3/24/2018

Nulladik beteg


Ezzel a jelzővel illetjük azt, aki elindít egy járványt, ami végigsöpör a világon. Azonban a kiléte legtöbbször ismeretlen marad. Most nézzük meg a világot oly sokszor elpusztítani próbáló kórokat, melyik honnan ered, ki, kik, vagy mi lehetett a nulladik beteg.

Kezdjük az egészet egy összefoglaló táblázattal, amin megjelenítem az összes versenyben lévő kórt és össze is hasonlítom őket egymással, különböző paraméterek alapján.


A táblázat után következzen most az, ami miatt végülis a cikk született, hogy honnan is erednek ezek a betegségek, ki vagy kik voltak az első betegek, ha nem is pontosan név szerint.

H1N1: Egy madarakat megbetegítő vírus mutálódott, és egy vadon élő madárról házi szárnyasra került. Ezt pedig elkapta egy kansasi farmer. 1918-ban egy kansasi orvos szokatlan influenzás tünetekről (agresszív és halálos vírus) számol be feljebbvalóinak, de a jelentés a háború és az érdektelenség miatt nem kerül tárgyalásra. Aztán ebből a kansasi városból három katona bevonul. A katonák és az egységük is megbetegszik, de Európába vezénylik őket. Spanyolországban tör ki az első igazi járvány, a Spanyolnátha.
0. beteg: kansasi farmer
Szifilisz: Dél-Amerikában a XV. században sok vírus létezett, amit európai ember még nem látott. Kolumbusz és legénysége is ellátogatott ide, majd közelebbről megismerkedtek a térség asszonyaival. A legénység ezt a vírust vitte be Európába. Az őslakók vagy immunisak voltak eredetileg a vírusra, vagy az mutálódott az európai szervezetben. 
0. beteg: Kolumbusz legénysége
Pestis: A járvány maga Ázsiában tört ki, amikor a kórokozó megfertőzött egy mormota populációt, akikben mutálódva halálossá vált. Az állatok belehaltak a fertőzésbe, de voltak a patkányok, amik ellenálltak és így gazdatestekké váltak. Amerre mentek mindenkit megfertőztek. Aztán van egy elmélet, miszerint prémvadászok megnyúzták a mormotákat, amikre ráakadtak és értékesítették áruikat a Selyemúton át, így jutott a vírus Európába, no meg hajókkal, amik akkor a kereskedelem legfontosabb eszközei voltak, és patkányokkal megtelve utazgattak.
0.beteg: valószínűleg egy prémvadász.
Lepra: Ez a csúnya bőrelváltozásokkal, csonkolással járó betegség alapvetően Indiából indult, majd a korabeli kereskedelem miatt jutott el Afrikába, onnan pedig Európába. A legrégebbi leprás eset, amiről tudunk, az Kr.e. 2000-ben Indiában volt, ezt egy korbeli csontvázról tudjuk. Magát a vírust egy mutálódott baktérium okozza, ami kizárólag az ember genetikai állományát támadja meg. Ez a vírus mindig is létezett, de aztán mutálódott és megtelepedett az emberben.
0.beteg: Egy indiai ember, valahonnan az emberré válás időszakából.
Kolera: Ez a hányás-hasmenést okozó vírus Indiából érkezett, a Gangesz partjáról. Maga a baktérium, ami okozza, szennyezett vízben, élelmiszeren található meg, olyan szennyezett dolgon, ami emberi ürülékkel érintkezett. Ez után megtámadja az első gyengébb szervezetű embert, aki érintkezik vele.
0.beteg: egy olyan ember, aki megfürdött a szennyezett Gangeszben.
Kanyaró: Ebbe az influenzaszerű betegségbe nagyobb számban mindig gyermekek haltak bele, de ugyanígy megtámad minden gyengébb immunrendszerű embert is. A vírus egy idős az emberrel, vagy valamikor mutálódott. Minden közösségben megjelenhet, nem helyhez kötött.
0.beteg: valaki a Közel-Keleten, talán.
Malária: Ez a szúnyogok által terjesztett vírus a trópusokon ütötte fel először a fejét. Konkrétabban Közép-Afrikában, az egyenlítő mentén. A vírus ’ezer éve’ létezik, a szúnyogok terjesztik, de van olyan felvetés, miszerint a vírus egy gorillában mutálódott és így terjedt e.
0.beteg: valaki, aki ott élt, amikor megjöttek az első fertőzött szúnyogok.
AIDS: Ez a betegség korunk leghalálosabb vírusa, tekintve, hogy nincs ellenszere. A betegséget egy vírus okozza, ami gyakorlatilag létezett már, mert egy afrikai majomtörzs saját vírusa volt. Aztán a ’20-as, ’30-as években mutálódott abban az emberben, akit megharapott egy fertőzött majom.
0.beteg: Egy afrikai ember, aki egy majomcsapat körül sétált az erdőben.
Ebola: Ez egy vérzéses láz, amit 1976-ban diagnosztizáltak Zaire-ben. Ezt a vírust fertőzött denevérek terjesztették el egy helyi misszió környezetében, akik mind meg is betegedtek.
0.beteg: valaki a misszióból, ki érintkezett a denevérekkel.
TBC: Ezt az erősen fertőző tüdőbetegséget egy 500.000 éves török leleten is kimutatták már. Szintén bárhol felütheti a fejét.
0.beteg: valaki, aki sok ezer évvel ezelőtt érintkezett magával a vírussal.
Sárgaláz: Ez a szúnyogok által terjesztett emésztőrendszeri betegség többnyire a trópusokon fordul elő, pontosabban Dél-Amerika és Afrika trópusibb térségeiben.
0.beteg: valaki, aki ott élt, amikor megjöttek az első fertőzött szúnyogok.
Fekete himlő: Afrikából indult, majd megérkezett Ázsiába és fertőzött rágcsálók terjesztik. Több ezer éve létező betegség, ami a rágcsálókban mutálódott.
0.beteg: egy afrikai ember.
Agyhártyagyulladás: Ezt az idegrendszerre ható vírust a kullancsok terjesztik úgy, hogy egy baktériumot juttatnak a szervezetbe. Fontos, hogy mennyi vírust juttatott be.
0.beteg: valaki az ókori görögöknél, akinek először mondott ellent az immunrendszere.
Húsevő baktérium: ez a rendkívül gyors lefolyású, és kétségkívül halálos vírus már a 9. században is létezett. Felbukkanását egy rakat tényező befolyásolja, amiknek együttesen kell meglenniük ilyen pl. a higiénia hiánya.
0.beteg: valaki valamikor a 9. században talán.
Dengue-láz: Ez a szúnyogok által terjesztett vírusos láz 265-ben bukkant fel először Kínában. A fertőzött szúnyogok Ázsiában élnek, ott is mutálódtak vírusgazdákká.
0.beteg: 265-ben Kínában őt csípte meg először egy mutálódott szúnyog.
Torokgyík: 1800-ban bukkant fel először ez a betegség, igazából ez is bárhol előfordulhat.
0.beteg: Valaki az 1800-as években.  
Tífusz: Ezt a vírust a ruhatetű okozza, ami a rossz higiénia körülmények miatt felüti a fejét. 1489: első ismert eset, egy börtönt ostromoltak meg a spanyolok, amikor a benn élőktől elkapták a vírust.
0.beteg: egy spanyol katona.


Összefoglalva

H1N1
0. beteg: kansasi farmer
Szifilisz
0. beteg: Kolumbusz legénysége
Pestis
0.beteg: valószínűleg egy prémvadász.
Lepra
0.beteg: Egy indiai ember, valahonnan az emberré válás időszakából.
Kolera
0.beteg: egy olyan ember, aki megfürdött a szennyezett Gangeszben.
Kanyaró
0.beteg: valaki a Közel-Keleten, talán.
Malária
0.beteg: egy dél-afrikai ember valamikor az emberé válás időszakáról.
AIDS
0.beteg: Egy afrikai ember, aki egy majomcsapat körül sétált az erdőben.
Ebola
0.beteg: valaki a zairei misszióból, aki érintkezett a denevérekkel.
TBC
0.beteg: valaki, aki sok ezer évvel ezelőtt érintkezett magával a vírussal.
Sárgaláz
0.beteg: egy afrikai, vagy dél-amerikai ember, aki ott élt, amikor megjöttek az első fertőzött szúnyogok.
Fekete himlő
0.beteg: egy afrikai ember, ezer éve, akit megharapott egy fertőzött rágcsáló
Agyhártyagyulladás
0.beteg: valaki az ókori görögöknél, akinek először mondott ellent az immunrendszere.
Húsevő baktérium
0.beteg: valaki valamikor a 9. században talán.
Dengue-láz
0.beteg: 265-ben Kínában őt csípte meg először egy mutálódott szúnyog.
Torokgyík
0.beteg: Valaki az 1800-as években.  
Tífusz
0.beteg: egy spanyol katona a XV. században.

A dőlttel szedettek gyakorlatilag csak találgatások, de a többi biztosan jó. Pontos nevekkel természetesen nem szolgálhatok, de talán minden kedves olvasó közelebbi képet kaphatott arról, hogy ezek a halálos vírusok honnan érkezhettek hozzánk, és hogyan alakulhattak ki egyáltalán. Azonban általánosan megállapítható, hogy a vírusok Afrikából, Dél-Amerikából és Keletről érkeztek hozzánk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése