9/20/2018

Utcai bandák a világban

Utcai bandákról általában
Utcai bandáknak nevezzük azokat a csoportosulásokat, amiket a közös cél tart össze, ami szinte minden esetben a gyors pénzszerzés. Tagjait az utca neveli, így nem áll távol tőlük a bűnözés egyetlen formája sem. De vajon miért választják ezt az utat? Ennek sok oka van. Sokan csak segítői ezeknek a bandáknak, menedéket adnak, alibit, szállítanak ezt azt, stb. Így azonban gyakorlatilag a banda tagjaivá lépnek elő. De vannak mások, akik kimondottan tagok akarnak lenni, mert egyet értenek egy banda életszemléletével, vagy családi hagyományok kötelezik őket, vagy barátaik nyomására. De van olyan, akit a gyors pénz vonz, mert ez ad reményt a kilátástalanságban, vagy szeretnek kockáztatni, akciót akarnak. De ugyanilyen indok lehet az is, ha valaki a kábítószer rabja vagy terjesztője, vagy alacsony az önbecsülése, ha nem érik sikerek az iskolában, ha kibukik, stb.


























Történelem
Utcai bandák már az ókorban is léteztek, de akkor még útonállóknak nevezték őket. Olyan emberek voltak, akik mélyszegénységben éltek, így a bűn útjára léptek, hol egymagukban, hol társaikkal fosztogattak és öltek embereket. 
A XVII. századi Londonban pedig már egymással is összetűztek ezek a bandák, ami addig nem feltétlenül volt így, ám addigra már igen sok bandáról beszélhettünk, leginkább zsebesekről, akik ugyanazon a területen akartak boldogulni.
Innen pedig már nem volt megállás, mert megalakultak a legnagyobb csoportok, mint a Triád, vagy az orosz és olasz maffia, illetve olyan banditacsoportok is, mint Pancho Villa serege, de vehetnék ide olyan neveket is, mint Billy a kölyök, vagy a James és Younger testvérek. 
1840-re már egy millió halottja volt a bandák ténykedésének.
Amerikában 1820 körül alakultak meg az első bandák, New Yorkban. Ezek már nem olyanok voltak, mint mondjuk a maffiák vagy Jesse James-ék, hanem kimondottan utcai bandák. eztán pedig rohamosan terjedni is kezdtek, hiszen 1920-ra már több, mint ezer bandája volt Chicagonak. Ezek még sima fegyveres rablók voltak, de nem kellett sokat várni és megjelent a kábítószer is.
Számokban
Az USA-ban 2011-ben (ez a szám azóta nőtt) 33.500 bandát tartanak nyílván, ezeknek kb. 1,4 millió aktív, szabadlábon lévő tagja van. 230.000 tag pedig a börtönökben raboskodik. 2013-ban 413 gyilkosságot követtek el ezek a bandák Chicagoban. Los Angeles viszi a prímet, ahol a legtöbb banda és tag él, kb. 120.000.
Az amerikai bandáknak 47%-a spanyol ajkú, 31%-a fekete, 13%-a fehér és 6%-a ázsiai.
Közép-Amerikában, El Salvadorban, 25-50.000 tag él, Mexikóban a drogkartelleknek pedig kb. 100.000 katonája van.
Ázsiában a japán Yakuzának kb. 86.000 tagja van, míg a kínai Triádoknak kb. 160.000.
Európa legjelentősebb bűnszervezete pedig az olasz maffia, nekik kb. 25.000 aktív és 250.000 segítő tagja van.


Bűncselekmények
Amerikában az erőszakos bűncselekmények 48%-áért a bandák felelősek. Ezen kívül számos más ’tevékenységet’ is űznek: szerencsejáték, kábítószer-kereskedelem, fegyverkereskedelem, ún. fehérgalléros bűnök (hamisítás, személyazonosság ellopása, csalás, számítógépes csalások, pénzmosás), emberkereskedelem és prostitúció.  



Bandák fajtái
Nemzetközi utcai bandák, Helyi utcai bandák, Motorosbandák, Börtönbandák.
A Motorosklubokról már írtam: ITT
Börtönbandák
Ez a jelenség is inkább az USA-ban van jelen, ahogyan a bandák nagy része is. Sok bandatag a börtönben is bandatag, vagyis, aki kinn egy csapat tagja, azt benn is megvédik az övéi. Sok börtönben ülő tag hatalmas tiszteletnek örvend, olyannyira, hogy a még szabadok lévő tagok nekik akarnak imponálni tetteikkel. A börtönben azonban más csoportosulások is vannak, akiket faji alapon is meg lehet különböztetni. Az azonos színű emberek gyakran alkotnak egy csoportot odabenn attól függetlenül, hogy kinn tagok voltak e vagy egyáltalán ismerik e egymást, őket csak az új tag színe érdekli. Nézzünk néhány börtönbandát:
Spanyol ajkú bandák: La Eme, Nuestra familia, Texas Syndicate, Netas, Latin Kings. Mindegyik banda az 50-es, 60-as években alakult. Az első két banda Kaliforniában uralkodik, egymás ellenségei is. A Netas keleten, míg a TS Texas területén uralkodik a börtönökben. A Latin pedig Chicagoban. Ezek a bandák a börtönökben alakultak ki, de az utcán is elterjedtek.
Fekete bőrű bandák: Nations (Folk, People, United Blood), D.C. Blacks, CVL. Az UBN keleten, a DC Washingtonban, a CVL pedig Chicagoban tevékenykedik. A Folk és a People pedig KNY-D-en. Utóbbiak egymás riválisai is, egyiküket a Crips, másikukat a Blood nevezetű utcai banda támogatja. Többségüket a 70-es években alapították, a többit még előtte. Ezek közül van olyan, ami utcai bandaként kezdte, de odabenn újjászervezte önmagát.
A fehér bőrű bandák szinte mind használják neveikben az árja kifejezést. Ezek nagy többsége azonban csak börtönbanda, persze van olyan, aminek van utcai megfelelője, de a többség csak a börtönben tevékenykedik.
A börtön olyan, mint az utca, mindenki csak a sajátjával tart kapcsolatot. Csak őket védik meg, persze ez azt is jelenti, hogy az ellenséges bdának is célpontjává válnak. Nem ritka a börtönlázadás sem, vagy a gyilkosság, vagy a verések, a zsarolás, stb. Azt azonban általánosan megállapíthatjuk, hogy, aki nem tagja valamelyik bandának odabenn, azt mindenki támadja, az nagy eséllyel nem is éli túl vagy csak nagyon nehezen.
Nemzetközi bandák, avagy a szervezett bűnözés
Ez messze nem olyan, mint a bandák világa. Ezeket egy jól szerevezett tanács vezeti egyetlen fejjel. Mindenkinek megvan a maga feladata, hiszen nem egy területet ölelnek fel, hanem sokat: fegyverek, nők, drogok, stb. Mindennek megvan a maga feje, aki az egység része. Utánuk következnek a katonák, akik kiteszik magukat a nagyobb veszélynek, pl. az utcai bandák. Ők viszik vásárra a bőrük és ők hajtják a hasznot. Ezeket a szervezeteket nehéz leszámolni, mert sejtekre oszlanak, mint a terrorszervezetek. Hiába vágod le az egyik fejét, mert van még neki tíz, és e helyett az egy helyett is nő másik.
Főbb ’bandák’: Amerika – Orosz – Olasz – Zsidó – Albán Maffia, Yakuza, Triád,Ír Mob.
Helyi bandák: ezekről már volt szó. Olyanok, akiket az utca nevel. A 80-as évek óta léteznek, volt olyan időszak, amikor az összes ilyen elkapott tag 20 év alatti volt. A bandavilág komoly gondokat okoz az oktatásban is.



Tetoválások, viseletük
A bandatagok ruházkodásában nem sok eltérés van, kivéve, ha színek szerint is megkötjük őket. Van olyan banda, ami piros, van, ami kék színeket visel magán. De a legtöbb banda nem így vagy nem csak így különbözteti meg magát. A legáltalánosabb megkülönböztető jegyük a tetoválásuk. Említsünk meg néhány jellegzetes bandatetoválást. Crips: a bandának több jellegzetes tetoválása is van. Pl. hatpontos csillag, korona, vagy rövidítések (LOB-A testvériség lordjai, MOB-Blood-ok/ellenség/ gyilkosa), vagy számok 211-Bloodgyilkos, 318916-CRIP. Latin királyok: ötpontos korona, meg egyáltalán az ötös szám, ALKN-rövidítés, ami banda teljes nevének rövidítése. Mexikói maffia: spanyolul La Eme, így ez a név és a 13-s számi mindem formája előfordulhat a testükön, ahogyan a 713-as szám is, ami Houston körzetszáma. MS-13: a rendkívül erőszakos és veszélyes banda a nevüket tetoválja, mind a betűt, mind a számot végtelen formában. 18. utcaiak: 18 és három hatos, ez mindenki testén ott van…
A tetoválások mellé meg még érdemes megjegyezni a kézjeleket, amikből szintén rengeteg van, a más értelemben vett szójeleikről nem is beszélve.

Bandaháborúk
A bandák közötti összecsapások rendkívül gyakoriak, tekintve, hogy sokszor ugyanazokon a területeken működnek, így érdekeik ütköznek. Pl. szinte minden banda árul drogot, vagy futtat lányt, akik óhatatlanul is ugyanott dolgoznak. Ekkor az egyik banda igyekszik eltakarítani a másik banda embereit. Vagy van egy nagyobb konfliktus, becsületbeli ügy. De vannak szervezett és tervezett háborúk is, aminek mindig meghatározott a célja. Ám ugyanígy vannak spontán akciók, amikor néhány bandatag összefut másokkal, ekkor lövöldözés tör ki. Vannak azonban olyan harcok is, amikor nem a terület a vita tárgya, hanem egy mélyebb és régebbi konfliktus, vagy elvi kérdés. Pl. az Árja testvériség nem feltétlenül partizik együtt a fekete fiúkkal, stb.
A konfliktusoknak számtalan oka lehet, de a vége mindig ugyanaz, vér és megtorlás.

Nők a bandákban
Egy nő többféle képen is lehet tagja egy bandának, annak ellenére, hogy ezek a gang-ek nem tekintik a nőket partnernek, igazi társnak. Elsőként úgy lehet tag, hogy egy női bandához csatlakozik, ami hihetetlen, de létezik. Ám ezekből kevés van és a férfiközpontú világban nem is tudnak úgy érvényesülni. Aztán lehet valaki úgy tag, hogy a banda használja, szó szerint. Sok lánynak ez is megfelel, csak tartozzon valahova. Aztán lehet egy nő úgy is tag, hogy segíti azokat. Lehet feleség, barátnő, nőnemű családtag. A lényeg az, hogy nem a banda tulajdona csak egyetlen tagé, aki felel érte. De ő is hűséggel tartozik. Aztán vannak azon kevesek, akik valóban tagok, akik árulnak, ölnek, harcolnak, stb. Ők ezt kemény munkával érdemelték ki, vagyis többet öltek, többet raboltak, stb. Ám sok tag szemében ettől sem lesznek társak.
Összességében a nőknek elég alárendelt szerepe van a bandák világában.  

Magyar bandák
Erről igen röviden tudok írni, mert vban nincsenek. Legalábbis olyan mértékben, mint külföldön. Itthon is vannak bandák, magyar és romabandák is, de ezek közel sem olyanok, bár ezek is foglalkoznak drogokkal, nőkkel meg ilyesmivel, de nincsenek egységes elveik, tetoválásaik, stb. 


Legnagyobb bandák
Most pedig nézzük a legerősebb és legnagyobb szervezeteket.

18th Street Gang
’60-as évek, Los Angeles
65.000 tag 120 városban, 37 államban.
A banda Los Angeles egyik kerületében az Union sugárút és a 18. utca közeléből indult ki. Gyerekhadseregnek is nevezik, mert tagjai általános és középiskolás spanyol származású fiatalok. Szövetségesük a Mexikó maffia, ellenségeik az MS13, Bloods, Crips. Színeik a kék és fekete. Tetoválásaikban megtalálható a 18 mindenféle variációja (arab számok, római számok, ezek keverése, szorozva, osztva, stb.). Rettenetesen erőszakos banda, az elmúlt 10 évben 250 embert végeztek ki. Igen jól szerevezettek és fegyelmezettek, tehát, ha valaki vét, azt egy pontrendszeren keresztül büntetik, aminek a vége halál. Bűnlajstrom: Lopás, csempészés, gyilkosság, bérgyilkosság, testi sértés, gyújtogatás, kábítószer kereskedelem, rablás, vandalizmus, prostitúció, fegyverkereskedelem.

Mara Salvatrucha
’80-as évek, Los Angeles
10.000 USA, 50.000 tag a világban
Los Angelesben alakult, de gyökereit tekintve Salvadorból ered, legalábbis neve erre enged következtetni. Neve első fele ugyanis egy utcai banda neve ott, második fele pedig szintén egy ottani gerillaharcos csoporthoz köthető. Szövetségesük a Mexikói maffia, ellenségük jó néhány É-LA területén tevékenykedő banda, akik a Nortenos-hoz köthetőek. Színei: kék, fehér. Illetve egy szalagot is visel a többségük, ami lehet kék, fehér vagy fekete és bárhova magukra köthetik. Tetoválásaikban megtalálható az MS mindenféle elnevezése, az ördögszarv (ami egyébként a kézjelük is, vagyis azt ördögfejnek hívják). Kedvenc fegyverük a machete. Illetve ők a bandák közül a legrugalmasabbak, mert büszkén viselik a színeiket, de ha rendőri jelenlét megy ellenük, pillanatok alatt megváltoztatják külsejüket. További jellegzetességük, hogy tetőtől talpig tetováltak, bár ez ma már nem egyedi. Ők az egyik legerőszakosabb banda az USA-ban, három hónap alatt kb. 20 gyilkosságot produkálnak. Ők is jól szervezettek, rugalmasak és pokoli bosszúállóak. Bűnlajstrom: Lopás, csempészés, gyilkosság, kábítószer kereskedelem, rablás, prostitúció, fegyverkereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem.

Olasz maffia
XIX. sz., Szicília
A La Cosa Nostra a kivándorlással terjedt el az Államokban. A ’20-as években az öt nagy maffiacsalád, a Bonanno, a Colombo, a Gambino, a Genovese és a Lucchese felosztotta az Államok egészét, mindezt Salvatore Luciano vezényletével. Akkoriban vezette a chicagoi egységet Al Capone. Rettenetesen jól szerevezett szervezet. Több lépcsős beavatásuk van, ami igazából már nincs, amióta szétszakadt a szicíliai ág az amerikaitól. Van 10 parancsolatuk, ami meghatározza a tagok hűségét, tetteit. Aztán minden családnak meg van a feje, katonái, pénzügyese, tanácsadói, stb. Jelenleg a Provenzani család vezeti a maffiát, de ez lehet csak feltételezés. Bűnlajstrom: fegyver, cigaretta, kábítószer, ember, szerv és műkincs kereskedelem; pénz és műtárgyhamisítás; tiltott szerencsejáték, rablás, lopás, zsarolás, korrupció. Jelenleg a legtöbb vezető börtönben van, de maffiát nem lehet megtörni, olyannyira kiterjedt és összetett a szervezete. Jelenleg kb. 5000 tagja van, ami nem tekinthető soknak, de ez az 5000 tag életre-halálra tag, jól szervezettek, bevethetőek, rengeteg követőjük van, és végtelenül hűségesek.   
Wah Ching
’60-as évek, San Francisco
50.000 tag
Kínai-amerikai tagokból áll. Mind az ellenségeik, mind a szövetségeseik ázsiai származású bandák. Bűnlajstrom: kábítószer kereskedelem, zsarolás, pénzmosás, prostitúció, szerencsejáték, kalózkodás, hamisítás, csalás és gyilkosság. Ők a pénz világában mozognak rendkívül otthonosan, ami megnehezíti lefülelésüket. Megjelenésüket tekintve sem kirívóak, ugyanis leginkább öltönyt viselnek, bár bandájuk nevét magukra tetováltatják. Egyáltalán nem tevékenykednek feltűnően, nehezen is lehet rájuk akadni, és nem kímélik azt, aki leleplezi őket.

Yakuza
XVII. sz., Japán
110.000 tag, 2500 családból
Neve egy japán játékra utal és még az illegális, szerencsejátékos életük kezdetére utal. Tetoválásaik nagyméretűek leginkább egész testesek, ezek között családjuk címere is megtalálható. Ruházatukat tekintve öltöny és fekete napszemüveg. Harc előtt leveszik a ruháikat, a különböző bűnöket testrészek levágásával torolják meg. Bűnlajstrom: védelmi pénzek, pornó, illegális játékok, fegyver és kábítószer, prostituáltak, stb. A Yakuza is rendkívül jól szervezetett, mint az olasz maffia. Felépítését tekintve ez is hierarchikus, tele szabályokkal, rítusokkal.  

Los Zetas
1999, Mexikó
A banda tagjai a mexikói különleges katonai alakulatból emigráltak. Amerikai katonák is képezik a sereget és a mexikói rendőrség támogatását is élvezi. Kiválóan ötvözték a hadsereg előnyeit és a maffiaszervezetek sajátosságait. Mexikó legnagyobb drogkartellje, a 32 régió felében működik és további 17 országban. 2010 óta már az USA-ban is jelen vannak. befolyásolják a politikát, mert megvesztegetnek politikusokat is, illetve megint mások önként állnak melléjük. Hatalmas mennyiségű kábítószert állítanak elő és adnak el, ám senki sem tudja hol és hogyan, mert ekkora termelésre egyik kartell sem képes. Ezen kívül embercsempészet, zsarolás, és emberrablás is szerepel a bűnlajstromukban. Erőszakosabb, mint az MS13, havi 80 áldozatot is leszednek, akiket akár még ketrecharcra is kényszerítenek. Elképesztően brutálisak. A legaggasztóbb pedig az, hogy saját rádióállomásuk van, amit nem is lehet felszámolni.   

Aryan Brotherhood
1964, Kalifornia, St.Quentin Börtön
15.000 tag börtönben, és még további 300 szimpatizáns kinn és benn
A banda eredetileg a faji tisztogatás jegyében született, miszerint csak a fehér ember a jó ember. Rengeteg más rasszba tartozó embert öltek meg a falakon belül, majd a ’70-es évek környékén már az utcán is tevékenykedtek. Ma is egy erősen fajgyűlölő csoportosulásról beszélünk, de már enyhül a szigor, hiszen a Mexikói maffia az egyik legnagyobb szövetségesük. Illetve a fekete bandák képezik az ellenségeik nagy részét. Testüket számos jelkép díszíti, de az A betű mindenkin ott van. Ezen túl lehetnek rajtuk náci szimbólumok, 666, SS, sárkányok, rúnák, stb. Bűnlajstroma: gyilkosság, zsarolás, kábítószer-fegyver-emberkereskedelem, kutyás harc, prostitúció (rabtársaké), szerencsejáték. 

Bloods
1972, Los Angeles
20-25.000 tag
A banda életre hívása egy válasz volt a Crips támadó lépéseire. Afroamerikaiak alkotják túlnyomó többségben. Színük a piros, ami többnyire piros fejkendőt és ruhát jelent. Ők is, mint mindegyik utcai banda kézjelekkel is kommunikálnak. Ujjaikkal leformázzák a blood szót, ez a védjegyük. Magukat kutyának szólítják, így szinte mindükön van kutyatetkó. Szinte minden tag felkarján van három csikknyom, ezek mancsot ábrázolnak és a beavatás részei. A beavatás része a vér kiontása is, ez akárhogyan történhet, a lényeg, hogy a tag kiontsa valaki vérét, jelezve, hogy nem zsaru, és, hogy tényleg ezt akarja. Ugyanilyen gyakori tetoválás az M.O.B. és a 662, mindegyik a MemberOfBlood szót jelöli. Mesterei a pengéknek. Bűnlajstrom: kábítószer, rablás, gyilkosság, betörés, prostitúció, lopás, zsarolás. Szövetségese több afrikai vagy latin banda, ősellensége viszont a Crips. Érdekesség, hogy pont emiatt, beszédjükből és írásjeleikből száműzték a C betűt.

Crips
1969, Los Angeles
60.000 tag
Afroamerikaiak alkotják túlnyomó többségben. Színük a kék, fejkendők, ruhák. Ők is kommunikálnak kézjelekkel, de talán többet, mint más bandák és náluk a graffitik is erősen jelen vannak. Máshol is, de ők támaszkodnak is rá. Ez a világ legnagyobb és legerőszakosabb bandája. Rengeteg alcsoportja van, akik a világ minden táján tevékenykednek. Bűnlajstrom: kábítószer, rablás, gyilkosság, betörés, lopás, zsarolás, illegális szerencsejáték. Szövetségese több afrikai vagy latin banda, ősellensége viszont a Blood. Érdekesség, hogy pont emiatt, beszédjükből és írásjeleikből száműzték a B betűt.

Latin Kings
’50-es évek, Chicago
50.000 tag
Tagjai latin amerikaiak. Bűnlajstrom: kábítószer, fegyver, gyilkosság, testi sértés, rablás, autólopás. Szövetségesük a People Nation, ellensége több van, köztük az MS13 és a Bloods is. Számos fejezete van, amit tanácsok vezetnek. Szigorú fegyelmi kódexük van, amiben benne van, hogy milyen bűnre mi a válasz és be is tartják. Nagy hangsúlyt fektetnek a börtönben ülők biztonsága érdekében. Színe: fekete és arany. Tetkók: oroszlán, korona, rövidítések, a törzs neve, város neve, vagy körzetszáma, stb. ma már női egységeik is vannak, ők a királynők.

Primeiro Comando de Capital
1993, Brazília, Sao Paulo Börtön.
20.000 tag, ebből 6000 börtönben
Tagjai latinamerikaiak, néhány helyi banda a riválisa. Több száz áldozatuk volt már működésük óta. Főbb célpontjuk a rendőrség. Bűnlajstrom: kábítószer, terrorizmus, gyilkosság, család, fegyver, zsarolás, pénzmosás, csempészet, emberrablás, vesztegetés, szerencsejáték. Jelképeik között kínai emblémák is megtalálhatóak. A banda eredetileg azért alakult, hogy az akkori elnyomás ellen tiltakozzon, ami lehetővé tette foglyok tömeges kivégzését.

Area Boys
1980, Lagos, Nigéria
50.000 tag
Tagjai 12-35 év közötti utcagyerekek, akik járják az utcákat és bűnözésből tartják fenn magukat. Bűnlajstrom: zsarolás, kábítószer kereskedelem, védelmi pénzeket szednek, pénzért vigyáznak emberekre és bármit elvégeznek, amiért pénzt kaphatnak. A helyi hatóságok teljes erővel vonulnak fel ellenük, így eléggé visszaszorultak már, de nem eléggé. Minden eszközzel védik területeiket és szimpatizánsaik is vannak. Ennek ellenére elég rosszul szervezettek.

La Eme, Mexikói maffia
1957, Kalifornia
30.000 tag
Eredetileg ez egy börtönbanda volt, aminek célja, hogy megvédje a rabokat az őröktől és egymástól. Még régebbről nézve néhány srác a javítóban alapította meg. Tetkók: lángoló körben kések. Azt beszélik, hogy 150 börtönben ülő tagjának van meg a joga, hogy halálparancsot adjon ki, és 2000-nak, hogy azokat végre is hajtsa. Bűnlajstrom: pénzbehajtás, kábítószer kereskedelem, illegális bevándorlás, gyilkosság. Az elmúlt években majd 100.000 embert végeztek ki.

Triádok
XVII. sz., Kína
50 és 30.000 közötti tagmennyiség triádokként
Ezek a szervezetek egymástól függetlenül működnek, vagyis több triád is van, egységes vezetés nélkül. A ’40-es években még kb. 300 ilyen banda tevékenykedett, ma már csak 50 és ebből 9 triád Hongkongban. Bűnlajstrom: zsarolás, pénzmosás, gyilkosság, csempészés, prostitúció, védelmi pénz, kalózkodás. A Triád más országokban is tevékenykedik.  Minden triád számkódokkal kommunikál, amit csak ők értenek meg. Van beavatási szertartásuk is. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése