11/01/2016

2017-ben látott filmek, tartalomjegyzék

Mint az előző évben láthattátok bevált a Tartalomjegyzékezés, így ezen az úton haladok tovább idén is.

Horror
Animáció
Akció

Romantikus
Zenés
Vígjáték
Dráma
###


###

2017-es premierfilmek

Kaptár-6
Alice még egyszer utoljára visszatér, hogy végső csapást mérjen a zombikra, emiatt visszatér oda, ahol minden elindult, Racoon City-be, a Föld alá.
Imádom ezt a filmet, ez a rész is kiváló és teljesen körbe öleli a franchise-t. Sőt, nincsenek elvarratlan szálak, ami a végét illeti. Ez egy 10-es széria, minden részével együtt. 

Wolverine-3
Minden megváltozott, már nincsenek mutánsok, akik élnek, bújkálnak. A Professzor és Logan is megöregedtek, bújkálnak. Hamarosan felbukkan egy új és fiatal mutáns, egy kislány, akit egy seregnyi ember üldöz, de a lány nincs egyedül, több hozzá hasonló is van még. A Professzor a jövőt látja bennük, Logan a veszélyt. 
Hát ez a rész hatalmas volt, tetszett a többi Farkas-rész is, de ez nagyon klassz volt. Az effektek, a szereplők, minden, de főleg az a kislány, az a játék, az a trükközés, teljesen odavoltam tőle. Méltó utódja az elődeinek.  10-es

Páncélba zárt szellem
A film főszereplője az Őrnagy, aki egy félig kyborg nő és egyik élharcosa egy kormányhű kommandós osztagnak. Társaival szélsőségesen veszélyes elemeket iktatnak ki. Egy nap olyan ellenséggel kell megbirkózniuk, aki az egész robotikát ki akarja iktatni, ám a céljai és a múltja miatt közel kerül az Őrnagyhoz, aki kezdi megkérdőjelezni eddigi életét. 
Utánanéztem, ennek van egy képregényes meg néhány más típusú elődje is. De azokat csak futólag néztem meg a neten, így hagyjuk. A története jó volt, a kivitelezése sem volt nagyon rossz, de valahogy olyan unalmas, vontatott volt az egész. Hosszú volt és esélyt sem adtak a drámaiság kibontakozásának, mert az volt benne, de a felturbózott akcióelemek miatt eltörpült. Azt pedig, hogy egy japán nevű szereplőnek amerikai színésznőt választottak, a többi dolog függvényében még a legkisebb gond. Egyszer nézhetőnek tartom. 7-es!

Arthur király-A kard legendája
A fiatal Arthur a középkori London utcáin fosztogat a bandájával, azonban egy napon rádöbben valódi származására, és felbukkan egy kard is…
Arthur király legendája vadiúj köntösben. Nagyon jó film volt, izgalmas, akciódús, látványos, jó zenészek, jó színészek és bár a történet maga sablon, de ebben a megvilágításban nagyon egyedi. Nekem Hunnam jelenléte pedig még emelte is a produkció színvonalát, akit a Kemény motorosok óta nem feledtem. Mindenkinek ajánlom megnézésre! 10 pont!

Halálos iramban-8
A csapat szétszéledt, mindenki próbál békében élni, azonban Dom-ot kísérti a múlt és még arra is ráveszi, hogy a csapata ellen forduljon. Kemény küzdelem veszi kezdetét kemény terepeken kemény célokért.
Mit mondhatnék? Az első résztől az utolsóig megnéztem mindent. Mindegyik rész pörgős, akciódús, jó sztorik, amik kiválóan egymáshoz köthetőek. És! Tele van csodaszép tuningolt autókkal, versenyekkel, így akik ezek szerelmesei nagyon élvezhetik ezt a franchise-t. Én annyira nem vagyok oda az autókért, de a filmek humorosak, érdekesek, szóval ennyi. Walker halála és emléke ezt a részt is belengte, hiányzott a műből, több helyen is észrevettem azokat a jeleneteket, amik az övéi lehettek volna, ha még él. Szép lezárása volt ennek a sorozatnak ez a film. 10-es!

A Karib tenger kalózai-5
Sparrow kapitány most Posseidon legendás szigonyának nyomába ered, hogy megszabadítsa a világot, a kalózokat, és főleg önmagát, Salazar, a szelkemkapitány bosszújától. Ebben segítségére van, Carina a csillagász és Henry, egykori társai fia.
Nem volt rossz, de szerintem már túl sok bőrt húznak le erről a sztoriról. Enem szinte sokkolt, hogy felnőtt Will fia. De az nagyon tetszett, hogy Will és Elizabeth is megjelentek benne, még ha nem is olyan nagy főszereplőként. 8 pont!

Baywatch
Mich a vízimentő, kap egy nagyszájú újoncot, eközben belebonyolódnak egy droggal kapcsolatos bűnténybe, így összefognak.
Annak idején láttam a sorozatot, így ez egy rendkívül silány utánzat. Ebből a szempontból egy cseppet sem tetszett. De, ha önállóan kezelem, mintha nem lett volna előzménye, akkor: jó a történet, sok benne az izmos pasi, meg a csinos csaj, plusz nagyon vicces. Egyszer nézhető kategória nálam, nekem a humor vitt benne mindent, anélkül ennyi pontot sem adnék. 8 pont!

Valerian és az ezer bolygó városa
Valerian a kormány egyik különleges ügynöke, aki a galaktikus béke egyik őrzője. A nőbolond 
ügynök és okos munkatársnője, Laureline új ügyet kapnak, Alphára, a 17 milliós metropoliszbolygóra mennek, mert valakiknek nem érdeke a béke…
A látványvilága az valami csodálatos, a CGI karakterek is, minden nagyon szép. A meggyilkolt bolygó népe, története, karakterei is tetszettek, Bubble karaktere is. Ami nem tetszett, az az, hogy a sztori az nagyon gyermeteg volt, gyakorlatilag csak a két főszereplő cicázásáról szólt, a fő szál mintegy mellékessé zsugorodott. De mivel a sztori is ütős, csak éppen nem dolgozták el rendesen, így nem volt rossz film. 7,5 pont! 

Thor-3
Thor-t bebörtönzik, a pörölyét is elveszíti, új ellensége pedig Hela, a nagynénje, ráadásul, hogy hazajuthasson megfékezni a háborút, részt kell vennie egy gladiátorviadalban is, ahol társa Hulk lesz.
Lévén, hogy ez a 3. rész, már kétszer írtam róla, szeretném ismételni a leírtakat: akciódús, jó színészek, jó zene, jó karakterek, jó humor. Van némi hiányérzetem így a megnézése után, de ettől még igen jól sikerült. 8,5 pont!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése