3/30/2020

2020

Nos, az idei évhez nem sokat szeretnék hozzáfűzni. Egyelőre annyit, hogy ez lesz az EGYETLEN bejegyzésem idén. Mindent ide teszek fel, amit idén ’alkotok’. Ide teszem fel a kritikáimat (esetleg cikkeim), ide jelzem, ha írtam valamit Ázsia és Meleg témában.
Tehát! Ami itt van, az itt van. De fogalmam sincs, hogy kerül e még ide valami, vagy, hogy mikor. Vagy, hogy folytatom e azokat, amiket elkezdtem, vagy írok e még bármit is, bármiről.

Vagyis! Ami itt van, az itt van!


Kritikák – 2020

Árok
A 2020-as akció-scifi főszereplője egy kutató-tengeralattjáró és legénysége, akik a mélyben különös és veszélyes lényekkel futnak össze.
Nem volt rossz film, de jónak sem nevezném. Olyan egyszer nézhetős. Minden sablon benne van, aminek benne kell lennie egy szörnyes moziban, van feszültségkeltés, közeliek, tucatkarakterek, és a mindent túlélő főszereplőnő (aki valamiért nekem nem jött be/át). 

Ragadozó madarak
A 2020-as mozi főszereplője Harley Quinn, Joker asszonya, aki új „barátnőkre” tesz szert és kezdi meg pusztítását.
Nekem gyengém ez az őrült nő, főleg Robbie alakításában. Így ez a film is nagyon tetszett, mert nem szokványos, mert őrült, mert akciódús, mert vicces, és mert látványos. Bírom a nőket, akikben megvan az őrület. 


Előre 
A 2020-as mese főszereplője egy varázsát vesztett világ, melyben egy elf testvérpár, Ian és Barley, igyekeznek azt visszahozni, hogy újra láthassák apjukat.
Nagyon aranyos mese. Szép az animációja, a története, a vizuális elemek. Van benne akció, humor, dráma, testvériesség, kitartás és rengeteg szeretet. Erősen ajánlom megnézésre. 

Deadpool
A 2016-os akciófilm főszereplője az exkommandós, Wade Wilson, aki részt vesz egy kísérletben, ami módosítja a génállományát. Miután gyakorlatilag halhatatlanná válik, és arca teljesen eltorzul, ő lesz Deadpool, a hősruhás zsoldos, akinek nem csak a fegyvere, de a humora is gyilkos.
Ez a film kapcsolódik a Marvel-univerzumhoz, főként az X-menekhez, de leginkább annak paródiája. Őszintén megmondom, hogy nagyon jól sikerült film, mert jó a története, akciódús, látványos, van benne dráma, romantika, bosszú, és főként nagyon, de nagyon vicces. 8/10

The clearing
A 2020-as zombihorror főszereplője egy apa, aki a zombiapokalpiszis közepette a lányát próbálja megvédeni.
Hát, nekem nem jött be. Ranglisták szerint, tízből négyes, és én ezzel még egyet is értek. Számomra vontatott volt, ezáltal unalmas, és a karakterek sem nyerték el a tetszésem. 5/10


Halál a mocsárban: Szakadék
A 2020-as horrorfilm főszereplője öt barát, akik barlangászni indulnak, ám a vihar beszorítja őket egy olyan barlangba, ami egy őskrokodil lakhelye.
Egy barlang, egy lény, öt barát (akikről elég hamar kiderül, hogy nem túl jó barátok), sötétség, dráma… és igazából ennyi is. Nem volt rossz, de olyan jó sem, ami szerintem főleg a sztori hibája. 7/10

Démonok között
A 2013-as horrorfilm főszereplője a Perron család, akiknek otthonát megszállja a gonosz. Ezért segítségül hívnak egy ördögűzésben jártas házaspárt.
Igaz történet, amit én ugye nagyon csípek. Tetszett, mert jó volt a sztori, a színészek, a zene, a kísértetek ábrázolása, és maga a film is korhű volt (1970-80). Egyszer nézős, de nem rossz film. Nézése két csoportnak ajánlott: klasszikust és/vagy igaz történeteket kedvelőknek. 7/10


The beach house 
2020, horror. Egy fiatal pár tengerparti kirándulása túlélőtúrává változik, amikor megjelenik egy titokzatos vírus.
Több volt a filmben, mint amennyit kaptunk. Sztori és a kivitelezés is sablonos, sőt az alatti. Kicsit vontatott is, a történet sem olyan érdekes… 4/10

Kövess be 
2020, horror. Cole, az őrült kihívásokat teljesítő vlogger Moszkvába utazik a barátaival, hogy kipróbáljon egy szabaduló szobát. Ám hamarosan az egész túlélőshow-vá változik, hiszen az életük lesz a tét. 
A történet sablonos, de a kivitelezés nem rossz. Jók a szereplők, a történet, a zene, benne van a horror-faktor is (ijesztő, szadista, remegős, izgis). Ám a csavar a végén, az mindent visz. 9/10

Diggers 
2016, orosz horror. Artem és Dasha eltűnt barátaikat keresik a földalatti metróalagutakban, ahol valami felfigyel rájuk. 
Jó zene, történet, kivitelezés. Volt benne ijesztgetős rész, meg olyan romantika, ami meglepett, majd a végén ütött. Tetszettek a fordulatok (különösen a végén), és tetszett, hogy a két pár története párhuzamosan futott, csupán időcsúszással. Tetszett, hogy körbeért az egész. 9/10

A túlélés ára 
2019, akció-dráma. Lucas a gettóban él, az egyik bandavezér oltalmában, és egyetlen célja, hogy öccse elkerülje az ő sorsát. Ám egy nap, minden tönkremegy, és már az életéért kell küzdenie, amiben egy veterán lesz a segítségére. 
Nagyon jó film. Tökéletesen ábrázolja a gettó létet, a bandák világát, kiemelten az MS13 életét. Pergős, jók a színészek, a történet, és a kivitelezés is. Van benne ugyan érzelem, de az sem szirupos, hanem vad és őszinte. Mély mondanivaló van a film mögött.  8/10

A nap könnyei 
2003, háborús akció. Az amerikai hadsereg katonái elindulnak a háború sújtotta Nigériába, hogy kimentsenek egy doktornőt, ám az nem megy velük, hacsak nem mentik meg a faluja túlélőit is. Megindul a túra, és a harc, a túlélésért. 
Jó a sztorija, a színészek játéka, és az effektek is. Igazán akciódús, és valósághűen is tükrözi azt a helyzetet, emiatt eléggé szomorú is, ugyanakkor tele van érzelemmel, kitartással, hősiességgel, bajtársiassággal, és szeretettel. 8/10

Látlak 
2018, horror. Veronica egy olyan világban él, ahol a holtak szellemei az emberek között járnak. Nincs is ezzel gond, míg egyikük a lány életére nem tör. Így ő, és a suli különce, elindulnak felkutatni a szellemek titkát. 
Van benne izgalom, romantika, érzelem, akció, nagyon jó maga a történet, és a szereplők se rosszak. A fordulatok meg kimondottan jól sikerültek. Ám vontatott volt, nem minden szál volt a helyén, és horrornak sem az igazi, bár kétségtelen, hogy voltak benne félelmetes helyzetek 7/10

Új mutánsok 
Öt fiatal mutáns, akik még csak most ismerkednek erőikkel, és mind egy-egy tragédia túlélői. Dani-apját előtte öli meg valami-lökéshullám, Sam-aknát szedett le apjáról-repül, Roberto-halálra égette a barátnőjét-napenergia, Rahne-vallásos falujában boszorkánynak kiáltották ki-farkassá válik, Illyana-gyerekrabszolga-dimenziósvarázserő. 
Röviden és tömören az a véleményem, hogy nem kéne ennyi bőrt lenyúzni egy témáról. Ennek ellenére, maga a film nem olyan rossz, mert a fiatal színészek, és sztori, új színt visznek bele. Nem pontozom. 



Sorozataim

A Vikingek a 6., a The end of the… pedig a 2. évaddal ért véget 2019-ben.
A Walking dead-et meg abbahagytam, így arról már nem írok többet. Talán majd egyszer, ha végleg véget ér, és megnéztem, mi lett a vége… 

13 reasons why
Ez a sorozat 4,. befejező évada.Csak ismételni tudom magam. Ez az évad már nem kellett volna, és az előzőekkel ellentétben, még önmagában sem volt olyan jó. Mindenki mintha elvesztette volna önmagát. Őrület, iskolai őrség, lázadás, fegyverek, beépített diák, szülői nyomkövetés, szellemek, rendőri túlkapások, rasszizmus, továbbtanulás, AIDS, stb. Mintha túl sok mindent akartak volna még megmutatni, de az idő túl rövid volt. Monty-t ebben a részben is sajnáltam, főleg, mert Winston úgy igyekezett elkapni szerelme gyilkosát. És Justin… miért?! Lényeg a lényeg, ez az évad már nem kellett volna, bár azért voltak benne jó és izgalmas elemek, csak éppen az előző évadok ütősebbek voltak. Mondjuk az tetszett, hogy a kör bezárult, az első banda tagjai is visszatértek egy kicsit, és kialakult valamiféle happy-end is. 

Shameless
Ez a sorozat 11., befejező évada. Konkrétan vérzik a szívem ezért a sorozatért, mert imádtam. Ilyen hatással csak a Sons of Anarchy volt rám annak idején. Láttam mindenkit felnőni, ahogy megváltozott az életük, és ahogy az enyém is 2011 óta. Kereken tíz év! Lezárult egy egész korszak…
Szóval. Tetszett, hogy belevették 2020 minden szarságát (covid, George Floyd, bezárások, elszegényedés, választás). És igyekeztek megmutatni, hogy mindezt hogyan vészelik át a Gallagherek. Liam próbál kitörni, mégis nagyon fontos neki a családja, ahogy az apja is. Carl végre célt ér és rendőr lesz, de nem igazán érzi jól magát mégsem. Talán meg kéne vennie Kevinék bárját, és csak meg kéne kérdezni attól a lánytól, hogy kié a baba. Debbie őrült viselkedése kiköpött Monica (némi Fionával fűszerezve), lásd Milkovich lány, börtön lány, random szex, verekedés, és egyéb őrült dolgok.  Neki egy időre talán hanyagolnia kéne a kapcsolatokat is (lásd előző mondat). Ő kellene, hogy legyen az, aki összetart, ahogy Fiona tette és emellett jó anyának is lenni. Ian jó úton jár. Ő és Mickey a tökéletes páros. Nekik azonban délen kéne élniük, mert Mickey-nek az a jó, és Ian-nek is, mégha most nem is érzi. És akkor jöhetne az a baba (aki talán már úton is van). Lip jó apa, jó férj, hiszen a családja az első (mégha el is szúr dolgokat). És bár megértem őt (eskü még Tamit is elviselem már), de az ő karaktere nekem elfogyott. Tudom, hogy apa lett, és egyébként is apafigura volt, de én sokszor sajnáltam őt, mert többre hivatott. Sokkal többre. Fiona nem tért vissza, ami nem baj, hiszen a színésznő kiszállt. De belehaltak volna az alkotók, ha valahogy visszahozzák? Telefonbeszélgetés, hátulról mutatják, stb. Megházasodott a testvére, eladják a házat, ő Liam gyámja, meghal az apja, elköltöznek a barátai, stb. Valamit, valahogyan… És akkor Kev meg V. Elköltöznek, új életet kezdenek. Na, az ő életük tényleg sínen van. És végül Frank! Nagyon sajnáltam, hogy meghalt, de így kellett lennie…
Vérzik a szívem ezért a sorozatért... Vérzik a szívem a Gallagher családért...


Frissítés 2020-09-22

A járvány miatt az American horror story című sorozat, 10. évada 2021-ben kerül vetítésre.

A járvány miatt a Stranger things című sorozat, 4. évada 2021-ben kerül vetítésre. 





Ázsia

Ázsiai: Residential Complex, Secretly Greatly, L+DK2, Kingdom, My Ambulance, My Annoying Brother, BetterDays, Gloomy Salad Day, Love with flaws, School 2013, The Bad Guys: Reign of chaos, Arthdal Chronicles – Monstar,Train to Busan2, Lökéshullám, Maradj életben, Novoland: Kastély a fellegekben – Időutazás, Szebb holnap – Véres testvériség.

ÁzsiaiBL: How to win at checkers every time, Before I love you, Enthralled/bl-szál, Choose, He-She- It,Wrong decision, The moment, In Between seasons, Because of you, HIS, 2Gether, Dark Blue Kiss, Mood indigo, Why R U?, Tootsies Diary, Bl/BroCut, Step for you (short), Ingredients, River knows fish hearts, En of love, As if you whisper, My personal trainer, Dew (Let’s go together), Present still Perfect, Romantic station, Let me kiss you, Some more, Sei no Gekiyaku, Sakristan, Where your eyes linger, Life senjou no bokura, Qaranthings.

Anime: No.6., Kimi no na wa.


Novellák
Bukottak: Egyszer régen még az emberiség hajnalán Lucifer, 200 harcosával, megtámadta a mennyeket, de elbuktak. Lucifer azonban nem hagyta, hogy szövetségesei elkárhozzanak, így kiemelte lelkeiket, és hét időtálló és ellenálló testbe zárta, majd jóságának utolsó szikrájával a földre küldte őket. Azóta él Skócia hegyei között a Busted család, kitéve angyalok és démonok támadásainak, akiknek egyetlen célja, hogy elpusztítsák a két világ kapujának őreit, a Bukottakat.

Őrült szerelem: Leena igyekszik túlélni, miközben szabadulni igyekszik múltja minden terhétől. Ám egy napon megismeri Kenny-t, az őrült gengsztert, aki egy csapásra felforgatja az életét, és kezdetét veszi egy őrült hajsza, minek tétje az életük.  

Út a szabadságba: Hyunjin, Jiyu és Sua Észak-Koreából szöknek át Dél-Koreába, és próbálnak meg új életet kezdeni Szöulban. Ez azonban nem könnyű, ha törvényen kívüli vagy, és az egyetlen hely, ami befogad, az a koreai alvilág. 

Holdfény (rövid verzió): Ninette modellként dolgozik, de szünetre van szüksége, ezért egy évre beköltözik egy álmos kisvárosba, ahol elkezd gimibe járni. Itt ismerkedik meg a helyi vagányokkal, a Holdfény banda tagjaival. A fiúk mellett pedig megismer mindent, ami eddig kimaradt az életéből. 

A fogadás 
Sid és Ricky egy örökké rivalizáló testvérpár, akik kötnek egy fogadást, melynek tétje egy kedves fiú, Noel szíve. Kezdetét veszi egy őrült verseny, amibe szép lassan mindenki belekeveredik, akit csak ismernek. A tét pedig egyre nő…
A menedék (rövid verzió)
King a Los Angelesi gettó egyik bandavezére, saját területe van, melynek közepén egy ház áll, amit ő menedéknek hív, a környékbeliek meg bűntanyának. King olyan fiúkat menekít oda, akiket a normál társadalom már kilökött magából, utcagyerekeket, prostituáltakat, kerítőket, drogárusokat és tolvajokat. Minden fiúnak megvan a maga tragikus története. Ez az ő meséjük…
Egy isten csókja (3. rész: Halhatatlan szerelem)
Évszázadokkal ezelőtt élt egy kínai harcos, Hu Tianbao, ki beleszeretett egy nemes ember fiába, mely szerelem viszonzásra talált. Szerelmükért cserébe nagy árat fizettek. Így született meg Tu’er Shen, a nyúlisten, ki a férfiszerelem védelmezője. Csókjával felébreszti a vágyat, ám még oly sok idő elteltével is, szíve egyetlen férfié, kit azóta is szüntelen keres…  



Évösszegzés

Ez az év több szempontból is sok(k) volt, mind nekem, mind az egész világnak. Először fogalmam sem volt, hogy hogyan is tudnám összefoglalni, azt a rengeteg mindent, ami idén történt.  Írjak a Koronáról, ami végülis uralta ezt az évet? Vagy írjak a többi történésről, mint George Floyd halála, vagy a természeti katasztrófák, vagy az amerikai elnökválasztás, vagy a magyar történések (100 éves Trianon, Deák-téri késelés, LMBTQ). Esetleg az elmaradt világrendezvények, vagy egyéb megdöbbentő hírek-tények-események, mint a lengyel abortusz-törvény, vagy az idei terrortámadások?! Végülis 2020 bőven adott nekünk témát. Netán írjak magamról, hiszen ez mégiscsak az én blogom (meghát azért az én életemben is zajlottak az események rendesen idén)?!
Végül aztán arra jutottam, hogy vagy mindenről írok, vagy semmiről.

Tehát ITT van mindaz, amire jutottam.

Most pedig engedjük el ezt az évet, úgy ahogy volt.
Viszlát 2020, B.U.É.K. 2021!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése