2021 január: Tavaly ilyenkor, még szent meggyőződésem volt, hogy 2020 az én évem lesz (végülis emiatt akartam ezt a blogot is szüneteltetni). De aztán a Covid, meg néhány személyes probléma árnyékot vetett minden tervemre. Akkor hoztam létre 2020 egyetlen bejegyzését, amibe végül mindent belesűrítettem, amit az az év hozott számomra.
Idén
tiszta lappal akartam kezdeni. De nem tudtam hogyan… Felejtsem el a tavalyi
évet, és folytassam a blogot, úgy, ahogy azt már megszokhattátok tőlem?! Vagy valósítsam
meg az elmaradt terveket, újra búcsút véve tőletek?!
És
itt jöttem rá, hogy valójában egyiket sem tehetem meg, mert… Egyrészt, nem vehetem
semmibe a terveket, amik egy része füstbement, hiszen okkal döntöttem úgy, hogy
ÉLNI szeretnék. Másrészt, nem tudok, és nem is akarok még egy évet elvenni
ettől az oldaltól…
2021 december: Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy minden, amit akartam, idén megvalósításra került. Az oldalamra cikkek, novellák, és kritikák sora került fel, mindamellett, hogy Önmagamat is igyekeztem megvalósítani. Azt hiszem 2021 volt az én évem (a sok nehézség ellenére is).
Ez a rovat, idén, ahogyan azt már a korábbi években megszokhattátok, külön lapon fog megjelenni, amit folyamatosan bővítek majd.
Fotók a halálból: A halottak családi környezetben való fotózása a viktoriánus korban élte a fénykorát.
Bolygótúra: Képzeljük el, hogy egyszer el kell hagynunk a Földet, és ki kell, hogy költözzünk egy bolygóra. De vajon melyikre? Rövid űrutazásunk erre fog fényt deríteni.
Biblia a történelemben: Bizonyára te is gondolkoztál már azon, hogy amit a Bibliában leírtak, annak mennyi lehet a valóságtartalma? Ennek járunk most utána!
Ez az, ami miatt idén nem lesz minden ugyanolyan itt a blogon, mert erre akarom a legtöbb időt és energiát fordítani, hiszen az élet rövid… És egy életünk van, amit ÉLNI kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése