What
the waters left behind
A
2018-as argentin horror főszereplője egy filmes stáb, akik elmennek dokumentumfilmet
forgatni Epecuenbe, ami azért különleges, mert egy éjszaka áradás érte, minek
után 10 méteres víz alá került, 30 évre. Most azonban a víz eltűnt, így mindaz
előkerül, amit eltemetett az ár.
Jó
a története, és volt is értelme, hiszen akik megmaradtak milyenek lettek volna?
Sajnos ez sem happy, mint a legtöbb horror, ellenben igazi horrorfilm, mert
véres, klisés, nézhető. Eredeti címe: Elhagyottak, másik címe, Ami a víz mögött
van. Előbbi jobb, mert az egyik szereplő magyarázza el benne, hogy Magunkra hagytak minket, senki sem segített.
Hát ilyen ez, nézhető, de nem egy műremek. 6,5/10
Pora
mroku
A
2008-as lengyel horror főszereplője egy lány, aki az eltűnt bátyja nyomát
követve jut el egy eldugott sziléziai városkába, vele van három barátja is.
Eredetileg kempingezni, ismerkedni és Adam-et keresni jöttek, de hamar
rémálommá válik a túra, amikor megtámadják őket. Ugyanakkor Karolina és három
társa is a városba érkezik, ők közmunkára váltották a börtönt. Hamarosan
mindenki egy elmegyógyintézetben találja magát.
Nácik
megint nem bírnak magukkal alapsztori. Most lelkeket költöztetnek fiatal
testekbe, nem sok sikerrel. Ennek áldozatai a srácok, fedősztorija meg az
elmegyógyintézet. Abszolút nézhető egyébként, mert tele van horror-elemekkel és
nem is klisés. Külön kiemelném a bolond pasi és Karolina kapcsolatát, összehasonlítva
a testvérekével, érdekes, na. Nem happy persze, miért lenne, de nézhető. 7,5/10
Ragadozó
városok
A
2018-as scifi főszereplője egy új világ, amiben évezredekkel járunk utánunk.
Mozgó városok róják az utakat és az erősebb győz. Itt ismerkedik meg Tom és
Hester, akik bár ellentétes oldalról jönnek, összefognak, hogy megvédjék a
világukat.
Először
hülyeségnek gondoltam, mert ez a mozgóvárosos sztori elég meredek, de jól
dolgozták ki. A téma továbbra sem tetszik, de ahogyan előadták, meg a
szereplők, a drámaiság, az érzelmek, stb. Szóval a végére megkedveltem. Érdemes
a film alatt a kapcsolatokat is megfigyelni. Hester-Tom, Thaddeus-Hester és
Thaddeus- Elizabeth, Elizabeth-Bevis, Hester-Sikoly, Pandora-Anna. 8/10
Shortbus
A
2006-os erotikus film főszereplője Sofia, egy szexterapeuta, akihez egy nap
bekopog egy fiatal meleg pár, James és Jamie, gondjaik vannak. A nő segíteni
próbál, ami azért ironikus, mert neki és a férjének is gondjai vannak. A fiúk
elhívják a nőt egy Shortbus nevű szórakozóhelyre, ami szintén nem átlagos.
Hiszen férfiak, nők, melegek, leszbikusok, biszexek és transzvesztiták látogatják,
majd mind összegyűlnek egy nagy közös orgiára. Mindenkinek megvan a maga gondja,
mégis… van bennük élet.
Érdekes
filmnek mondanám. Nem egy kimagasló alkotás, de nyílt és van mélyebb értelme
is, főleg mert a végén mindenki kivirágzik mindenféle értelemben. Nagy fazon a
tulaj is, meg az egész hely is, meg ahogy beszippantja Sofiát és a férjét is. 5/10
Végtelen
útvesztő
Az
idei film főszereplője egy túlélő játék, amire meghívnak öt különböző embert, akik
egyszer már túléltek egy-egy tragédiát. A játék a legjobbat keresi, így most
már az életük a tét!
Tetszett
a film, mert jó volt a sztorija és jól is építették fel, fordulatos volt. A
túlélési játékok is nagyon egyediek meg látványosak voltak. Izgalmas film volt,
némi lélektani mondanivalóval meg óriási látványvilággal. Ajánlom megnézésre.
8,5/10
Ázsia+BL+Gay
Ilyen rész minden kritikai részemnél lesz, úgy néz ki. Mindegyik rész bővítve! ITT, ITT, ITT, és ITT!
A
64-es betegnapló
A
dán-német thriller-ben munkások, bontás közben, három holttestet találnak befalazva.
A nyomozás szálai egy szigetre vezetnek, ahol a ’60-as években nőket tartottak
fogva, akiket sterilizáltak akaratuk ellenére.
Nos,
én ajánlat alapján kicsit jobb filmre számítottam. Nem volt rossz a története,
de az egész olyan „rideg” volt, nem tudom másképp megfogalmazni. Egyetlen
pozitívuma nálam, hogy igazi thriller volt, meg volt benne a drámaiság és a váratlan
fordulat is. 6/10
Instant
család
A
film főszereplője Pete és Ellie, akik házakat újítanak fel, de valami hiányzik az
életükből. Ekkor jön az adoptálás ötlete, de a képletbe hiba csúszik, mikor
három elég nehéz személyiségű latin srácot kapnak.
Ez
egy nagyon szép film. Vígjáték ugyan, de meg van benne a sírós-faktor. Több olyan
szál is van benne, amik elég mély értelemmel bírnak. Ettől függetlenül sokat
lehet nekik nevetni, de a legnagyobb jelentőséggel az bír, hogy ezek az idegenek
hogyan lesznek képkockáról-képkockára egy család. Külön figyelemre méltó a
csoport, ahova a hasonló cipőben járó családok járnak. Mindenképp ajánlom
megnézésre. 8/10
Boldog
halálnapot 2
A
horror folytatásban Tree segíteni próbál valakinek, aki ugyanazt éli át, mint
ő, de aztán hirtelen megint ő ébred ugyanarra a napra, és a dolgok csak
bonyolódnak, mikor kiderül, hogy ez a múlt nem az a múlt, van egy időhurok és
még a gyilkos sem az, aki.
Az
előző részre 8,5-et adtam, mert igen egyedi volt és jól is sikerült. Erre azért
már nem adnék annyit, mert ugyanaz a sztorija, mint elsőre, dettóra, kivéve,
hogy itt van egy időgép meg egy párhuzamos világ. De ettől függetlenül vicces, akciódús,
van benne meglepi és hozza a szintet. 8/10
Alita
a harc angyala
Ennek
a sci-finek a főszereplője Alita, a kiborglány, aki már van vagy 300 éves, de
egy tinilány testében él, és nem emlékszik semmire. A lány megkedveli
helyrehozóját és megismerkedik egy Hugo nevű fiúval is, mellettük ismeri meg
ezt az új világot és próbál rájönni, ki is ő. De nyomában halálos erők kezdenek
felbukkanni…
Jó
a története, van benne romantika, humor, akció, dráma. A színészek, a zene meg a
többi átlagos, a látványvilága nagyon jól kidolgozott, bár nekem volt egy pici hiányérzetem
benne, nem tudom miért. Nem volt ez rossz film, csak hát a vége nem happy, de
vigasztaló, hogy folytatásos a sztori, lesz itt még Alita 2, de lehet Alita 3
is. 7,5/10
Így
neveld a sárkányodat 3
Ebben
Hablatynak és társainak már egy egészen jól működő kolóniája van, amiben a
vikingek és a sárkányok békében és boldogan élhetnek. De ekkor felbukkan egy
sárkánylány és annak gonosz társai… valódi megpróbáltatások várnak hőseinkre.
Az
első rész nálam 9 pontos volt, de nem igen szeretem, amikor egy történetről
több bőrt lehúznak, ugyanakkor mindegyik rész másról szólt, és azokat jól is
dolgozták ki. Ebben (bár elég szomorúan), lezárták az egész történetet, láttuk a
jövőt. Szerintem nagyon meghatóra sikerült a trilógia vége. Érdemes megnézni. 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése