8/04/2015

Folytatás...

Raktárak, konténerek csomagok…

Érintett műsorok: Licitvadászok, Kanadai raktárárverések, Csomagcsaták, Konténervadászok, Raktárvadászok.

Allen Haff és Ton Jones
Allen ’69-ben született és mindig érdekelték a régiségek, eleinte a neten árult csupán. 2000-2009 között filmekben, sorozatokban is szerepelt és műsorokat is vezetett, de nem voltak átütő sikerei. 2008-ban alapította meg régiségüzletét Hollywood-ban, a műsor vége óta pedig nem vállal semmilyen szereplést, csupán az üzlettel törődik. Becsült vagyona: 1,2 millió $.
Ton ’78-as és őt is mindig érdekelték a régiségek, hobbi szinten vadászik is. Ő is felbukkant néhány filmben, de csupán statisztaként, manapság ő is minden idejét a boltjának szenteli, illetve a jótékonykodásnak. Becsült vagyona: 1,5 millió $.
Állítólag van egy közös boltjuk is, amit láthatunk a műsorban, de a helyét nem hozták nyilvánosságra, mondván nem akarnak turistacélpont lenni. 

Roy Dirnbeck, Cindy Hayden és Rick Coffill, Ursula Stolf, Paul és Bogart Kenny
Roy igazából tornatanárnak és olimpikonnak készült, majd több munkája is volt, amikor megnősült és nejével belevágtak a raktárüzletbe 8 évvel ezelőtt.
Cindy szintén sportolónak készült, végül üzleti diplomát szerzett, majd egy idősek otthonát koordinált, szerette nagyon. Sok évvel ezelőtt döntött úgy, hogy régiségekkel foglalkozik, saját üzletét 2012-ben nyitotta. Van egy 33 éves lánya, Tara, aki velük dolgozik, a show-ban ő vezeti az autójuk, illetve egy 31 éves fia, Derek, aki medencék, szökőkutak építésével foglalkozik. Rick-kel az otthonban találkozott, majd egy bulin jöttek össze. Rick mindig utazgatni szeretett volna, így a középiskola után stoppal végig utazott az Államokon, és alkalmi munkákat vállalt. Szereti a motorokat, a horgászást, olvasást. Az üzlet Cindy-é, ő a főnök, Rick támogatja, és együtt dolgoznak.
Ursula csupacsaj családban nőtt fel és vagy állatorvos, vagy énekes akart lenni, végül szociológiából diplomázott és doktorált is, így messze ő a legképzettebb, legokosabb az összes akciós műsort tekintve. Imádja a divatot és a férjét, akivel még a középiskolában jöttek össze. A műsor előtt sosem járt aukciókon, egyszerűen csak jelentkezett a műsorba, hogy kipróbálja ezt a területet is.
Paul és Bogart online üzlete: TGS. Paul maga 40 éve van a szakmában, saját üzlete is van, míg fiát a műsorral vezette be ebbe a világba.

Egyikőjük sem árulta el, hogy mennyit keresnek, mennyi a bevételük. De a becsült vagyoni sorrend: Kenny-ék, Roy, Cindy és végül Ursula.

Laurence és Sally Martin, Mark Meyer, Billy Leroy
Laurence iskolás fiúként is lelkes gyűjtő volt, már 10 évesen háziárverést vezetett le. 20 évig dolgozott az űrkutatásban, mint tervezőmérnök, illetve lelkes utazó volt, bejárta a fél világot,10 éven át hordta a világ minden tájáról az eladásra szánt relikviákat. Sally 15 évig dolgozott hatalma televíziók marketing kommunikációs osztályain, munkájáért díjat is kapott. Laurence-szel 21 éve vannak együtt és 20 éve vezetik közösen kaliforniai régiségboltjukat, ahol a férfi a beszerző, míg a nő felel minden másért. Becsült vagyonuk: 1,2 millió $.
Üzletük: StúdioAntikvitás
Mark kb. 5 éve van a szakmában és résztulajdonos egy üzletben, illetve pénzügyi diplomája van. Becsült vagyona: 300.000 $.
Billy 30 éve van a szakmában és 2002 óta saját antikvitás üzlete van New York-ban. Becsült vagyona: 2 millió $.

Matt Gaus, Mo Robbins és Ty Smoak, Jason Hughes, Deana Molle, Izraeliek
Matt-nek 7 főiskolai végzettsége van, 25 éve van a szakmában, több kultúrában és több típusú antik értékek ismeretében is otthon van.
Mo és Ty: Mo-nak van 3 gyereke (Melissa-23, Kaila-10, Jeremy-7), illetve 2010 óta saját üzlete Kaliforniában, ahol egyedi bútorokat kínál eladásra. Ezen kívül szponzora egy egyedi ruhamárkának. Ty művészeti iskolában végzett. A két srác a ’90-es évek óta dolgozik együtt, még kidobó emberként ismerkedtek meg.
Jason a Filmművészetin diplomázott, később 9 filmben szerepelt is. Komikusként is számon tartjuk. Gyerekként is vonzották már a régiségek, de csak a főiskolán kezdett komolyabban is foglalkozni velük.
Deana ex szépségkirálynő, illetve szerepelt 9 filmben is. A Rio Hondo közösségi főiskolán végzett. 2010 óta saját aukciós üzlete van, 6 éve ingatlanközvetítőként dolgozik és piacra dobott egy ruhamárkát is. 8 éve van a konténer eladási üzletben és van 2 nevelt lánya férje révén, akivel 2010 óta házasok.
Shlomi, Eyal, Uzi: Eyal Izraelben született, médiatudományokból és pszichológiából is van egy diplomája, 3 évig volt izraeli katona, majd amikor Amerikába ment csatlakozott Uzi-ék online-üzletéhez, a Totalook-hoz (ez egy ruházati üzlet), ahol a műszaki részen dolgozik. Shlomi is izraeli, ő is 3 évig volt katona majd Amerikába jött és Uzi-val közösen üzletet nyitottak már 10 éve, amiben ő felel az eladásokért, mint nagykereskedő. Uzi szintén izraeli, élettörténete megegyezik a másik 2 fiúéval, immáron 10 éve van közös ruházati üzlete Shlomi-val, ahol ő a beszerző.

Vagyonuk nem ismert, de különböző oldalak szerint az izraeli fiúknak van a legtöbb pénzük, utánuk jön Mo-ék és Deana. 

Brandon és Lori Bernier, Jesse McClure, Tarrel Wright (T.Money), Ronald Kirkpatrick (PapaBear), Scott és Chrissy Tassone
Brandon és Lori: Brandon bokszolóként lett ismert, de már 17 éves kora óta az aukciók világában él. 1998 óta házasok Lorival, akivel közösen vezetik üzletüket Los Angelesben.
Minden évben 0,5 millió $-ral nő a vagyonuk, virágzik az üzletük, amit 2009-ben már bővíteniük is kellett.
Jesse szülei aukcióházat vezettek, ahol a fiú is dolgozott, innen a régiség-szeretet. A műsor óta részesedése van egy üzletben, illetve itt az oldala: Jesse. Egyszer volt házas, ami nagyon rosszul sikerült.
T.M. igazából egy komédiás, állandó fellépésekkel a standup bárokban.
Ron 2008 óta van ebben az üzletágban, csupán a családi kasszát akarja gyarapítani, előtte sokféle munkája volt.
Tassone-ék: 12 éve vannak az aukció-világban, de 1990 óta él vállalkozóként a férfi, van egy lányuk, Katie.

Egyértelműen Brandonék a leggazdagabbak közülük. 


Csupasz túlélők

2013 óta fut, idén ment le a 4. évada, 36 epizód ment le. Koncepció: adott egy rendkívül kemény terep, ahol a felszereléssel menő kalandoroknak is nehéz a túlélés. Ide kerül egy férfi és egy nő, meztelenül, felszerelés nélkül. Velük megy egy kétemberes stáb, akik semmiképpen sem segíthetnek, vagy akár beszélhetnek a túlélőkkel, illetve kapnak1-1 kézikamerát. 21 napig kell kibírniuk, de bármikor feladhatják, életveszély esetén pedig a stáb viszi ki őket.
Helyszínek: Afrika, Ázsia, Közép-Amerika, Dél-Amerika, Óceánia.
Túlélők: 70 fő
Top túlélők:12 fő.

Régóta nézem a műsort és sok dolgot megállapítottam. Négy fontos dolog kell a túléléshez: víz, élelem, tűz, menedék. Ám minden túlélő csak egy dolgot vihet magával, ami legtöbbször vágóeszköz, tűzgyújtó vagy valamilyen edény, de sosem elég ahhoz, hogy mind a négy elem meglegyen. Előbbiből következik, hogy a túlélők rengeteget éheznek, szomjaznak és fáznak, illetve sokszor meg is sebesülnek.
Ahhoz képest pedig, hogy nincs nyeremény nagyon bátrak és bevállalósak a srácok, hiszen egy rossz lépés és mehetnek a kórházba, ahogyan ez elő is fordul a műsor alatt.



Alaszka a Discovery-n

Több olyan műsor is fut a tévében, ahol Alaszka szerepel és nem egy turistaparadicsom, hanem rettenetesen kemény körülmények uralkodnak arrafelé. Ezért ez a cikk nem a műsorokról, hanem magáról Alaszkáról szól.
Az USA egyik tagállama, de sok szempontból távolabb van tőle, mint Európa. Őslakói az eszkimók, ők élnek ott már i.e. 25 000-től, később a XVIII. században felfedezték maguknak az oroszok, de fenntartani nagyon nehézkes lett volna nekik, így kivonultak, de még nem adtak túl rajta, hiszen ahogyan nekik sem volt vonzó a terület, úgy az amerikaiaknak sem tetszett, hiszen nem megművelhető, hideg és kívül esik Amerikán. Aztán az Aranyláz idejében rengeteg telepes telepedett le végleg. A világháború után pedig olajt találtak, illetve a hidegháború miatt Amerika végül megvette 1959-ben.
Alaszkában 711 000 ember él csupán, bár területe majd 2 millió négyzetkilométer. 24 nemzeti parkja van, a melyek védettek. Mezőgazdaságuk (hal, tejtermék, zöldség, élőállat) önellátó, de nincs könnyűiparuk, így minden másból behozatalra szorulnak. A legtöbb ember a halfeldolgozásban (hajózás, halászat, halfeldolgozás) és a bányászatban (olaj, arany, drágakövek, stb.) dolgozik, illetve a fakitermeléseken. Közlekedését tekintve sem túl fejlett, van egy-egy vasút és autópálya náluk, de a legtöbb várost csak vízi (komp) úton vagy repülővel lehet megközelíteni.
Területei
Panhandle: ez egy 650 km hosszú szakasz, gyakorlatilag Kanada alatt, itt a főváros, a klíma is enyhébb, az ország többi részétől egy hegy választja el. Itt van az úthálózat is és a legkevesebb őslakó.
D: Ez a legsűrűbben lakott terület, itt vannak a nagyvárosok is, az összes olajvezeték végpontja és a vasút hálózat is itt található.
DNY: Itt az Alaszkai-félsziget az Aleut-szigetcsoport. Itt halászattal és halfeldolgozással foglalkoznak, illetve néhol juhot, rénszarvast tartanak. Növényeket csak a konyhakertekben tartanak. A terület kopár, némi virág borítja, katonai és meteorológiai állomások vannak a területen zömmel.
NY és Belső-Alaszka: Előbbi inkább fátlan, tele tavakkal, utóbbi pedig a folyóira épít. A nagyobb városok a folyók mellett vannak.  
Sarkvidék: Túl a Sarkkörön, ami miatt rettenetesen hideg van, de sokan élnek ott, mert itt vannak az olajmezők.
Időjárás: Panhandle-n nincs fagypont alatt a hőmérséklet sose, itt is hűvös van és esik az eső. Alaszka nagyobb részén a hosszú hideg tél és a rövid hűvös nyár a jellemző. Északon pedig nyáron alig van 0 fok, télen meg akár -30 is lehet. Van olyan város, ahol nyáron 82 napig nem megy le a nap, télen meg 65 napig nem jön fel.

Nos, ez Alaszka. Miről szólnak a műsorok? Van, ahol olyan emberek élnek, akik kilométerekre laknak a vasúttól, vagy éppen mélyen a sarkvidéken élnek, önellátóak. Vannak az eszkimók, vannak az aranymosók és az olajtornyokon dolgozók, vagy a halászhajókon élők és a fakitermelők. Mindannyiukról láttam műsort a különböző csatornákon és kegyetlen terepen kell helytállniuk.
Sokat gondolkoztam, hogy szeretnék oda költözni egyszer, de embert próbáló feladat lenne, még ha vonzó is a csodaszép táj.



Túlsúlyosok a TLC-n

Több műsor is fut a TLC-n, de még másik csatornákon is. Van, amelyik a fogyást örökíti meg, van, amelyik a kövér-élet nehézségeit, van, ami a fogyás utáni egy évet, stb. Több variációval is találkoztam.

Amerika 70 %-a túlsúlyos, ami igen szomorú. Sohasem értettem a mértéktelenül zabáló embereket, de azokat sem, akik hagyják, hogy ilyenné váljanak. A betegség egy indok lehet, de ez sem feltétlenül egy nyomós érv. Én személy szerint nem értem a kövér embereket, de ez csak az én véleményem.
Ma már rengeteg olyan dolog van, aminek a segítségével lefogyhatnak az emberek, éppen ezért nem értem meg, hogy miért jó nekik így. Ha meg nem jó, miért nem tesznek ellene, miért jutottak oda? Tudom, hogy nehéz, de először fejben kell helyrerakni a dolgokat, aztán jöhet a többi.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése