetve a hagyományok felélesztéséért.
Joy Harjo (1951–): muscogee indián, költő, zenész, akit az indián művészet felélesztőjének tartanak. Munkáiért rengeteg díjat kapott.
Francis La Flesche (1857–1932): osage indián, az első indián etnológus. Az indiánok antropológiáját, stb. vizsgálta, díjakat kapott érte.
Lozen (1840–1887): apacs látnok, aki a törzsfőnök húga volt. Tudását arra használta, hogy az ellenség lépéseit kifürkéssze, és így testvére harcosait segítse, de ő maga is nagy harcos volt.
Wilma Mankiller (1945-2010): cherokee indián. A Cherokee Nemzet vezetője volt 10 éven keresztül, aktív politikai tevékenységet is folytatott.
Russell Means (1939-2012): sziú aktivista, politikus, színész, zenész és író. Az Indián mozgalom vezetője volt, szerepelt az Utolsó mohikán című filmben és CD-t is adott ki.
N. Scott Momaday (1934–): kiowa indián, író. Munkásságáért megkapta a Pulitzer-díjat.
Mountain Wolf Woman (Kéhachiwinga, 1884–1960): ho-chunk indiánnő, író, aki vándorolva őrizte meg függetlenségét és alakította saját vallását.
Mourning Dove (Humishuma, 1888–1936): írónő, aki egyike volt az első indián szerzőknek, aki indiánokról írt. Kevert indián, ám ő okanagan-nak mondta magát inkább.
Opothleyahola: muscogee törzsfőnök volt és kiváló szónok a XIX. században. Az Amerikai Polgárháború során az Unió oldalán harcolt osztagával.
Osceola: XIX. századi creek indián vezető, aki háborúba vezette törzsét a Seminolékat, amikor a kormán el akarta venni a földjeiket.
Őrült Ló: sziú harcos, aki felkelést indított az amerikaiak ellen, amit meg is nyert.
Pocahontas (1595–1617): powhatan indiánhercegnő, aki 1607-ben megmentette a telepesek életét, később indián-hercegnőként Angliába utazott az indiánok képviseletében.
Alexander Posey (1873–1908): muscogee költő, humorista, újságíró és politikus.
Sánta Őz (Tahca Ushte, John Fire Lame Deer, 1900–1976): sziú sámán, akinek önéletrajzi könyvéből ismerjük z indián szellemvilágot, vallást, rituálékat, stb.
Seattle törzsfőnök: a suquamish és duvamis törzsek vezetője volt, igyekezett a fehérekkel együttműködni és keresni a közös pontokat. Népét akarta asszimilálni igazából.
Luci Tapahonso (1953–): navajo írónő, költőnő.
Ülő Bika: sziú harcos, aki felkelést indított az amerikaiak ellen, amit meg is nyert.
Sarah Winnemucca: XIX. paiute századi aktivista, politikus asszony. Tanárként az indián gyermekeket szerette volna oktatni, illetve a fennmaradásukért küzdött.
Sequoyah (1767–1843): létrehozta a cherokee szótárt.
Standing Bear (1834–1908): ponca törzsfőnök, aki sikeresen érvelt a bíróságon az indiánok jogai mellet. Ez egy igen felkavaró bírósági ügy volt az indián kultúrában.
Carter Revard (1931–): osage indián, költő, író, tudós. Az indián kultúra kutatója és szószólója volt, előadásokat tartott a témában és több díjat is nyert.
John Rollin Ridge (Yellow Bird, 1827–1867): cherokee indián, aki az első indián származású író volt.
Tecumseh (1768–1813): shawnee (Sóni) indián, aki háborút indított az európaiak ellen.
Charlene Teters: spokane indián, művésznő, akinek 21 kiállítása volt már. A rasszizmus ellen küzd a sportban és a médiában egyaránt.
Victorio (1825–1880): apacs törzsfőnök, a látnok Lozen bátyja. Az apacs háborúk kiemelkedő alakja volt.
James Welch (1940–2003): blackfeet indián, író és költő. Munkáiért díjakat kapott.
Wolf Robe (Honehevotomah, 1838–1910): cheyenne indián törzsfőnök, aki békeérdemrendet kapott a munkájáért.
Ofelia Zepeda (1952–): tohono költőnő és nyelvész professzor. Célja az indián nyelvek megőrzése, felélesztése.
Zitkala-Sa (1876–1938): sziú költőnő volt, aki kultúrával képzett hidat a nemzetek között, zenélt, tanított, szerkesztett. A politikában küzdött az indiánok jogaiért.
Mexikó
I. és II. Moctezuma, Ahuízotl, Cuitláhuac, Cuauhtémoc egymást követő azték uralkodók voltak 1440-1525 között. Ők akkor uralkodtak, amikor a birodalom fénykorát élte, majd megjelentek a spanyolok. Ők próbálták megőrizni a virágzó kultúrájukat, illetve próbáltak ellenállni a spanyoloknak.
Dél-Amerika
Atahualpa: az utolsó inka uralkodó. Ő volt az, ki megpróbál egyezkedni és egyben ellenállni a spanyoloknak. Sokáig kitartott, de végül elbukott.
Rezervátumok és a jelen
Ma összesen 52 millió indián él az amerikai kontinensen. A legtöbben Mexikóban, 14 millióan, a legkevesebben pedig Suriname-ban, alig 20 000-en. Az indiánokat így vagy úgy, de mindenhol megkülönböztetik, kisebb-nagyobb mértékben, ez függ attól, hogy az adott országban hányan élnek belőlük. Ám sehol sem zárták őket úgy rezervátumokba, mint az USA-ban. 310 rezervátum van az 550 törzs számára. Ez azt jelenti, hogy vannak törzsek, amik egy rezervátumon osztoznak, illetve olyan törzsek is, akik több rezervátumban is jelen vannak, míg másoknak nincsenek rezervátumaik. Az Államok egész területének 2,3%-át fedik le a rezervátumok, de teljesen szétszórtan vannak az országban. Korlátozott a szuverenitásuk, ám mégis önálló, így például a turistáknak oly vonzó kaszinók szép számmal vannak ezeken a területeken. Nagyon kevés indián él a rezervátumokon kívül, ők is kizárólag néhány nyugati nagyvárosban.
1851-től kezdődően módszeresen jelölték ki a rezervátumok területeit, abszolút nem figyelembe véve a törzsi határokat. Igyekeztek olyan területekre terelni az indiánokat, amik nem voltak gazdaságilag fontosak, de még így is rengeteg telepes lázadt, hogy ezek a területek is földeket vonnak el a fehérektől. Az indiánok többsége nem volt hajlandó sem asszimilálódni, sem bevonulni a rezervátumokba, így őket erőszakkal terelte vissza a kormány, ám ez meg rengeteg indián-telepes vitához, harchoz vezetett, rengeteg ember életébe került. Gyakorlatilag 1934-ig folytatódott is ez áldatlan állapot, ám ezután megkezdődött a rezervátumok normalizálódása. Ám még ma is a rezervátumok olyanok, mint egy fejlődő világ, magas a halandóság az írástudatlanság. 1988-tól engedélye van a rezervátumoknak a szerencsejátékra, így kicsit könnyebb nekik anyagilag.
A lényeg az, hogy Amerika egyetlen törzse sem maradt meg változatlan helyén, változatlan kultúrával.
Csodálatosan kidolgozott cikk.
VálaszTörlésKöszi. :)
Törlés